Június 8-tól 17-ig tartott az idei Operafesztivál Miskolcon. A tíznapos rendezvény eredményeiről, érdekességeiről Kesselyák Gergely igazgatóval Vona Ildikó beszélgetett. (2012. 06. 20. – www.operavilag.hu)
– A fesztivál plakátját nézve azonnal feltűnik a dizájnváltás, sőt kikerült a nevéből a nemzetközi jelző. Miért?
– Okkersárga-bordó volt az eredeti színkombináció, amikor az Operafesztivál indult. 2001-ben az volt a cél, hogy azt sugallja a plakát: valami nagyon elegánst, különlegeset, értékeset és drágát hozunk el Miskolcra. Változnak az idők, változott a fesztivál is: most azt kell kommunikálni a nézőknek, hogy továbbra is értéket adunk, de mindenki meg tudja fizetni. Kék lett az alapszín, és hűvösebb színeket használunk, de mégis van egyfajta lendülete az egésznek. A nemzetközi jelzőt mindig kiírtuk, bár az alapító okiratban nincs benne ez a szó. Nem akartunk mondvacsinált dolgokat, ezért idén inkább kihagytuk a nevéből, de természetesen a jövőben szeretnénk, ha több külföldi énekes és társulat lépne fel a fesztiválon.
– Melyek voltak az idei program legfontosabb eseményei?
– A Tosca, amit három különböző helyen és napon láthatott a közönség; a Három Bartók színpadi darab, amely a fesztivál fennállása alatt még soha nem került bemutatásra egyazon estén; és a Bohém casting. Jelentős vállalkozás még a Híd a jövőbe nevet viselő gálaműsor, mert ez már előre mutat az elkövetkező évek fesztiváljai felé.
– Miért volt feldarabolva a Tosca?
– Több cél vezérelt bennünket, amikor a Toscát ebben a formában tűztük műsorra. Szerettük volna kivinni az operát az utcára, ily módon lehetővé tenni az emberek számára, hogy teljesen ingyen megnézhessenek egy csodálatos alkotást. Gondoltunk azokra a nézőkre, akik nem tudják megfizetni a belépőjegyet, és azokra is, akik eddig nem szerették az operát, mert nem ismerték. Nem akartuk ráerőltetni senkire, ezért láthatták a Toscát úgy, hogy lement az első felvonás, majd két nap múlva a második felvonás a belvárosban, és még két nap múlva az egész operát lejátszottuk az Avasi kilátónál. Meggyőződésem, ha nagyon sok emberhez akarunk szólni, akkor nem szabad három órát egyszerre rájuk zúdítani. Apránként adagoltuk, és úgy érzem, nagyon minőségi produkciót kapott a közönség. Százhúsz fős felnőtt- és százhúsz fős gyermekkórust hallhattak, a Miskolci Nemzeti Színház hatalmasra duzzasztott zenekarát én dirigáltam, a főbb szerepeket Rálik Szilvia, Kiss B. Atilla, Martin Bárta (a Prágai Opera vezető baritonja) énekelte.
– Miben volt más a belvárosi és az „avasi” Tosca?
– A belvárosi produkcióban a sekrestyés szerepét éneklő Hábetler András kijött a felvonás előtt, és egyfajta narrátor szerepet is ellátott: érzéseket, eseményeket közvetített a nézők és a szereplők között. Szerdán elmesélte a hétfőn látott történéseket, így azok a nézők is bekapcsolódhattak az előadásba, akik esetleg nem látták az első felvonást. A belvárosban játszott két részt a hagyományos rendezés jellemezte, míg az avasi kilátónál egészen más közegben és koncepcióban láthatták a nézők a teljes operát. Az eredeti történet a napóleoni háborúk idején játszódik, de erről általában csak a szövegből értesülünk, ezt nem szokták a színpadon megmutatni. Az Avason mi most háborús közegben és időben hozzánk közelebb lévő korban adtuk elő. Még két kiégett autóroncsot is felvittünk díszletnek Vidnyánszky Attila rendezéséhez.
– Hogyan lett a Bohéméletből Bohém casting?
