Október 2019  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Ez következik

Immár hagyománynak számít a tízéves Miskolci Operafesztiválon, hogy évente egyfelvonásosokkal mutatkozik be a szegedi Zeneművészeti Kar magánének tanszéke. (Malina János kritikája – Revizor Online, 2010. 06. 20.)

Afféle vizsgaelőadások ezek, amelyek azonban rendre közönségre érettnek bizonyulnak, melyeken az invenciózus rendezés, a komolyan vett részletmunka, no meg persze a fiatalság varázsa bőségesen kárpótol mind a tapasztalatlanságból, mind pedig a szükségszerű egyenetlenségekből eredő kiforratlanságokért (egy vizsgaelőadáson ugyanis mindenkinek szerepelnie kell, ha nem is mindenkinek főszerepben). Ebben az évben Schubert biedermeier Lüszisztraté-parafrázisa, a Der häusliche Krieg (Házi háború), valamint Ravel két remeke, a L’heure espagnole (Pásztoróra) és a L’enfant et les sortilèges (A gyermek és a varázslat) került színre Csengery Adrienne zenei vezetésével és Toronykőy Attila rendezésében (a díszletek is az ő munkái voltak). A felkészítő tanárok Dr. Temesi Mária, D. Szécsi Edit, Andrejcsik István és Altorjay Tamás voltak; az előadás elsőrangú zongorakísérője Ordasi Anna, illetve Komáromi Júlia volt.

A műsorra tekintve azonnal némi félelmet éreztem a várható terjedelem miatt, nemcsak órában-percben értve, hanem a jelentékeny művek alkalmat szétfeszítő „összsúlya” miatt is. És valóban: a szünetekkel három és egynegyed órára rúgott a produkció, ami azért nem volt igazán előzékeny a közönséggel szemben; még szerencse, hogy maguk a „vizsgázók” valóban nem fogytak ki a szuszból és az energiából, s a legszebb pillanatok a harmadik óra második felében, s a negyedik órában következtek be. Mégis frissebb fogékonysággal fogadhatott volna be egy feszesebb, homogénebb, a maga módján ideális programot a közönség, ha a „bemelegítés”, a későbbiekkel szemben bizony alulmaradó Schubert-mű kimaradt volna a programból.

No de hadd szóljak inkább az örvendetes dolgokról. Minimalista eszközökkel is invenciózus térkihasználás és szereplőmozgatás, vérbő és mégsem ízléstelen komédiázás jelentette a Schubert-darab előadásának pozitív oldalát. Meg a nők és a férfiak kórusának csiszolt, meggyőző hangzása – különösen a férfiaké. A hat szólóénekes közül ketten tettek rám egyértelműen kedvező benyomást: Isellának, a darab eszének igényes szubrett-szerepében az üde és hangilag-zeneileg is kifogástalan Bende Zsuzsanna, továbbá az előkelő és főmozgalmár Barbarát éneklő, tartalmas mezzójú Kaján Katalin.

Egészen más stílusban, de szintén ellenállhatatlan humorral szól ugyancsak a nemiségről és csakis a nemiségről Ravel A pásztorórája. Ezt a darabot franciául adták elő – bizony nagyon is fontos és dicséretes felkészítés az életre annak az öt énekesnek, akit érintett; köszönjük meg továbbá az előzékeny és szellemes megoldással a díszletre vetített magyar fordítást. Egyszerű, de sokrétűen felhasználható volt a stilizált, kocka alakú órák kavalkádja, s az órákban való elrejtezés ugyancsak jelzésszerű, de a fel-lecsapódó számlapokkal fokozottan illúziót keltő és mulatságos megoldása. Ezúttal a darab középponti szereplője, az órásné, azaz az őt éneklő Horváth Orsolya volt az előadás egyik fő erőssége. Kiegyenlített hang, magabiztos technika, játékos kedv és színpadi kisugárzás jellemezte. Az ő franciaságát csak a balek órásmestert éneklő Szélpál Szilveszter múlta fölül, kisebb súlyú szerepében is szépen énekelve, pazar komikus alakítást nyújtva. A szeretők triójából Mátis Kelemen kellemes hangú Bankárja tetszett a legjobban; Rab Gyulának (Gonzales) technikailag még fejlődnie kell, Taletovics Milán Öszvérhajcsárja színészileg telitalálat volt, éneklés-szövegmondás szempontjából azonban nem ütötte meg a többiek mércéjét.

Az ostor azonban a végén csattant. A gyermek és a varázslat természetesen gyermekopera – de éppen ebben a papírforma szerint erényes tanmesében rejlik a három mű között a legtöbb mélyre világító költészet. A fekete–fehér–piros hangolású díszletek és jelmezek (még a Zöld béka is piros volt, bár korántsem panaszképp mondom) roppant ötletesnek és kifejezőnek bizonyultak, s a számos tárgy, állat és játék alakítói látható élvezettel lubickoltak a feladatban – a már hallott énekesek is önmagukat múlták fölül. A pompás kabinetalakítások közül hadd emeljem ki a kisebbségben levő férfi énekeseket, a remek Kiss Andrást a Fotel és Pálfi Lászlót a Fa alakítójaként.

Ám azért a beszélő állatok és a megelevenedő tárgyak világában is az emberszereplők a legfontosabbak. Közülük a Mama rövid szerepét is csiszoltan, meggyőzően éneklő és játszó Illés Gabriella is nagyon tetszett, a darab és az egész este legnagyobb élményét azonban a Kisfiú szerepében fellépő Horák Renáta teljesítménye jelentette. Remek énekesi felkészültsége és szuggesztív, őszinte, végtelenül árnyalt játéka révén bámulatos érettségről tett tanúbizonyságot, és igazi operai élménnyé tette az előadást.

(Az eredeti cikk »)

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook