Vajda János "Mario és a varázsló" című operája a Miskolci Operafesztiválon. (2011. 06. 15. – operaportal.hu, Csák Balázs írása)
Vasárnap este két egyfelvonásos darabot tűzött műsorára a Miskolci Operafesztivál: Vajda János kortárs operáját, a Mario és a varázslót, valamint a hagyományosan minden évben előadott Bartók-operát, A Kékszakállú herceg várát.
A Mario és a varázslót 1988-ban mutatta be a Magyar Állami Operaház. A Thomas Mann novellája alapján íródott opera egy remek, hatásos darab, amelynek sikere elsősorban a főszerepet alakító Cipolla személyén áll vagy bukik. A "varázsló" az egész operát végigénekli, míg a többiek csak néhány mondatos szerepeket kaptak. A korábbi évekből olyan nevek juthatnak az opera Cipollájáról eszünkbe, mint Tóth János és - mindenekelőtt - Polgár László. Hogy a szerepet azonban nem feltétlenül operaénekesnek kell előadnia, az a mostani előadásból is kiderült. Cipollát Kerényi Miklós Gábor rendező a musical énekesként ismert Szabó P. Szilveszterre osztotta, aki nem okozott csalódást. Rendkívül szuggesztíven, kiváló színészi teljesítménnyel formálta meg a kegyetlen mágus figuráját; csakugyan hipnotikus erejűnek és félelmetesnek tűnt.
A rendezés alaposan átgondolt és részleteiben is kidolgozott, az előadásnak egyetlen unalmas pillanata sincs. Az egyszerű színpadkép is illúziókeltő (a történet a varázsló lakókocsija előtti téren játszódik, a háttérben a hullámzó tengert látjuk). A produkció egyébként egész évadban látható volt az Operettszínházban, ahol egy másik egyfelvonásos operával, Puccini: Gianni Schicchijével együtt adták elő.
Az operaelőadásokhoz szokott néző számára meglehetősen szokatlan módon az előadás végig hangosítással ment, az énekesek mikrofonba énekeltek. Ennek zenei és dramaturgiai okai érthetőek (erről lásd még alább Szabó P. Szilveszter véleményét is az interjúban). Legfeljebb annyit tennék csak hozzá, hogy egy olyan kis méretű színházban, mint amilyen a miskolci, ennél azért egy kicsit visszafogottabb is lehetett volna a hangosítás.
Nemcsak Cipolla alakja, de több jelenet is emlékezetes marad számomra, mindenekelőtt a katartikus "finálé": a történetbeli, hipnotizált közönség groteszk, szűnni nem akaró tánca egy slágerszerű, korabeli tánczenére, a színpad közepén az immár halott Cipollával. (A zeneszerző egyébként tudatosan teremt sajátos feszültséget azáltal, hogy a történet mind abszurdabbá és borzalmasabbá válásával ellentétes módon a zene viszont egyre dallamosabb lesz.)
Valamennyi mellékszereplőt is dicséret illeti a hiteles, koncentrált előadásmódért, külön Szabó Dávidot Mario szimpatikus megformálásáért, a koreográfust (a nevét nem találtam a színlapon) pedig a táncjelenetekért.
A Budapesti Operettszínház Somogyi Dániel irányította zenekara színesen, feszes tempókkal - és persze már rutinosan - játszotta a darabot.
*
A Cipollát megformáló Szabó P. Szilveszterrel az előadást követően készítettünk interjút.
– A Mario és a varázsló egész évadban ment az Operettszínházban. Ott énekelte először Cipolla szerepét?
– Igen. Magam 167 előadáson játszottam ebben az évadban az Operettszínházban, ezekhez jött még hozzá kuriózumként ez az opera, amivel vendégszerepeltünk Pécsett is.
– Más operákban is fellépett már?
– Eötvös Péter A balkon című operájában, a Művészetek Palotájában. Alföldi Róbert rendezte azt az előadást, amit összesen kétszer játszottunk, és annak is már négy éve. Természetesen nem vagyok operaénekes, számomra az opera egy kalandozás.
– Miért voltak kihangosítva?
– Ennek több oka is van. Kerényi Miklós Gábor rendező elsősorban nem az énekre, hanem a beszédközpontúságra helyezte a hangsúlyt. Az intim szférát akarta megteremteni, ahol szinte belesuttoghatok a néző fülébe. Így közelebb kerülök hozzá, olyan, mintha a néző maga is fent ülne a színpadon. Másrészt számomra is hasznos volt a hangosítás; Cipolla eredetileg basszus, vagy mélybariton szerep, én viszont egyik sem vagyok, inkább egy mélyebb fekvésű tenor. Egyébként többféleképpen színpadra vitték már ezt a darabot, a Polgár László-, vagy a Tóth János-féle produkciókban például sokkal nagyobb volt a zenekar.
– A zenekar létszámát ennek az előadásnak a kedvéért csökkentették le?
– Nem, a mű két verzióban is létezik, és úgy tudom, hogy a zeneszerző a kisebb létszámút szereti jobban. Ő maga is fontosabbnak tartja ebben a művében a beszédet és a ritmusképletet, mint a hangokat. A ritmus, a "zakatolás" adja meg a szereplők lelkiállapotát.
– Cipolla szerepe színészileg vagy zeneileg jelentett nagyobb kihívást?
– Színészileg és zeneileg egyaránt. A zene természetesen nagyon távol áll egy angolszász musical nagy dallamíveitől, legatóitól, amihez én leginkább hozzászoktam. A ritmusképletek pedig rendkívül nehezek. Tavaly májusban kezdtem el tanulni a darabot, és mire a végére értem, már a 3/4-es és 4/4-es, tehát a legegyszerűbb ritmusképletek is egyre nehezebben mentek... Vajda János azonban ezekkel a ritmusokkal nagyon eltalálta a szereplők lelki világát. Pszichésen is nagy koncentrációt igényel a darab, hiszen az adott lelkiállapotot minden pillanatban a zenéhez igazodva kell megjeleníteni.
– Az utolsó jelenet a tánccal némileg eltér az eredeti műtől.
– Így van, sőt: amikor Cipolla meghal, mosolyog – ez sincs benne az eredeti műben. Szinte megköszöni ezzel, hogy megszabadították a tehertől, a lelki és testi nyomorától. Ezért is viselkedik úgy korábban, mint akinek nincs igazán vesztenivalója - ő bármeddig elmehet. Végül azonban ott van a fiú, akit megaláz, meggyaláz, és ez a fiú "lelkileg átbillen", már nem lehet őt manipulálni. Cipollának egyébként egyetlen igazi produkciója van, a Sofronia-jelenet, amikor elkezd valaki múltjában kutakodni; a többi mind improvizáció a részéről. Örök kérdés persze, hogy én, mint Cipolla, elvégeztetek, megcsináltatok dolgokat az emberekkel, vagy csak azt hozom ki belőlük, ami amúgy is bennük van.
– A Mario és a varázsló stúdiófelvétele annak idején Polgár László főszereplésével készült. Őt nyilván nem lehet utánozni, csak valami egészen mást csinálni...
– Persze, nekem elsősorban színészileg kellett megközelítenem a dolgot. Polgár László esetében egyébként nem csak a nagy hang volt adott, hanem a remek színészi teljesítmény is. Máig előttem van az igéző tekintete, ahogyan Cipolla szerepét énekli.
