Világhírű szopránunk "Miklósa Erika - Másképp" címmel adott koncertet június 14-én a Miskolci Operafesztiválon. A koncert egy ún. crossover produkció volt, amely elnevezés a műfajok közötti átfedést, a műfajok keveredését jelenti. Az ilyen típusú koncertek világszerte egyre népszerűbbek. Céljuk, hogy a komolyabb műfajt - jelen esetben az operát - "fogyaszthatóbb" formában tálalva közelebb hozzák a közönséghez, a fellépő művészek számára pedig kitűnő alkalmat nyújtanak, hogy más oldalukról is megmutathassák magukat. (2012. 06. 15 - Operaportál.hu)
Az persze gyakori, hogy operaénekesek egy-egy koncertszám, felvétel, fellépés erejéig a könnyedebb műfajok irányába is elkalandoznak, itt azonban másról van szó. A crossover koncerteken elhangzó zenék ugyanis többnyire kifejezetten erre a célra készült, az eredetitől eltérő hangszerelésű átiratok. (Itt szeretném megjegyezni, hogy a most fellépő művészek mellett egy másik társulat, a Sebők Monika operaénekes nevével fémjelzett Klasszikon együttes is képviseli hazánkban ezt a műfajt.)
A mostani koncert programja nagyrészt Miklósa Erika tavaly megjelentetett, a Modern Art Orchestrával és a Quartett Escualóval közösen készített CD-jének anyagára épült. Az este folyamán hallhattunk opera-átiratokat, latinos zenét, jazzt és tangót is. A koncert első felében a Quartett Escualo együttes lépett fel Miklósa Erikával, aki a nyitó zenekari produkció után (Piazzolla: Escualo - Zenekari nyitány) jött be először a színpadra. "Bemelegítésképpen" rögtön egy bravúráriával indított: Delibes Lakmé című operájából énekelte a Csengettyűáriát. Miklósa Erika operaénekesi képességeit itt most fölösleges lenne hosszan méltatni; a bravúrária természetesen bravúros előadásban hangzott el (ekkor már kiegészült a zenekar Harazdy Miklós zongoristával is). Annál inkább érdekes volt az énekesnőt csak operaénekesi oldaláról ismerő hallgató számára a következő szám, az Edith Piaf által híressé vált Hymne à l'amour. Miklósa Erika kiváló stílusérzékről tett tanúbizonyságot, külön fontosnak tartom megemlíteni, hogy a dalt (csakúgy, mint a többi dalt) nem akarta operai hangon előadni (ebbe a hibába sok operaénekes beleesik, amikor könnyűzenét ad elő). Ezt követően egy vendégművész következett Kökény Attila személyében, akit a könnyedebb műfajból ismerhetünk. Véleményem szerint egy kicsit túl sokat énekelt az este folyamán (a Feeling good című számot viszont nagyon jól adta elő). A koncert első részében hallhattuk még Miklósa Erikától a Habanerát is a Carmenből, természetesen szoprán átiratban. Az énekesnő az ária előtt lemondta: sajnálja, hogy Carmenként soha nem állhat színpadon (lévén az egy mezzoszoprán szerep), de legalább egy ária erejéig most az "ő Carmenjét" is megmutathatja a közönségnek. Ehhez csak annyit tudok hozzátenni: mi is sajnálhatjuk, mert Miklósa Erika alkatilag remek Carmen lenne... Szünet előtt, egy tangót követően felcsendült még egy ária Piazzolla Maria de Buenos Aires című operájából, amelynek főszerepe - mint azt Miklósa Erikától megtudhattuk - szintén az énekesnő egyik vágyálma.
Egy ilyen produkció aligha épülhet kizárólag az énekesre. Az átiratok ugyanis csak akkor érnek valamit, ha értő hangszerelésben készülnek el és megfelelő színvonalú zenészek adják őket elő. Nos, az esten fellépő Quartett Escualo zenekarnál, valamint a második részben színpadra lépő, Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestránál aligha kívánhattunk volna jobbat: a Miklósa Erikát kísérő - és önállóan is fellépő - zenekarok tagjai hazánk legkiválóbb zenészei közé tartoznak. Külön szeretném kiemelni Fekete-Kovács Kornél két saját jazz-szerzeményét: az Overtureed című zenekari nyitányt, valamint a Mr. J. G. című kompozíciót, amelyeknek a Modern Art Orchestra általi megszólaltatása a koncert egyik fénypontja volt.
Miklósa Erika az est folyamán végig felszabadultan énekelt, könnyed, elbűvölő volt, és - ahogy már megszokhattuk - a legbravúrosabb koloratúrákat is úgy adta elő, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. Egyébként kiválóan kommunikál (a számok előtt néhány percben fel is konferálta a produkciókat).
Az énekesnővel és a Modern Art Orchestrával a második részben hallhattuk még a Summertime-ot (Gershwin: Porgy and Bess), egy gyönyörű Händel-átiratot (Eternal source of light divine), Bernstein Candide-jából a Glitter and Be Gay-t (ragyogóan), a Csárdást J. Strauss A denevérjéből, a már említett Feeling good-ot Kökény Attila előadásában és még két duettet, szintén Kökény Attilával (a Csárdáskirálynőből valamint Porter: Let's do it! című szerzeményét). A ráadásban a Casablanca című film betétdala hangzott el (Hupfeld: As Time Goes By) és az ilyenkor elmaradhatatlan Sartori szerzemény, a Time to say goodbye című duett. Mindezeket megelőzően, a második rész elején Miklósa Erika előadta még Violetta áriáját is a Traviatából. Ez az átirat igencsak meglepő volt, sokak számára talán már "szentségtörés". A disszonáns hangzatokkal teletűzdelt zenekari rész alapján - ha nincs "Violetta" - a legtöbben aligha ismertek volna rá Verdi muzsikájára. Szerintem izgalmas volt, de konzervatívabb hallgatóknak ezt már csak óvatosan merném ajánlani.
Mint már említettem, az est egyik fő célja az volt - ahogyan azt Miklósa Erika is megfogalmazta a koncert során -, hogy "közelebb hozza az emberekhez az operát". Nem tudom, elsősorban kik jöttek el a koncertre, de gyanúm szerint inkább olyanok, akik már szeretik az operát (hiszen elsősorban Miklósa Erikával reklámozták a koncertet). Lehet, hogy voltak olyanok, akik most hallottak először operaáriát, de az előadás közepe felé már egyre inkább az a benyomásom támadt, hogy némileg módosult az eredeti cél: nem is elsősorban az operát hozták közelebb a műfajt nem vagy alig ismerő nézőközönséghez, sokkal inkább a jazz műfaját az operakedvelő közönséghez. Ez persze nem kevésbé pozitív eredmény, mindenesetre vidám látvány volt, ahogy a többnyire idősebb nézőkből álló közönség Fekete-Kovács Kornél szerzeményeit hallgatva, egy-egy hangszeres szólórész után tapsolni kezdett (ahogy az a jazz-koncerteken szokás)...
Amit ezen az estén hallottunk, azt hívják igényes szórakoztatásnak, remélem, hogy az előadókat sokszor láthatjuk még ebben a felállásban.
Csák Balázs
