Tartalomjegyzék

Bánk bán, a debreceni Csokonai Színház előadásaBánk bán, a debreceni Csokonai Színház előadásaMeglepő, hogy magyar nemzeti operánknak, a Bánk bánnak ma nem ismerjük azt az eredeti változatát, amelyet 1861. márciusában Pesten bemutattak. Az is csak néhány évvel ezelőtt derült ki, hogy fellelhető az a kotta és szövegkönyv, amelyből az őseredeti Erkel-mű rekonstruálható, sőt színre állítható. A „felújításban” úttörő szerepet játszott a debreceni Csokonai Színház, amelynek társulata az autentikus Erkel-művet hozta el az operafesztiválra. A „Bartók + Európa 2010” utolsó előtti napján színre kerül opera mellett a Szentháromság ortodox templomban Cleo Mitilineou dalestjén, a Kamaraszínházban pedig a Monteraux-i Jazz Gitárverseny első helyezettjének, ifj. Pusztai Antalnak máltai, spanyol és portugál darabokból összeállított hangversenyét hallhatták. A Zene + elmélet sorozatban Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok igazgatója az előadóművészek európai szervezeteiről beszélt.

Képgaléria »

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook