Az Észt Nemzeti Opera La Traviata című előadásról a MR3 Bartók Rádió Új Zenei Újság című műsorában. (Vona Ildikó kritikája, MR3, 2010. 06. 20. – A felvétel időtartama: 8' 50")
Két produkcióval érkezett az Észt Nemzeti Opera a miskolci fesztiválra. Verdi Traviátája a Nyári Színház programjai közé került, és ott aratott nagy sikert. Szabadtéri előadásként némi kellemetlenség is társult hozzá: a szomszédos szórakozó helyen ugyanis népes társaság szurkolt a foci VB egyik mérkőzésén, aminek elég erőteljesen beszűrődő hangjait nem mindig tudta a zenekar túlharsogni. Szerencsére az előadás minden zavaró tényezőért kárpótolt bennünket. Már az elején gyönyörű színpadkép fogadta a nézőket, ritkán lehet ezen a helyszínen ilyet látni. Hatalmas tükrök borították a falakat, középen óriási, díszes csillár, alatta vízhordó nőt ábrázoló szobor, mely egyúttal elegáns ülőalkalmatosság is. Körülötte néhány asztal, amin gyertyatartó, vagy virágokkal teli váza áll. Az előadásra mindvégig jellemző, hogy nem dolgozik sok díszlettel. Ami van, az sokszorozódik meg a tükrök által. Anna Kontek tervei alapján készültek a díszletetek, jelmezek; minden ruhához elegáns anyagot használva: taft, selyem, brokát, bársony. A férfiak frakkot, a nők különféle színekben pompázó abroncsos szoknyát viselnek. A történet a Verdi által meghatározott időben, 1850 körül játszódik.
Rendkívül szerencsés a miskolci közönség, hogy ezt az előadást láthatta. Neeme Kuningas igen széles látókörű rendező, aki nagy szakmai tudás, tapasztalat birtokosa, ráadásul komplex egészben gondolkodik. A Traviátához szintén úgy nyúlt, mint, aminek van egy dráma és regény formában létező előzménye. Egyébként is szereti az olyan operákat, amik valamilyen irodalmi alkotás alapján készültek, és nagy gyakorlattal rendelkezik ezek terén: Don Carlos, Rigoletto, Carmen, Borisz Godunov, Figaro házassága, Anyegin, és még sorolhatnám. A Traviátában többször alkalmaz olyan ötleteket, amik eredetileg Dumas-tól származnak. Csak egy példa: Violetta ágya felett csíkokból álló baldachin lóg, aminek szárai úgy vannak kihajtogatva, mint egy virág szirmai. A karneváli jelenetnél ez a drapéria piros színű, míg a lány halálakor fehér. Dumas a regényben leírja hősnője szokását: öt napig piros kaméliát hordott a ruháján, a hónap többi napján pedig fehéret. Érdekes Neeme Kuningas rendezése, mert első ránézésre olyan, mintha megelégedne a sztori elmesélésével, de rendezői módszerét, eszközeit csak az veszi észre, aki a Kaméliás hölgy történettel kapcsolatban született mindhárom darabot ismeri. Bár a Nyári Színháznak kitűnő az akusztikája, mégis szerencsésebb lett volna a Nagyszínházba betenni ezt a produkciót. Zárt térben jobban érvényesül a drámai hatás. A zenekar Jüri Alperten keze alatt biztosan szólt, bár apróbb pontatlanságok előfordultak. Nagyban hozzájárult néhány jelenet drámai hatásához a benne felhangzó gyönyörű klarinét-, cselló-, oboaszóló.
Violettát Miskolcon Aile Asszonyi alakította. Gyönyörű jelenség a színpadon és énektechnikailag biztosan, virtuóz módon birkózott meg a szólamával. Nagy átéléssel játszotta szerepét, tökéletesen megjelenítette Violetta személyiségének fő problémáját, hogy: két arca van, és ha a kettőt külön kell választani, rengeteget szenved. Partnere, Mart Madist sem hangilag, sem kinézetre nem volt megfelelő Alfréd szerepére. Színészileg ugyanakkor nagyon figyelemre méltóan teljesített. Hatalmas tűzzel, lendülettel játszott, és olyan szenvedélyes ifjút láthattunk, aki nehezen ura az indulatainak. Vidéki házukban lévő- apjával közös jelenetében- például látványosan szétdobálta az asztalon lévő papírokat, majd kezébe akadt Violetta szakító levele, amit odalökött Germont elé. Flóra bálján úgy fizette ki Violettát, hogy felállt az asztalra és- szó szerint- a nő nyakába hajította azt a pénzköteget, amit kártyán nyert. Germont-ként Jassi Zahharov kiváló partnere Violettának. Bársonyos bariton hanggal rendelkezik, szinte simogatja a nézők fülét. Színészi játékával pedig képes Germont négyféle arcát mutatni: szigorú, finom, rábeszélő, megértő. Azok a jelenetek, ahol ő is jelen van, különleges értéket képviselnek az előadásban.
A tömegjelenetek rendkívül látványosak és hatásosak. Sajnos, amikor a kórus és az összes főszereplő a színpadon van, nagyon leszűkül a mozgástér. Ennek ellenére nagy sikert aratott a közönség körében a Brindisi, valamint a cigányok és a matadorok kórusának éneke közben látott gyönyörű táncbetét. Általánosan igaz az észtek Traviátájára, hogy igényesen színpadra állított és tudatosan szerkesztett produkció. Nagyon kell figyelni, mert Kuningas rendezésében egymásból következnek a dolgok, mindennek van folytatása. Igen emlékezetes jelenet marad számomra Violetta „Sempre libera” szövegű áriája, amikor a színpad, a rajta lévő tükrökkel, asztalokkal, vázákkal együtt forogni kezd. Annak a képi megjelenítését láthattuk, amikor Violetta életének legfőbb jellemzője, a mámor átváltozik a szerelem mámorává. Feltétlenül meg kell említeni a zárójelenetet, ami azonban csak akkor érthető, ha megnézzük a Bacchanal-t. Itt ugyanis egy pólus-ellenpólus játék zajlik. Kuningas ezt úgy rendezte meg, hogy a háttérben táncolnak a vidám farsangolók, néhány ördög pedig felmászik Violetta ágyára, és csábítgatják, hívogatják a mulatságba. Körülöttük a drapéria piros. Violetta halálakor minden fehér, és úgy hal meg, hogy feláll az ágyán, az ég felé emeli a kezeit, és az őt körülfogó baldachin összezárul, mintegy jelezve, hogy becsukódott a virág. A színházból kifelé jövet vitatkoztunk a barátaimmal, hogy itt most megdicsőülésről van-e szó, vagy egyszerűen csak meg lettek bocsátva bűnei. Bármi volt a rendező célja, mindenképpen elindított bennünk egy gondolatsort. Javasoltam az ismerőseimnek, hogy fogadjuk el befejezésnek a dráma zárómondatát, amit Dumas a Lukács evangéliumából hozott át, és eredetileg Jézustól hangzott el: „Teljes lesz a te bocsánatod, mert teljes szívedből szerettél.”
