A fesztiváligazgató hisz abban, hogy megszületnek a népszerű, de értékes operák. Interjú Kesselyák Gergellyel, a miskolci operafesztivál igazgatójával. (2012. 06. 20. – Észak-Magyarország)
Ahhoz, hogy 150 év múlva is legyen 150 éves repertoár, ahhoz most is kell műveket írni, mondta az Észak-Magyarország szerkesztőségében Kesselyák Gergely, a miskolci operafesztivál igazgatója.
– Vasárnap este véget ért a 2012-es miskolci operafesztivál. Hogyan értékeli a rendezvényt?
Kesselyák Gergely: A fesztiválzáró sajtótájékoztatón azt mondtam, hogy elégedett is vagyok meg nem is. Amikor azt mondom, hogy nem, akkor azt azért teszem, mert ha a karmester elégedett, akkor az a továbblépés akadálya. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tanuljuk meg értékelni a sikereket. A fesztivált tulajdonképpen betöltötte azt az átmeneti szerepet, amit szántunk neki, vagyis megágyazott a 2013-as új koncepció bevezetésének. Mindenképpen a sikerek között említeném az ingyenes, szabadtéri Toscát, hisz ebbe az előadásba bevontuk a város szakembereit, zenészeit és zenét tanuló diákjait, ami által sikerült közel hozni a városban élőkhöz és a szakmához is a fesztivált. Úgy érzem, jobban magunkénak tudjuk érezni mi miskolciak – én tiszteletbeli miskolcinak érzem magam – a zenei rendezvényt, mint eddig. És mi az, ami hiányzik? A legfontosabb feladatnak azt jelölném meg, hogy meg kell értetnünk Budapesttel: mi annak idején nem egy miskolci fesztivált hoztunk létre, hanem Magyarország alapított operafesztivált. Ehhez hasonló egyébként azóta sincs hazánkban. Tehát a miskolci operafesztivál nem Miskolc belügye, hanem országos ügy, és ezt meg kell értetnünk a kulturális tárcával.
– Főleg azért, mert lassan elolvad a központi támogatás.
Kesselyák Gergely: A fesztivál megalakulásakor 120-130 milliós állami támogatással jött létre, ami 2010-ig tartott. Tavaly lecsökkent 60 millióra, az idén pedig az Nemzeti Kulturális Alap nem egészen 26 millió forintot adott. Ezt nem tudjuk nem úgy értékelni, minthogy Budapest kiszáll a rendezvényből. Van azért reményünk, Balog Zoltán minisztertől kaptunk biztatást, hogy még az idei fesztiválba besegít, és talán a jövő évekre is lesz valami tartalék. Az első lépést tehát megtettük a meggyőzésre, és úgy tűnik, hogy a főváros megmozdult.
– Érkezett már visszajelzés az idei operafesztiválról zenéhez értő szakemberektől?
Kesselyák Gergely: A fesztivál idején rendeztünk egy kis szakmai beszélgetést, ami tulajdonképpen Kerényi Miklós Gábor, a Bohém casting rendezőjének az ötlete volt. Én azt vettem ki a véleményekből, hogy tulajdonképpen afelé megy a világ, amerre az operafesztivál is elindult. A tézis az, hogy a 20. századi kortárs művészet eltávolodott a közönségtől. Az antitézis pedig, hogy a közönség úgy döntött, majd ő kitalálja magának, hogy mi tetszik neki. Csakhogy ennek az értékét senki nem tudja kontrollálni. Így aztán létre kell, hogy jöjjön a szintézis, ami megtalálja a közös hangot. Én tényleg hiszek abban, hogy lesznek olyan zeneszerzők, akik olyan operákat írnak, melyek meghódítják a közönséget, de ugyanakkor színvonalas alkotások. A népszerűség a jegypénztárakban dől el, a mű értékét pedig az idő dönti el. Természetesen van ellenállás is az új irány ellen, de úgy gondolom, hogy ez nem baj. A világ és a művészet mindig akkor tudott előrébb lépni, amikor vita alakult ki körülötte.
– A Tosca sikere nem épp azt bizonyítja, hogy a 150 évvel ezelőtt írt operák is sikeresek tudnak lenni, csak esetleg változtatni kell az előadásmódjukon?
Kesselyák Gergely: De, ezt is bizonyítja. És azt is, hogy attól, hogy szeretnék új operákat íratni és a műfajt pezsgővé tenni, az nem azt jelenti, hogy elfelejtenénk a 150 éves repertoárt. A mai világban az a sikeres, ami esemény, amit jól meg lehet hirdetni. Például az, hogy Tosca az Avason, az egy különleges eseménynek bizonyult, és be is jött. De nehéz abból eseményt csinálni, hogy a Traviatát előadjuk 8 ezredszer. Nem vagyunk sem a másfajta kortárs zene ellen, sem a régebben íródott zene ellen. De ahhoz, hogy 150 év múlva is legyen 150 éves repertoár, ahhoz most is kell műveket írni.
– Hogy fog eljutni a felhívás a zeneszerzőkhöz?
Kesselyák Gergely: Erre még nem tudok pontos választ adni, ezt a napokban fogjuk átbeszélni. Egyébként szívesen várom az ötleteket is. Úgy gondolom, hogy a pályázatot meg kell hirdetni nemzetközi operaszaklapokban, zeneakadémiákon, és gondolom a jogvédőknél is. A mai világban persze az internet a legjobb eszköz erre. A miskolci egyetemistákkal beszélgetve kiderült, hogy a Facebook az egyetlen, amit olvasnak, ami eljut hozzájuk. De hogy hogy lehet Facebookon meghirdetni az operapályázatot, azt még nem tudom.
– A fesztivál tesz erőfeszítéseket annak érdekében, hogy biztassa a szerzőket: vegyenek részt valami új születésében, mely új irányt szabhat az opera fejlődésének?
Kesselyák Gergely: Maga a pályázat a biztatás, nyíljanak meg a fiókok világszerte, kerüljenek elő ilyen szellemiségű művek, és természetesen szülessenek újak is.
– Az a szervezet, amit a város létrehozott az operafesztivál lebonyolítására, mennyire alkalmas azoknak a terveknek megvalósítására, melyekről most itt beszélgetünk?
Kesselyák Gergely: Annak idején Hegyi Árpád Jutocsa, Müller Péter Sziámi és én, azaz a Miskolci Nemzeti Színház vezetői azt mondtuk, hozzuk létre az operafesztivált a színház berkein belül. Igaz, megalapítottunk egy kht.-t, de azt csak annak érdekében, hogy tudjunk pályázni, és hogy a fesztiválnak külön büdzséje legyen. Az elmúlt években viszont a fesztivál szervezése eltávolodott a színháztól. Tavaly a vezetői pályázatomban azt írtam, hogy szervezeti működésben és továbbra is úgy tudok gondolkozni, mint 12 évvel ezelőtt, a fesztivál alapításakor. Szeretném, ha a jövőben megtalálnák a lehetőségét annak, hogy a fesztivál megint bekerüljön a színházba önálló cégként. Én nem hiszek abban, hogy az operafesztivált a villamossín másik oldaláról kell szervezni.
