Augusztus 2019  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

Ez következik

A Wallenberg című előadásról a MR3 Bartók Rádió Új Zenei Újság című műsorában. (Vona Ildikó kritikája, MR3, 2010. 06. 20. – A felvétel időtartama: 9' 05")

Az Észt Nemzeti Opera másik nagyszabású bemutatója Erkki-Sven Tüür: Wallenberg című, kétfelvonásos operája. Magyarországon most először láthatta a közönség, és szinte a teljes észt társulat szerepelt benne. A rendező, Dmitri Bertman nem ismeretlen a miskolciak számára, az ő munkája volt korábban a Lulu Bergtől, Mozart és Salieri Rimszkij-Korszakovtól, Borisz Godunov Muszorgszkijtól, Apolló és Jácint Mozarttól, Kisvárosi Lady Macbeth Sosztakovicstól. A Wallenberg Erkki-Sven Tüür első operája, mely 2001-ben született, és érdekessége, hogy négy nyelven énekelnek benne: német, héber, orosz, angol. Szövegkönyvét Lutz Hübner írta, melyhez Lengyel Jenő készített csodálatos magyar fordítást. Az előadás díszleteit, jelmezeit Ene-Liis Semper tervezte, a zenekart Risto Joost vezényelte.

A tér, ahol a játék folyik, ferde sík. A színpad hátsó része meg van emelve, és az alatt található a zenekar, így a zenészek és karmester láthatatlan mind a közönség, mind a szereplők számára. Kamerákkal és monitorokkal oldják meg a kapcsolatot, tévéképernyőn keresztül a dirigens állandóan követni tudja a színpadi eseményeket, a szereplők pedig a nézőtér bizonyos pontjain elhelyezett készülék segítségével látják a karmester jelzéseit. Nincs nyitány, rögtön a kórus indítja az operát. Erkki-Sven Tüür zenéje nagyon egyéni, kicsit Stravinsky-s, kicsit Orff-os, de mindenképpen tonális zene és abszolút fogyasztható. Kemény harmóniák, disszonancia, marimbák és harangjáték gyakori megszólalása, rézfúvók, valamint ütősök kiemelt használata és a nagy zenekari apparátus jellemző rá.

A nyitó képben zsidó imasálba burkolt emberek ülnek a sötét színpadon U alakban, kezükben égő gyertyával, és a kórus sorolja a kínzó és egyben filozofikus dilemmákat: „Tisztelnünk kell Wallenberget? Mit tett? Miért tette? Hol a sírja? Ha él, hol tartják fogva? Hol van Wallenberg?" Ez utóbbi kérdés többször előkerül az opera során, mert a mű történelmi tényekre épül, de máig tisztázatlan, hogy mi történt valójában. Az opera második jelenetében kapja meg Wallenberg a megbízatását, hogy utazzon Budapestre és mentsen embereket. A színpadi látvány nagyon szép: gazdagon terített, hosszú asztal mellett diplomaták tárgyalnak, egészen pontosan három úri hölgy 18. századi ruhában. Kinézetre pontosan olyanok, mintha most léptek volna ki Milos Forman: Amadeus című filmjéből. Wallenberg az elől lefedett zenekari árokból mászik fel a színpadra, és a hölgyektől megkapja meg a feladatát, amit először nem akar vállalni, aztán igent mond. A történet egyik fontos szála azt mutatja meg, hogyan válik azonossá a küldetésével és szól bele a történelembe. Wallenberget Rauno Elp alakítja, aki bariton hangfekvésű énekes. Főellenfelét, a náci Eichmannt Priit Volmer, basszus személyesíti meg. Ők ketten a fekete és fehér karakterek archetipusait képviselik. Eichmann ruházata fekete, Wallenbergé ragyogó fehér. Nagyon izgalmas megoldás a bariton-basszus szembenállás, érdekes ötletnek tartom, hogy a zeneszerző nem tenor hangra írta a pozitív hős szólamát. A pályaudvari jelenetben találkoznak először, ahol a nácik marhavagonokba terelik a zsidókat, naponta 1000 embert. A katonák nem SS egyenruhában láthatók, sokkal inkább a Csillagok háborúja című film Darth Vader jelmezéhez hasonlít öltözékük, kezükben pedig lézerkardot tartanak. Ebben a jelenetben történik meg először, hogy Wallenberg megment egy deportáltat. Utána sorra osztogatja a kék alapon sárga keresztes útleveleket, mialatt a zenekarban rézfúvók és ütőhangszerek durva hangja szól. Itt hangzik el az opera egyik kulcsmondata: „Az útlevél győz a fegyveren, de a fegyver győz az emberen." Később a sikeres mentőakciók után Wallenberg módosítja Eichmann tézisét: „Az útlevél győz az emberen, az útlevél győz a fegyveren." Sok sikert ér el, de számos kudarc is éri. Egy nő visszaadja a menlevelét, mert a deportált családjával akar lenni. Megrázó pillanat, amikor beszáll a marhavagonba és magára zárja az ajtót. Tüür még egy Halálindulót is komponált. Ennek a nagyon brutális kórusjelenetnek az ellenpólusa, amikor a zsidók Ó-testamentumi szöveget énekelve, harangjáték, rézfúvók, ütőhangszerek kíséretével mennek a halálba. A színpad üres lesz, csak a deportáltak szétdobált ruhái maradnak rajta. Eichmann a zenekari árokból felmászva pontosan úgy jön be, mint az elején Wallenberg és búcsúzik, mert a háborúnak vége. A két főszereplő azon vitázik, hogy melyikük volt a sikeresebb: aki elpusztított 300 ezer zsidót, vagy, aki megmentett 100 ezret?

