Rigoletto – a Galina Vishnevkaya Opera Center előadása MoszkvábólA fesztivál történetének legszebb pillanatait idéző, véget nem érő vastaps honorálta a Galina Vishnevkaya Opera Center Rigoletto-előadását. Az Auer vonósnégyes az ortodox templomban adott hangversenyt, és volt opera a szabadtéren is: Puccini Toscájának vetítése már a 2012-es fesztivál ígérete.
Rigoletto – Fiatalok nagy dobása
Oly sok világsikert fogadott kezdetben értetlenkedés… Hiába volt siker a Rigoletto 1851. március 11-i velencei bemutatója, a sajtóban fanyalgó hangok is megjelentek. A Rigolettót ért minden rosszindulatú és értetlen kritika igen mulatságos és szánalmas, tudván, hogy ez az opera a hatalmas Verdi-életmű egyik legzseniálisabb darabja. A nagynevű Times pl. így írt: „helyet és időt vesztegetnénk, ha elemzésébe belemélyednénk.” És íme a pest-budai Zenészeti Lapok 1860-ból származó taglója: „Nov. 3-án adatott a Rigoletto – egyéb szerencsétlenség nem történt”.
Oleg Dolgov (A mantuai herceg)2011. június 13-án Miskolcon adatott a Rigoletto – és nagyobb szerencse aligha érhette a közönséget. Ezt mutatta a lelkesedés, a vastaps, az ünneplés, amiben a moszkvai Galina Visnyevszkaja Opera Center társulata részesült. Köszönhető volt ez Verdi zseniális zenéjén túl egy csapat fiatal énekeseknek, a Helikon Színház zenekarának (karmester: Yaroslav Tkalenko) és a rendezés (Ivan Popovsky) egyszerűségének.
Az egész színpad szélességében húzódó, „egydimenziós”, vasszerkezetű díszlet néhány stilizált boltíve idézi a mantovai herceg reneszánsz palotáját (díszlet- és jelmeztervező: Alla Kozhenkova). Amikor a díszlet megfordul, a szerkezet dominál, akkor vagyunk Rigoletto házában, ahol az udvari bolond a lányát, Gildát rejtegeti. Az utolsó felvonásra a díszlet megfeleződik. A „palotára” merőlegesen áll a vasszerkezet: így az színpad egyik fele bent van a palotában, míg a szín másik fele üres, vagyis az a kint. Bent mulat a herceg, újabb csábítását foganatosítja, miközben kintről hallgatózik Gilda, a herceg előző elcsábítottja. Szép, hatásos kép. A jelmezek is a reneszánsz kort idézik. Nincs semmi (át)értelmezés, nem mai politikusok vagy pénzemberek titkos szexpartiján vagyunk: hanem Mantovában, a XVI. században, az opera „eredeti” helyszínén. A mese pedig el van mesélve, az opera el van énekelve, nincs túlrendezve az előadás.
A nyitókép hatásosan adja meg az alaphangot: a herceg körül ülő udvaroncok egymásba karolva, egymás vállát fogva alkotnak festményszerű csoportképet. A merev figurák egyszer csak mozgatni kezdik ujjaikat: mintha egy sereg zsebtolvaj egy pillanatra megmutatná, hol és hogyan is matat. A helyzet szemvillanásnyi idő alatt ragacsossá, gusztustalanná válik, értjük – de nem rágják a szánkba –, hogy itt bizony csúnya praktikák folynak, és ebben mindenki benne van. Az udvar figuráit a következő jelenetben a herceg bábokként mozgatja (kis pantomim), de ez is csak jelzés; értjük: a főnök irányít mindent és mindenkit.
Irina Dubrovskaya (Gilda) és Yuri Baranov (Rigoletto)Szépen meg volt rendezve minden jelenet, minden különlegesség nélkül, Minden azt szolgálta, hogy az énekesek – operaénekesi manírok, levegőkaszálás, tétova mozgások nélkül, mégsem leszúrt lábúan – elénekelhessék, amit kell. És ettől lett jó ez az este.
A színpadon egy nagyon fiatal gárda abszolválta a Rigolettót: energikusan, szépen, tehetségesen. Olyan énekeseket ünnepelt az Operafesztivál közönsége, akik még csak ígéretek, akik egy nagynevű moszkvai iskola növendékei – de ezt a közönség döntő többsége vagy nem tudta, vagy a teljesítményt hallva hamar elfejeltette… Vagy a Rigolettóra jött be, nem a neveket figyelte, és ajándékba kapott egy nagyszerű estét.
A moszkvai Galina Visnyevszkaja Opera Center különleges hely. 2002-ben alapította Galina Visnyevszkaja, a neves operadíva Moszkva belvárosában ezt az operai iskolát. A Miskolcon látott Rigolettójuk amolyan vizsgaelőadás lehet, de láthatóan és hallhatóan olyan minőség, amely „nevek” nélkül is megállja a helyét egy neves fesztiválon is.
A legfigyelemreméltóbb teljesítményt a Gildát alakító Irina Dubrovskaya és a Rigolettót megformáló Yuri Baranov adta. A herceg szerepében Oleg Dolgov élvezetes volt, talán lehetett volna egy árnyalattal erőteljesebb, élvetegebb. A kisebb szerepekbe is erős jelenléttel léptek be a jó hangú énekesek: Evgeny Plekhanov (Sparafucile), Anna Fateeva (Maddalena), Vitaly Atyushev (Ceprano gróf)… akik társaikkal együtt nagy sikert arattak 12-én az ózdi Olvasóban tartott gálakoncertjükkel is.
Sajtóvisszhang:
