Verdi "Nabucco" című operája a Miskolci Operafesztiválon. ( 2011. 06. 17. – operaportal.hu, Csák Balázs beszámolója).
A Miskolci Operafesztiválon kedd este Verdi Nabuccójára került sor a moszkvai Helikon Színház és a szentpétervári Mariinszki Színház közös produkciójában.
A Nabucco Verdi harmadik operája. Az Oberto és a Pünkösdi királyság bukása után ez volt az a mű, amely végre meghozta Verdi számára a várva várt sikert. (1842-ben mutatták be az operát a milánói Scalában, Magyarországon pedig öt évvel később, a Nemzeti Színházban.)
A mű a mai napig gyakran szerepel az operaházak műsorán, és bár népszerűsége nem vetekedhet a nagy olasz zeneszerző számos későbbi művével, a darab Verdi ún. "korai korszakának" kiemelkedő opusa.
A mostani, miskolci előadás nem volt igazán átütő, különösen, ha a Vishnevskaya Opera Center előző esti Rigoletto előadásával hasonlítom össze. (Utóbbiról lásd a kritikát itt: "Nem iskolás fokon".)
A Rigoletto esetében arról írtam, hogyan lehet egy operát a díszleteket szinte teljesen mellőzve sikerre vinni. Kell hozzá rendezői elgondolás és kellenek hozzá remek hangok. A Nabuccóban azonban egyik sem igazán volt meg, így a szegényes látványt nem igazán pótolta semmi. (A Jeruzsálemben és Babilonban játszódó történetet persze a színpadon igen látványossá lehet tenni, de erre most érthető módon – anyagi okokból és a kisméretű színpadból adódóan – nem volt lehetőség). A Nabuccót egyébként nem könnyű színpadra vinni, én az idei évad operaházi előadásától sem voltam elragadtatva. Pedig az opera drámai elemekben nem szenved hiányt, de most valahogy mintha magának a rendezőnek sem igazán lett volna igazi elképzelése, koncepciója a darab színreviteléhez.
Ez azért is meglepő, mert Dmitrij Bertman kiváló rendező, a produkcióit a Miskolci Operafesztivál látogatói is jól ismerhetik. Bertman és a Helikon Színház társulata évek óta visszatérő vendégei a Fesztiválnak, és olyan nagyszerű előadások fűződnek a nevükhöz, mint például a 2008-as Kisvárosi Lady Macbeth (Sosztakovics) vagy egy évvel később a Lulu (Berg). Lehet, hogy éppen ezért túl nagy elvárással érkeztem az előadásra, de számomra egy kicsit csalódást jelentett a produkció. A szereplők bejöttek, énekeltek, majd kimentek, de igazán nem történt semmi.
Az énekesek elfogadható hangi teljesítményt nyújtottak és viszonylag jó színészi játékot.
A Nabucco főszereplőinek szólamai igen nehezek, különösen ami Abigél szerepét illeti. Nagy hangterjedelem és kiváló technika szükségeltetik hozzá, igazi bravúrszerep, amit kevesen tudnak magas szinten megoldani. Ez a most fellépő Svetlana Sozdatelevának sem sikerült. A mély hangok inkább meggyőzőek voltak, a felső lágéban azonban olykor egyenesen kellemetlen volt őt hallgatni. Tisztességgel végigénekelte a szerepet, de ennél sokkal többet nem mondhatok róla.
Nabucco szerepe a nagy bariton szerepek közé tartozik. A babilóniai királyt ezúttal megszólaltató Sergej Toptygin alakítása nem volt rossz, de kiemelkedő sem. A hang kissé éles, kevésbé tartalmas, ugyanakkor Toptygin előadásából nem hiányzott a drámai erő.
A társulat legjobbja talán Mikhail Guzhov volt, aki figyelemre méltó produkciót nyújtott Zakariásként, amely az olasz operairodalom legnehezebb basszus szerepei közé tartozik.
Összességében nem állítom, hogy az előadás rossz volt, inkább közepes és egy picit unalmas. A produkció mindezek ellenére meglévő értékeinek és persze Verdi remekművének köszönhetően azonban így is egy nézhető, olykor élvezetes előadás született, ami azért semmiképpen nem volt méltatlan a Miskolci Operafesztivál hagyományosan magas színvonalához.
