Az operát sokszor és sokan temették már, pedig a műfaj igenis képes nagyobb tömegek bevonzására – állítja Kesselyák Gergely. A Bartók Plusz Operafesztivál igazgatójával az új népoperák szükségességéről, befogadható dallamokról és egy készülő új műről beszélgettünk. (2014. 06. 13., Fidelio / Kádár-Csoboth Judit)
- Számtalan változáson ment keresztül az évek során a - mostani nevén - Bartók Plusz Operafesztivál. Idén milyen meglepetésekkel készültök?
- Az elmúlt években nagyon erősen koncentráltunk arra, hogy az egész város számára élvezhető és népszerű fesztivált hozzunk létre. Ezért is igyekeztünk a lehető legtöbb programot kivinni a közterekre. Idén ezt a csapásirányt erősítjük tovább: most júniusban a Magyar Állami Operaházzal koprodukcióban Verdi Aidáját mutatjuk be ingyenesen. Ez az előadás egyébként amolyan előbemutató is, hiszen ősszel ugyanezekkel a díszletekkel kerül majd be a darab az Erkel Színházba, amit Mohácsi János fog rendezni.
- A fesztivál nem titkolt célja, hogy közelebb hozza az operák világát azokhoz is, akik azelőtt kevésbé rajongtak a műfajért. Mit gondolsz, mennyire sikerült ezt megvalósítanotok?
- A fesztivál mindig egy nagy karneváli felvonulással kezdődik, ahol ott van a város apraja-nagyja, függetlenül attól, hogy szeretik-e az operát, vagy épp reflexből elcsavarják a rádiót, ha komolyzenét hallanak. Tavaly, amikor a nyitóbeszédet mondtam, arra lettem figyelmes, hogy rettenetesen sok ember gyűlt össze a város szívében, és ez egy olyan ziccerhelyzet, amit nem szabad kihagynunk: muszáj valami ízelítőt adnunk az embereknek a fesztiválból. Ez azért is fontos, mert amikor egy fesztivál vadonatúj operákat mutat be, a közönség nem tudhatja előre, hogy mire vesz jegyet. Nehezen előlegezik meg a bizalmat. Ez még akkor is így van, ha mi minden erőnkkel azt próbáljuk hangsúlyozni, hogy az itt bemutatott darabok dallamosak, könnyen befogadhatóak, tehát köszönőviszonyban sincsenek azzal a sztereotípiával, amit a legtöbb laikus kialakít magában a „kortárs" szó hallatán. Hogy ezt bebizonyítsuk, a nyitóünnepségen negyven-ötven percben részleteket fogunk játszani az operákból, és közben reménykedünk, hogy sikerül újabb tömegeket meggyőznünk arról, hogy ez egy csodálatos műfaj.
- Mit láttok, az évek során mennyire sikerült országos rendezvénnyé duzzasztani a fesztivált?
- A hazai operajátszás egyik legnagyobb gondja, hogy szinte kizárólag a fővárosra korlátozódik. Mi ezzel tudatosan szerettünk volna szakítani, és úgy látszik, hogy jól döntöttünk: a miskolciak nagyon magukénak érzik ezt a fesztivál. Ugyanakkor, amikor évekkel ezelőtt belevágtunk ebbe a történetbe, az volt a célkitűzésünk, hogy egy országos méretű és színvonalú eseményt hozzunk létre, ami éppenséggel Miskolcon van, de lehetne akárhol máshol is. Ha azt szeretnénk elérni, hogy az opera ismét egy általánosan kedvelt műfaj legyen, ahhoz ki kell lépnünk a fővárosból, és el kell vinnünk olyan helyekre is, ahol esetleg ritkábban láthatnak a nézők ilyen jellegű produkciókat.
- A fesztiválon nemcsak igazgatóként leszel jelen, hanem fellépőként is. Mit kell tudni erről a bizonyos produkcióról?
- Selmeczi György Bizánc című új operáját fogom vezényelni, amely sok szempontból az egyik személyes kedvencem is. Közel tíz éve beszélünk Selmeczivel arról, amiről ez az egész fesztivál is szól, jelesül hogy szükség van új, könnyen befogadható zenés művekre, népoperákra, illetve olyan történelmi operákra, amelyek nagy kórust vonultatnak fel, és amelyekből látványos tablókat lehet csinálni. A közönségnek újra be kell bizonyítanunk, hogy az opera egy élő műfaj, amelyik képes nagy tömegeket is megnyerni. Egyszer Selmeczi elejtette nekem, hogy ha írna egy ilyen operát, azt legszívesebben Herczeg Ferenc Bizáncából írná. A mű mostanra készült el, én pedig napról napra jobban beleszeretek: ez egy olyan darab, ami miatt sokszor este még lefekvés előtt is visszamegyek a zongorához, és lejátszóm mondjuk a Zenóbia-áriát. Egész egyszerűen belemászik az ember fülébe, és nem engedi. Remélem, ebben egyetértünk majd a közönséggel.