– A Bohémélet opera a mostani színházi évadban műsoron volt Miskolcon és Debrecenben is. Aki akarta, megnézhette. Nem került be a fesztivál programjába, mert tudtuk előre, nem lesz arra pénzünk, hogy világsztárt hívjunk hozzá, aki révén ismét a figyelem középpontjába kerülhetett volna az opera. A Müller Péter Sziámi-féle Bohémélettel szeretnénk közel vinni az operát egy olyan réteghez, aki egyébként nem jön be rá. Itt is Puccini zenéje szól, csak rock-alapra rátéve, illetve a hangszerelés új: a hagyományos hangszerekhez hozzájön még dob, basszusgitár, szintetizátor. Nem nyúltunk bele az opera zenéjébe, a szöveg más. Anger Ferenc és Kerényi Miklós Gábor dramaturgiai szempontból alakította át a történetet, hogy melyik jelenet miről szóljon. A sztori a következő: fiatal bohémek elhatározzák, a Bohémélet című operából rockoperát csinálnak, és készítenek belőle egy filmet. Azért Bohém casting, mert elkezdenek castingolni, keresik a főszereplőt. Megtalálják Mimi szerepére az ideális énekesnőt, elkezdik forgatni a filmet, közben kiderül, az énekesnő maga is beteg. A vége sokkal tragikusabb lett, mint az operáé. Nagy sikert aratott a darab mindkét este, amikor előadtuk.
– Idén Bartók darabjai nyitották a fesztivált. Miért?
– Tizenkét év alatt a Három Bartók színpadi mű még nem hangzott el együtt ugyanazon az estén. Hatalmas vállalkozás, mert hosszú, a zenekarnak is nehéz, ráadásul drága dolog. Lukács Gyöngyi most először énekelte Judit szerepét, ami szakmai szenzációnak számított. A baletteket az ExperiDance közreműködésével, Román Sándor koreográfiájával mutattuk be hatalmas sikerrel.
– Nem terveztek nyitóhangversenyt, Három tenor-koncertet, pedig azok a közönség nagy kedvencei voltak…
– A Három tenor pénzkérdés volt, azt a pénz miatt nem tettük be a programba, de a nyitókoncert szándékosan maradt ki. Tizenkét évvel ezelőtt mi ezt a rendezvényt operafesztiválnak, és nem koncertfesztiválnak álmodtuk meg. Persze a koncert olcsóbb, és máshová lehet vele pályázni pénzekért, de ez nem koncertfesztivál.
– Miért maradt el a korábban meghirdetett Triptichon, Turandot, Pillangókisasszony?
– Ezeket anyagi okokból kellett lemondani. Sajnos kevesebb pénz jött össze, mint amire számítottunk, ezért inkább kevesebbet csináltunk, de azt nagyon magas színvonalon. Ha megnézzük az énekesek névsorát: Rálik Szilvia, Kiss B. Atilla, Martin Bárta, Lukács Gyöngyi, Alexandru Agache, Tokody Ilona, Miklósa Erika, Szüle Tamás, Pataki Potyók Dániel, Rácz Rita, Nyári Zoltán – úgy gondolom, nagyon színvonalas gárdát sikerült összehozni.
– A diákokat hogyan vonták be a fesztivál programjába?
– Kicsik Operagálája címmel volt gyerekrendezvény, amit szeretnék jövőre úgy továbbfejleszteni, hogy felnőtt egyáltalán ne legyen a színpadon, csak gyerekszereplők. Puccini Messa di Gloriáját és Csemiczky Miklós egyik művét hallhatta a közönség a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének Zenekara és Kórusa előadásában. Szeretnénk a Bartók+Universitas keretén belül velük is rendszeressé tenni a közös munkát.
– Elégedett az eredményekkel? Mennyire volt sikeres az idei fesztivál?
– Huszonnyolc főprogram és százhárom kiegészítő program várta idén az érdeklődőket. Új úton indult el a fesztivál, a közönség nagyon jól fogadta, és az új koncepciónak sikerült beágyazódnia a városba. A Három Bartókra vannak külföldi meghívások, a Bohém castingnak lesz budapesti utóélete. Igen, elégedett vagyok. Persze sok még a tennivalónk, mert ennek a fesztiválnak a magyar operaélet fontos eseményének kell lennie. Ez nem miskolci ügy, hiszen kimondottan operafesztivál jelenleg csak egy van Magyarországon: a „Bartók+…”.
– Fesztiváligazgatóként gyakran használja a „népopera” elnevezést. Mit jelent ez az Ön szótárában?
– Népszerű operát. Sokak számára érthető operát, amely nagy tömegekhez szól, és alkalmas arra, hogy népszerűsítse a műfajt, megszerettesse olyan emberekkel is, akik eddig nem tartoztak az operarajongók közé. Van a zenében egy réteg, amellyel megítélésem szerint nem foglalkozunk eleget, és ez a népszerű kortárs opera.