Az opera látványban a Brecht-féle epikus színházra épül, ami a közönséget szemlélővé teszi, ideológiai támpontot adva a színpadi történés menetének megítéléséhez. A néző értelmére akar hatni és nem az érzéseire. Az első felvonás még történelmi dokumentumok által szavatolt, a másodikban viszont Bertman taktikát változtat, és megrendezi a tragikus első rész fergeteges szatírjátékát. Harsány, provokatív, paródia- és montázsszerű képek követik egymást, ahol a groteszk kerül előtérbe. Nincs megalkuvás, sok réteg szabadon értelmezhető, és a rendező folyamatosan feszegeti a tűréshatárt.

A második felvonás nagy része az oroszoknál, és vörös drapériák között játszódik. A két szovjet tiszt egyenruhája revüszínpadokon látható csillogó piros anyagból készült, és tömény giccs, mint minden, ami körülöttük van. A felvonás Wallenberg eltűnésével kezdődik. Még látjuk a börtönben, de már csak egyetlen vágya van, hagyják végre meghalni. Eichmann szintén beteljesítette a feladatát, őt kivégzik, mégpedig úgy, hogy a zsidók belegöngyölik egy tóratekercsbe, és így gúzsba kötve lökik a mélybe. Wallenberg kifosztása megkezdődik: a cellája fölött kimondják, hogy egy hős nem halhat meg. Innentől több alakban létezik. Az igazi a Gulágon elpusztul, és megszületik a Wallenberg 2, aki kinézetre Elvis-imitátor, és showt, meg üzletet csinál a hős sorsából. Egyre durvább képek következnek a színpadon: feltűnik Mickey Mouse, Donald Kacsa, óriási méretű matrjoska babák táncolnak egy ringlispír körül. Hatalmas giccsparádét látunk. Itt, a Wallenberg Cirkuszban jelenik meg cowboy kalapban Reagan elnök és amerikai díszpolgárrá nyilvánítja az egykori háborús hőst. Reagan mögött a civil ruhás Eichmann áll, jelezve, hogy ez is csak üzleti, politikai fogás. Bertman felfogása szerint történelemhamisítás és politikai hazudozás területén, teljesen egyforma a szovjet hatalom, ami eltüntette, és az amerikai, ami kitüntette a svéd diplomatát. Győz a média és a sztárkultusz, Wallenbergből márkanév, címlap-sztori, bulvárhős lesz. A záróképben ismét a zsidókat látjuk, amint ülnek az üres padlón. Megérkezik a Wallenberg 3, egy jógi-féle figura, aki különböző testgyakorlatokat, tornamutatványokat végez, majd a legvégén „megfeszített Krisztus pózba" fekszik le a padlón. Az előző jelenetben olyan töménytelen mennyiségű giccset halmozott fel a rendező a színpadon, hogy ez a nagyon szép befejező kép nem tud igazi megnyugvást hozni, de pozitív kicsengése érezhető.

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook