Október 2019  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Ez következik

Alekszej Ribnyikov és Andrej Voznyeszenszkij Juno és Avosz (Юнона и Авось) című rockoperája a brezsnyevi pangás időszakában született, bár, javára legyen mondva, jócskán felkavarta a korabeli szovjet valóság állóvizét. (2013.07.01. – Revizoronline, Malina János)

 

Keletkezésének körülményei azonban máig éreztetik hatásukat; minden bizonnyal ennek tudható be, hogy a műsorfüzetben a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál, amelyen az Alekszej Ribnyikov Társulat a művet június 20-án előadta, érzékeny adatként kezelte és nem osztotta meg a közönséggel az előadás alapvető paramétereit, kezdve mindjárt a darab műfajával. Ezért a Revizor olvasói az elsők, akik a tiszta és teljes igazságot megismerhetik.

A rockoperát Ribnyikov 1979-ben komponálta a Voznyeszenszkij Avosz! című költeményéből a költő által írt szövegkönyvre; a bemutató 1981 júliusában volt a Lenini Komszomolról Nevezett Moszkvai Állami Színházban, ma is használt rövidebb és szemérmesebb nevén: a Lenkom színházban. Az egyik legelső szovjet rockopera az azóta eltelt több mint három évtizedben páratlan sikerszériát futott be otthon és külföldön egyaránt; 1985 óta Leningrád-Szentpétervárott is folyamatosan játsszák. Bizonyára a rendkívüli siker is hozzájárult a karrierjét mindig igen gondos körültekintéssel építő – a Szovjet Zeneszerzők Szövetségébe már 24 évesen felvételt nyerő! – Ribnyikovnak ahhoz a döntéséhez, hogy a Lenkomban játszott változattal szemben elkészítette a rockopera ún. „szerzői változat”-át, s ezt 2009-től fogva már saját társulata adja elő. A miskolci közönség is ezt a verziót láthatta, bár „új stílusú opera” műfaji megjelöléssel, nyilván azért, mert a szókimondó „rockopera” kifejezés a Szovjetunióban talán nem verte ki a biztosítékot, a mai Miskolcon azonban mégiscsak jobb vigyázni.

A műsorfüzet jónak látta továbbá elhallgatni az előadás rendezőjének, Alekszandr Rihlovnak, koreográfusának, Zsanna Smakovának, és a zenei producernek, Dmitrij Ribnyikovnak a nevét is; a díszlettervezőét, netán a jelmeztervezőét pedig magunk sem voltunk képesek kinyomozni. Az énekesek nevét viszont közli a műsorfüzet, csakhogy azt már nem, hogy ki melyik szerepet énekli. Így, miután az Alekszej Ribnyikov Társulat honlapján többes szereposztás található, ahol egy-egy énekes neve több szerepben is megjelenik, végül teljes (?) bizonyossággal csak a négy főszereplő bizonyult azonosíthatónak. Ezek szerint a történet főhősének, a 18–19. század fordulóján élt Nyikolaj Petrovics Rezanov grófnak és diplomatának az alakját Valerij Anohin formálta meg, szerelmesét, Conchitát, a kaliforniai kormányzó leányát Natalja Kresztyjanszkih alakította, a lány vőlegényének, Federicónak a szerepét Ivan Agafonov, José de Argüello kormányzóét pedig Nyikolaj Drozdovszkij énekelte.

A darab, kicsit hasonlóan a mi István, a királyunkhoz, a dicső múltba visszavetítve vizsgál bizonyos nemzeti sorskérdéseket a halódó kommunizmus viszonyai között. Rezanov történelmi alak volt, aki fontos szerepet játszott Oroszországnak a Japánnal való kapcsolatok kiépítésére, illetve Alaszka és Kalifornia kolonizációjára irányuló törekvéseiben. Utolsó küldetésén, melyre a címszereplő hajók parancsnokaként indult el, s melyről lóháton hazatérőben, Szibériában érte a halál, mindhárom célterületet érintette, s eközben – ugyancsak történelmileg hiteles – szerelmi bonyodalomba keveredett diplomáciai partnerének, a San Franciscóban székelő felső-kaliforniai spanyol kormányzónak a leányával, a 15 vagy 16 éves Concepción (Conchita) Argüellóval. Az édesbús szerelmi szál tragédiába fordul – a küldetésének ügyeiben, továbbá a tervezett házasságkötés engedélyeinek (Szentpétervár, Vatikán, Madrid) intézésére hazatérni kényszerülő gróf útközben megbetegszik és Krasznojarszkban meghal – igaz, hogy az utazást megelőző bonyodalmakról szóló, Péterváron játszódó első felvonásban alkalom kínálkozik az arisztokrácia önteltségének és ostobaságának bátor kifigurázására is (itt utalnék a nőiesen narcisztikus Rumjancev grófot játszó énekes, talán Dmitrij Bogdanov kitűnő kabinet-alakítására). Rezanov halálának és az egész hátralévő életét lankadatlan várakozásban töltő Conchita szomorú magányának (melo)drámáját azután a Don Giovanni záróegyüttesére hajazó jelenet söpri félre: a halottak feltámadnak, és barát, ellenség együtt zengi az élet szépségét.

A rockoperában a hangerőn és a gitárszólókon kívül szóhoz jut az orosz népzene, és hangsúlyos szerepet játszanak az ortodox liturgikus zenéből vett idézetek – megint az István, a király, a népzene és a gregorián anyag felhasználása kínálkozik párhuzamként. Az előadás pozitívumainak egyike volt Juvenalij atya megformálójának (talán Leonyid Szivec) gyönyörű basso profondója. A vallási gondolatkör azonban nem csupán a zene révén, külsődlegesen jelenik meg a darabban, hanem, mint valamely Dosztojevszkij-regényhőséhez, szervesen hozzátartozik Rezanov alakjához: megjelenik rossz lelkiismeretében, a bűnnel folytatott végeérhetetlen birkózásában és megváltás-keresésében. Rezanov ugyanis állandóan szenved – láthatóan itt van igazán elemében. Ezt pedig Anohin roppant erőteljesen és teátrálisan tudja érzékeltetni: hosszan, sokféleképpen és nagy élvezettel tud szenvedni, s ezt mozgásával, éneklésével, játékával rendkívül szuggesztíven tudja kifejezni. Anohin erőteljesen férfias jelenség, akinek kissé rekedtes hangja nagytermészetű életmódra utal, ezzel a hanggal azonban mesterien bánik, s a stílus keretein belül zeneileg is kiváló teljesítményt nyújt. A másik emlékezetes szereplő Natalja Kresztyjanszkih, aki a szende ártatlanság szerepében gyermekien tiszta és szerethető, és kifejezetten jó színész.

Meghatározó erejű eleme az előadásnak a kitűnő tánckar. Őket hazai viszonyok között az ExperiDance csoporthoz hasonlíthatnám: rendkívül magas technikai színvonalon kiviteleznek valami igen professzionálisan elgondolt, viszont csiricsáré és harsány dolgot. Ám hasonlót az egész produkcióról elmondhatnánk: állandóan a giccs határán imbolygó, ugyanakkor a megvalósítás színvonalát tekintve elsőrangú produkció ez, amelyben – a humoron kívül – mindenből: önmarcangolásból, szentimentalizmusból és a záró idilli optimizmusból is egy csipetnyivel több van a kelleténél. Szerintem a hangerőből mindenképpen.

Az eredeti cikk »

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook