December 2021  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Ez következik

Liszt Ferenc "Don Sanche" című operája a Miskolci Operafesztiválon. (2011. 06. 13. – operaportal.hu, Csák Balázs kritikája)

Az eredeti írás az Operaportálon »

Szombat este Liszt Don Sanche című operáját láthatta a Miskolci Operafesztivál közönsége.

Előbb néhány szó erről az alig ismert műről, amelynek hazai ősbemutatója alig két hónappal ezelőtt volt a Tavaszi Fesztivál keretében Budapesten, a Thália Színházban (a Szegedi Nemzeti Színház produkciójában).

A Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című „tündéropera” (eredeti, francia címe: Don Sanche, ou le château de l'amour) Liszt Ferenc egyetlen operája, amelyet 13 (!) éves korában komponált. (Ezen kívül fennmaradt még a zeneszerzőnek egy operatöredéke is Sardanapal címmel). Az ősbemutatóra 1825. október 17-én került sor a párizsi Grand Opérában. Bár a premierről szóló feljegyzések ellentmondásosak (bukásról és diadalmenetről egyaránt szólnak), nagyon sikeres biztos nem volt a produkció, mivel a Don Sanche-nak a premiert követően mindössze három előadása volt. Ez valószínűleg a – finoman szólva – gyenge librettónak volt elsősorban köszönhető, de bukásról azért bizonyára nem volt szó. Egyrészt a közönség is tisztában volt azzal, hogy a szerző – akit akkoriban a fiatal Mozarthoz hasonlítottak – mindössze 13 éves. Másrészt a címszerepet a kor egyik legünnepeltebb tenoristája, Adolphe Nourrit alakította. Harmadrészt pedig a Don Sanche zenéje igen megkapó, benne jól énekelhető, fülbemászó melódiákkal.

Az ifjú Lisztet egyébként zenetanára, a karmesterként és zeneszerzőként is elismert Ferdinando Paër biztatta az opera megírására. Vitatott, hogy a mester milyen mértékben segítette a mű megírását. Szinte biztos, hogy a hangszerelés nem csak Liszt munkája, és hogy azt Paër mellett Rodolphe Kreutzer hegedűművész és karmester (az ősbemutató dirigense) is kiegészítette. (Liszt a partitúrát a párizsi Grande Opéra vizsgálóbizottságának nyújtotta be, amely azt bemutatásra alkalmasnak találta, de felkérte Kreutzert, hogy egészítse ki a hangszerelést. A bizottságnak egyébként – többek között – olyan tagjai voltak, mint Cherubini és Boieldieu zeneszerzők.)

A Don Sanche-t Liszt életében még két alkalommal mutatták be, majd a mű hosszú időre feledésbe merült. Maga Liszt – aki korai zsengéjét nem sokra tartotta – haláláig abban a hitben volt, hogy a partitúra 1873-ban a Garnier Operaházban pusztító tűzvész martaléka lett. (Idős korában egyébként így kommentálta operáját: „Mivel semmi sem volt, nem is lett belőle semmi.”) A mű másolatát csak 1903-ban találták meg az operaház kottatárában, de ezt követően még hetven évnek kellett eltelnie, hogy az operát 1977-ben, Londonban be is mutassák.

1997-ben jelent meg az opera CD-felvétele Pál Tamás vezényletével, olyan énekesekkel, mint Hamari Júlia és Komlósi Ildikó. (Tudomásom szerint máig ez a mű egyetlen stúdiófelvétele.)

Ahogy már említettem, a mű zenéje igen hatásos, és a kompozíció biztos kezű szerzőre utal. Ha nem tudnánk, nem is gondolnánk, hogy egy 13 esztendős fiú írta. Ugyanakkor számos helyen lehet benne fellelni – nem meglepő módon persze – más szerzők hatását Mozarttól Beethovenen át Rossiniig.

A francia nyelvű librettó Emmanuel Théaulon és de Rancé munkája. Ők egyébként saját bevallásuk szerint sem sokat bíbelődtek a szövegkönyvvel, mert céljuk csak az volt, hogy az ifjú zeneszerző-zseni megmutathassa tudását. (Nehéz is lenne a műből bármiféle mondanivalót kihámozni; körülbelül olyasmi a tanulság, hogy „legyünk szerelmesek, mert az jó”…)

Mint említettem, mindössze két hónapja volt a mű magyarországi ősbemutatója a Thália Színházban, így adódik az akkori és a mostani előadás összehasonlítása. Ha összevetjük a két produkció rendezését, nyilvánvaló, hogy a két rendező (Anger Ferenc Budapesten és Julia Glass Miskolcon) hasonló módon közelített a műhöz. A „lovagregény” librettójának nyilvánvaló bugyutasága mindkettőjüket arra késztette, hogy a történetet ne nagyon vegyék komolyan, így ironikus, sőt, parodisztikus lett mindkét előadás. A „szerelem kastélya” a mostani rendezésben (csakúgy, mint a budapesti esetében) egy swinger klub/bordélyház, vagy valami hasonló, a szereplők öltözéke pedig mindkét előadásban kortalan, eklektikus. Julia Glass színpadán a szimbolikus „kastély” falán párokat ábrázoló festmények és fotók lógnak (Gauguin és Grant Wood képeitől filmsztárokon át a Lady Diana–Károly herceg párosig...) „...ironikus, sőt, parodisztikus...” Ez a megközelítésmód nagy szabadságot ad a rendezőnek és a jelmeztervezőnek, akik bátran ötletelhetnek, de épp ez jelenti a problémát is. Talán konzervatívnak tűnök, de akármilyen is az a libretto, mégiscsak a gyermek Liszt Ferenc operájáról van szó, aki vélhetően lelkesen és minden tudását latba vetve komponálta a művet, amihez egy kicsit talán nagyobb alázattal kellene közelíteni. A humor, az irónia még belefér, de az öncélú jelenetekkel tarkított gúny és paródia már kevésbé. Ráadásul a közönség most ismerkedne meg a művel, de a két előadás alapján nem sok fogalmunk lehet arról, hogy vajon milyen lehetett az eredeti színpadkép. Vajon akkor sem vették komolyan? „Tündérmese” volt? Vagy egy vígopera? Jó lenne tudni, és azt követően, hogy legalább megpróbálták bemutatni az eredeti művet, már lehet kísérletezgetni, parodizálni. A budapesti produkció rendezője, Anger Ferenc legalább következetes volt: ő végig parodizált. (Más kérdés, hogy szerintem túllőtt a célon, gyakran az ízléstelenség határát súrolva vagy inkább átlépve – ilyen volt például a hárfázó asszonyok „tömegszülési” jelenet a színpadon.) A miskolci előadás rendezője, Julia Glass viszont következetlen. Olykor groteszk, máskor pedig érzelmesen komolyan veszi Elzire és Don Sanche szerelmét. Ráadásul a folyamatos parodizálással nemcsak a történet kerül idézőjelbe (ez még rendben is volna), de egy kicsit a zene is háttérbe szorul. (Ez egyébként inkább a mostani előadásról mondható el, mivel a budapesti produkción kiváló énekesek léptek fel Mester Viktória, László Boldizsár és Kálmán Péter személyében, az előadást pedig Pál Tamás vezényelte.)

A Nicolaus Richter által dirigált Miskolci Szimfonikus Zenekar, valamint a Kassai Állami Színház kórusa a mostani előadáson is színvonalasan teljesített, ami azonban csak részben mondható el az énekes szólistákról.

A Thália Színház előadásán a címszereplő László Boldizsár már az első áriájával („Aimer, aimer”) is igazolta, hogy a Don Sanche zenéje figyelemre méltó értékekkel bír. A miskolci előadáson éneklő tenorista, Byoung-Nam Hwang produkciójában azonban mintha egy másik áriát hallottunk volna, lényegesen rosszabbat... Ráadásul a koreai énekes szinte valamennyi magas hangot falzettban énekelt (egyszer próbálta meg másképp, de majdnem elcsuklott a hangja).

Sokkal jobb volt az Elzire szerepében színpadra lépő portugál énekesnő, Ana Maria Pinto, aki kellemes szopránjával méltán aratott sikert.

Az énekesnővel az előadás szünetében készítettünk rövid interjút.

*

– Ha jól tudom, ma már többet énekel Németországban, mint otthon.
– Hat éve Berlinben élek, de azért Portugáliában is gyakran fellépek, szinte folyamatosan ingázok a két ország között.

– Tagja valamelyik operaháznak?
– Nem, szabadúszó vagyok.

– Magyarországon járt már?
– Még nem, ez az első alkalom.

– Mikor találkozott először a Don Sanche-sal? Korábban is énekelte már?
– Julia Glass rendező kért fel tavaly decemberben, hogy énekeljem el Elzire szerepét itt, a Miskolci Operafesztiválon, úgyhogy most énekelem először.

– Hogy tetszik az opera zenéje?
– Nagyon megszerettem. Nem hasonlítható mondjuk egy nagy Mozart-műhöz, de Liszt 13 éves volt, amikor ezt komponálta. Ugyanakkor, ha a művet a Bastien és Bastienne-hez hasonlítjuk, amit Mozart szintén gyerekként írt, Liszt operája ugyanúgy megállja a helyét. Élveztem a recitatívókat is, amiket Gerhard Krammer írt, és amelyekkel sajátos atmoszférát teremtett.

– Mennyire nehéz Elzire szólama?
– Nem kifejezetten nehéz. Ugyanakkor eléggé drámai a szerep, főleg az első áriám. Én viszont lírai szoprán vagyok, úgyhogy oda kell figyelnem, hogy semmiféle erőlködés ne érződjön, és végig puha maradjon a hangom.

– Gyakran énekel modern műveket is, például Poulenc vagy John Adams operáit.
– Igen, azokban szabadabban lehet énekelni, amit szeretek. De bármely kor jó zenéjét szívesen énekelem Monteverditől Mozarton át Pucciniig.

– A Miskolci Operafesztivál után hol lép fel legközelebb?
– Lisszabonban lesz egy szólóestem, majd Palma de Mallorcán énekelem Donizetti Rita című operájának a címszerepét.

*

A kisebb szerepekben egyaránt jól énekelt és játszott a Zélis-t alakító Heiter Melinda, az Alidort megszemélyesítő Marin Gerke és Fischl Mónika („Apród”).

Külön ki kell emelni a két táncos, Cipóné Varga Renáta és Gál Roland színvonalas produkcióját, akik szinte végig jelen voltak a színpadon.

A most látott Don Sanche előadás a Miskolci Operafesztivál és Bayreuth város közös produkciója volt. Mint azt a tájékoztatókból megtudhattuk, Nicolaus Richter, az előadás karmesterének kezdeményezésére Bayreuth városa megbízta Gerhard Krammer osztrák zeneszerzőt, hogy komponálja újra az opera recitatívóit, amely „tiszteletteljes főhajtás is Liszt Ferenc előtt a mai zene nyelvén”. Hogy miért kell egy művet átírni, és hogy miért lenne „főhajtás” Liszt Ferenc előtt az ő operájának újrakomponálása, arról fogalmam sincs. Gerhard Krammer recitatívóiban egyébként az énekesek nem énekelnek, hanem beszélnek (gyakran mikrofonba), miközben atonális zenekari aláfestéseket hallunk (azt hiszem, ezek hangszóróból szóltak, a zenekart az én ülőhelyemről nem láttam.) A tájékoztató szövege szerint „a kortárs részek úgy olvadnak egybe az eredeti darabokkal, hogy belőlük kitűnik a 19. és 21. század zenéjének egymást feltételező együttélése”. Számomra inkább a zűrzavar tűnt ki, a rendezés szempontjából amúgy is zavaros előadást még kaotikusabbá téve.

A kooprodukció kapcsán fontos még megemlíteni, hogy hamarosan kiadják a Don Sanche Gerhard Krammer által kritikailag szerkesztett partitúráját is, amely a szélesebb közönség számára eddig nem volt hozzáférhető. (A kiadás a Grazi Zeneművészeti Egyetem és a raidingi Liszt Ferenc Társaság, valamint a Lisztomania Burgenland 2011 támogatásával valósul meg.)

Összességében jó ötletnek, és fontos kezdeményezésnek tartom, hogy a Miskolci Operafesztivál Liszt operáját is műsorra tűzte, jóllehet, maga a produkció hagyott némi kívánnivalót maga után.

címkék: fesztiválok listája: 2011 Verdi
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook