Július 2020  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Ez következik

Az idei fesztivál egyik legnagyobb sikerét, az Avasi kilátónál tartott szabadtéri Tosca-előadást több ezres nézőközönség előtt játszották. (2012. 06. 18. – Fidelio)

 

„A következő évben nem társszerző vagy szerzők jelennek meg a „Bartók +” Miskolci Operafesztiválon, hanem a plusz jel kap majd nagyobb hangsúlyt a rendezvénysorozat kínálatában" – mondta Kesselyák Gergely, a fesztivál igazgatója június 17-én a „Bartók + Puccini 2012” Miskolci Operafesztivál zárónapján tartott sajtótájékoztatón. Felidézte, hogy az idei rendezvény előtt arra kérte az opera kedvelőit, szavazzanak a lábukkal, jöjjenek el és nézzék meg a programokat. A létszámot tekintve nagyon is érdekelték az előadások az idelátogatókat: Giacomo Puccini Tosca című operájának az Avasi kilátónál tartott ingyenes, szabadtéri előadására négyszáz széket helyeztek ki, ehhez képest több ezren nézték meg az előadást. „Felejthetetlen élmény volt, ami azt mutatja, megmozdítottunk valamit” – jegyezte meg az igazgató, majd hozzátette, hogy a miskolci operafesztivál meglátása szerint nem egy városi ügy. Az országnak egyetlen operafesztiválja van, mégpedig itt, Miskolcon. Kesselyák Gergely azt mondta, nem szokott ígérgetni, ezért a jövő évi tervekről is csak a büdzsé ismeretében szólhat majd, de azt előrevetítette: jövőre is lesz a Toscához hasonló ingyenes operaelőadás.

Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója arról beszélt, hitt abban, hogy az operafesztivált meg kell újítani, akkor is, ha ez mindig kockázatot rejt magában. A most zárult rendezvény jó példa arra, hogy kevesebb forrásból is lehet értéket teremteni. Kriza Ákos, a város polgármestere a fesztivál kezdetére emlékeztetett. Mint mondta, nagyon sokan kételkedtek abban, hogy Miskolcon meg tud honosodni az opera. Mostanra azonban már nemcsak, hogy gyökeret vert, de elég vastag fa lett belőle, amely ellenáll mindenféle hatásnak. A záró sajtótájékoztatón jelen volt a népopera-elmélet guruja, Alekszej Ribnyikov világhírű kortárs orosz zeneszerző is (több musical, rock-opera és filmzene komponistája), aki elárulta, hogy óriási hatással voltak rá Kesselyák Gergely gondolatai az operáról. Elmondása szerint ugyanis, aki hasonló vállalkozásba kezdett ez idáig, az maradt a klasszikusoknál, hogy biztosítsa a népszerűséget. „Ez a fesztivál azonban nyit az új operák felé és ez történelmi tett” – mondta. A sajtótájékoztatón elhangzott: a záró gálakoncerten a Miskolci Operafesztivál igazgatója kiáltványt intéz „a jelenkor új operáinak megszületéséért”. Ennek értelmében operaszerzői pályázatot hirdetnek, a nyertes művet pedig be is mutatják majd a fesztiválon.

Az eredeti cikk »

címkék: fesztiválok listája: 2012 Puccini
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook