Január 2020  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Ez következik

A miskolci operafesztiválnak sosem a nyitókoncert a legmaradandóbb eseménye. És idén sem lesz ez másként. (Kolozsi László cikke, Revizor online 2010. 06. 10.)

Legjobb reményeink szerint e mostani nyitókoncertnél már csak jobb koncerteket hallhat majd a helybéli és a Miskolcra lelátogató operabarát. Tavaly Miklósa Erika tisztelte meg a rendezvényt, idén két fiatal énekes, Elena Mosuc és Alex Vicens volt az est főszereplője.

A Pannon Filharmonikusok meghívását nemcsak azzal indokolhatjuk, hogy ebben az évben Pécsre kiemelten kellene figyelni – hiszen az európai kulturális főváros egyik legfontosabb képviselője a zenekar –, hanem azzal is, hogy mind romantikus művek előadójaként, mind operát kísérő zenekarként az egyik legjelesebb együttesünk a pécsi. A legmélyebb sajnálatomat fejezhetem csak ki, hogy a nyitókoncerten nem Peskó Zoltán vezette őket. Az ő keze alatt a zenekar egészen másként szól ugyanis, mint a Görögországban született, bolgár nemzetiségű Ivan Anguelov vezetésével. Anguelov úgy vezényel, mint egy katonakarmester (olyan szögletes, zord mozdulatokkal, minden ütemet beintve, mint egy metronóm), de a koncert nyitószámából - Berlioz Faust elkárhozása című művének Rákóczi-indulója volt az – mégis épp a katonás pattogás hiányzott, s nem ropogott a népszerű alapdallam. Berlioz nem operának íródott, ámbár ma már az operairodalmi alaprepertoárhoz sorolt művének részletét a színpadon helyet foglaló zenekar dinamikai árnyalatok és kontrasztok nélkül játszotta – csak a nagybőgők megszólalása vitt némi színt az előadásba.

A koncert első részének végén – Bartók Béla Magyar képei után - csendült fel Vajda János négytételes Sinfonia, ma non troppo című munkája. Már a Bartók-mű előadásában is az ütősök, a fafúvósok és a csellisták játéka tűnt fel. A Vajda-szimfónia a Bartók-mű apparátusára épült, kiegészítve azt egy xilofonnal. A kezdő dúr akkordokat üstdob, harsonák és a xilofon zengte bele a miskolci színház légterébe. Ez a drasztikus kezdés a fájdalmasan lélektelenül és unalmasan előadott Bartók-mű után felrázta a hallgatóságot, volt benne egy kis enyhe provokáció. A darab már-már Hacsaturján népszerűbb műveit idéző édes, nagyon kellemes témával folytatódott, melyet a vonóskar szólaltatott meg – érezhetően szeretve és tisztelve ezt az új koncertszámot. E vonószenekari téma és a xilofonon megszólaló főtéma küzdött egymással az első Allegro moderato tételben. A vonóstéma nemcsak a nevezett szerzőt, de az olyan Hollywoodban működő jeleseket is idézte, mint Shore vagy Danny Elfman, ha még egy kicsit lágyabban és érzékibben játssza a zenekar, nem állom meg, hogy sziruposnak nevezzem. A főtéma ellenben egyfajta Csodálatos mandarin-parafrázisnak hatott. A két egymással birkózó téma így is azt a benyomást keltette, hogy ez a zene - akárcsak kissé harsányabb és indulatosabb második tétele - egy le nem forgatott melodráma kísérőzenéje. A harmadik – Intermezzo - tétel keringőt idéző témája cirkuszi kísérőzeneként állta volna meg a helyét. A negyedik, Presto tételben a zenekar hihetetlen sebességre kapcsolt: e tétel volt a legékesebb bizonyítéka annak, hogy nem csak ezt az érdemdús művet, de a koncert más darabjait is tudta volna ez a zenekar emlékezetesen és színvonalasan is játszani.

A román Elena Mosuc felléptét Teszári Nóra a Duna Televízió és Bősze Ádám az MR3 Bartók Rádió munkatársa vezette fel. Egyikük, Bősze bejelentette, hogy a művésznő beteg, nem ad koncertet, majd rögtön szinte szaladt a hírrel Teszári Nóra, hogy mégis. Lesz Casta diva, a művésznő énekel.

A beteg Mosuc nem engedhette meg magának sem a Casta diva, sem Gilda áriájának csúcshangjait, ezért inkább csak látványosan vibrált, kolorált. A barcelonai tenor, Alex Vicens a Lammermoori Lucia és a Rigoletto kettősébe óriási hévvel vetette bele magát. Megérintette Mosuc vállát, magához húzta, szinte könnyes szemmel nézett rá, kezét kezébe fogva pillogott. Áriái végén, mikor hatalmas erővel nyomott ki hangokat – nem érdektelen, de csúnya, nazális hangú énekes ő –, kezeit a magasban rázva ünnepeltette magát. Egyedül Pablo Sorozobal zarzuelájának közkedvelt részletét (Non puede ser) énekelte úgy, hogy ebben az önünnepeltetésben ne lássak semmi kivetnivalót: a megcsalt, de kedvesének mindenáron, ön-becsapás árán is hinni akaró szerelmes férfi dalát nagy hittel, mély átéléssel tudta megjeleníteni az energikus spanyol.

(A cikk eredetije »)

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook