A Bartók Plusz Operafesztiválon évek óta hagyomány, hogy egy-egy előadást „kivisznek az utcára”, azaz szabadtéri produkciókat, illetve a város különböző helyszínein zajló előadásokat is bemutatnak. Az „Ezrek operája” névre elkeresztelt eseménysorozat keretében a Bartók Plusz Operafesztivál közönsége az előző években már láthatta a Toscát, a Traviatát, az Aidát és A trubadúrt. Idén is az operairodalom egyik legnépszerűbb darabja, Bizet Carmenje került sorra. (2016. 06. 22. – operaportal.hu – Csák Balázs)
A Fesztivál alatt az opera I. és II. felvonását előbb a miskolci Szent István téren tekinthették meg, a III. felvonást pedig egy másik napon, az Avasi-kilátóban. Ezeket a sajátos helyszíneken megrendezett előadásokat hívják a szervezők „beavató előadásoknak”, amelyeken egy narrátor – idén a produkció rendezője, Kerényi Miklós Gábor – szóban is ismerteti a mű cselekményét, egyfajta kedvcsinálóként a teljes produkcióhoz.
Ebben az évben az opera teljes előadása ismét különleges helyszínen zajlott: a diósgyőri vár szomszédságában található Lovagi Tornák Terén.
Ahogyan azt sejteni lehetett, az est show-műsor lett a javából. Kerényi Miklós Gábor rendezésében tulajdonképpen klasszikus produkciót láthattunk, a cselekmény nagyrészt a színpadon zajlott, a nézők a lelátókon és a földszinten, a színpad előtt elhelyezett székeken ültek. A „körítés” azonban mégiscsak rendhagyó volt. A karmester a Nyitányt fent a magasban, egy mozgatható emelvényen kezdte vezényelni, ami aztán leereszkedett, és Kesselyák Gergely csak ekkor foglalta el a karmesteri pulpitust. A színpad mellé egy-egy jelenetben lovas katonák jöttek be, katonai teherautó érkezett, és begördült egy piros Ferrari is: Escamillo, a „sztár” ült benne, akit egy operatőr is kísért. A Torreádor-dalt a közönség együtt énekelte Escamillóval (magyarul, de az operát egyébként francia nyelven adták elő, magyar felirattal), és mialatt a színpadon a torreádor ünnepeltette magát, a nézőtéri közönséget süteménnyel és pezsgővel kínálták. Az előadás után (már nem annak részeként) pedig hatalmas tűzijáték világította be az arénát és a mellette lévő diósgyőri várat.
Mindez igen látványos volt. Ilyen típusú előadásokon azonban gyakran előfordul, hogy a külsőség dominál, a zenei megvalósítás pedig másodlagossá válik. Szerencsére most nem ez történt, mind a zenekar, mind pedig az énekes előadók részéről igényes, nívós produkciót hallhattunk.
A címszerepet éneklő Mester Viktória olyan kiforrott színészi alakítást nyújtott, amit operaénekesek esetében nagyon ritkán látni. Carmen nem csak érzéki volt, szenvedélyes és vad, de tudott érzékeny, szelíd, megértő, kedves, gyöngéd és gyönge is lenni. Az egydimenziós „vad cigánylány” helyett egy sokféle érzelmi állapotot átélő nő volt a színpadon. Ennek megfelelően Mester Viktóriától vokális szempontból is árnyalt interpretációt hallhattunk, hangi bravúrok helyett itt is elsősorban a kifejezésmódra helyezve a hangsúlyt (nem mintha az énekesnő mezzoszopránjának minőségével szemben bármi kifogás lehetett volna). És nem csak a Habanerában vagy a záró duettben: minden jelenetben, amikor színpadon volt. Változatos színekkel és dinamikával énekelt, leheletfinom pianissimói olykor szinte suttogássá halkultak; az énekesnő érdekes, izgalmas, és hangilag magabiztos előadást nyújtott.
Szintén jó színészi alakítást láthattunk a Don Josét megszemélyesítő tenorista, Hector Lopez Mendoza részéről. Ő gyakori vendég a Bartók Plusz Operafesztiválon, az előző években Radames (Verdi: Aida) és Manrico (Verdi: A trubadúr) szerepében is hallhatta a miskolci közönség. Fényes, erőteljes, biztos magasságokkal rendelkező tenorjával és szenvedélyes játékával méltó partnere volt Mester Viktóriának.
Szép színezetű szopránján a Micaëla szerepét megformáló Létay Kiss Gabriella a tőle elvárt magas színvonalon énekelt és játszott, mind a Don Joséval való kettőseiben, mind pedig áriájában elsőrangú volt.
Erőteljes, férfias baritonjával, lehengerlő fellépésével az Escamillo szerepét éneklő Molnár Levente könnyen el tudta velünk hitetni, hogy Carmen miért nem képes neki ellenállni.
Elsőrangú előadót kaptunk a Zuniga kisebb szerepét éneklő Szvétek László személyében is. A figurát a szokottnál kicsit komikusabbra vették, a mű végén, az aréna előtt felkötött karral láthattuk, amint sántikál (merthogy a csempészek jól helyben hagyták).
A kisebb szerepekben fellépő előadókról is csak jót tudok mondani: a Bucsi Annamária (Frasquita), Busa Gabriella (Mercedes), Kolozsi Balázs (Morales), Decsi András (Remendado) és Szélpál Szilveszter (Dancairo) alkotta „csempészötös” tisztán, ritmikailag is nagyon pontosan szólalt meg.
A táncjelenetek látványosak és jól kidolgozottak voltak (koreográfus: Duda Éva), a Cantemus Gyermekkar, a Miskolci Nemzeti Színház Kórusa és a Csokonai Színház Debrecen Kórusa pedig igen pontosan énekelt, és láthatóan nagy élvezettel vett részt a produkcióban.
A Kesselyák Gergely által dirigált Miskolci Nemzeti Színház Zenekara kiválóan játszott, és nem csak „ahhoz képest, hogy ez egy szabadtéri produkció volt”. Ezt a zenekari hangzást bármelyik kőszínházi előadáson is szívesen hallgatnám. A karmester a tőle megszokott dinamikával vezényelt, Bizet zenéje erős kontrasztokkal (Kesselyák Gergelynél a pianissimo tényleg pianissimo, a lassítás pedig tényleg lassítás), markáns hangsúlyokkal, izgalmas tempóváltásokkal, karakteresen szólalt meg. Szabadtéri előadásokon különösen gyakran hallani elnagyolt zenekari produkciókat, ezúttal azonban a Carmen partitúrájának finom részletei sem vesztek el. Csak azt sajnáltam, hogy a húzásoknak a gyönyörű zenekari Intermezzo is áldozatául esett, ez a rész most sajnos nem hangzott el.
Fesztiváli hangulatban, igényes zenei és színpadi produkció keretében előadni az operatörténet egyik legnépszerűbb darabját: íme, a biztos közönségsiker receptje.
