Bartók + Verdi 2011 – záróhangversenyVerdi Gálával zárta kapuit a „Bartók + Verdi 2011” – a közönség ovációjától kísérve…Fesztiválnapló +... : interjú Bátor Tamással, az operafesztivál igazgatójával
Bátor évek
Bátor Tamás az elmúlt tizenegy évről és a „Bartók+Verdi 2011”-ről
– „Bartók+Verdi” – így indult 2001-ben a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. Emlékszik, hogyan kezdődött az Ön számára?
– 2000 decemberében kaptam az első telefont az alapítóktól, Müller Péter Sziámiéktól, hogy segítsek. Én akkor Weimarban éltem és dolgoztam, és onnan küldtem az első faxokat.
Bátor Tamás– Miben kérték a segítségét?
– Bejártam a világot, és mindig mindenhol jó kapcsolatokat alakítottam ki énekes kollégákkal, karmesterekkel. Ha az ember úgy él, hogy sokfelé dolgozik, sok emberrel találkozik, akkor óhatatlanul kialakulnak kapcsolatok, barátságok, ám ezeket ápolni, őrizni kell. Az én fő segítségem ezekben a karbantartott kapcsolatokban rejlik. Volt egy noteszom, amiben mindenkinek benne volt a száma, aki számít a szakmában. És ha felhívtam mondjuk Ramon Vargast, akkor tudta, hogy amit Tomaso mond, abban meg lehet bízni. Nagy előadók voltak így hajlandók arra, hogy az évekre előre betáblázott naptárjukba beleszuszakoljanak egy-egy miskolci fellépést.
– 2003 óta ügyvezető igazgatója a fesztiválnak. Miért vállalta el?
– Akkorra már sok munkát fektettem művészeti tanácsadóként a szervezésbe, és nagyszerű lehetőséget láttam abban, hogy létrejöhessen vidéken egy nagyléptékű komolyzenei fesztivál. Amikor teltházas operaelőadások sorát tudjuk a közönségnek nyújtani, akkor érzi az ember, hogy nem hiába dolgozott. Amikor nagy nemzetközi énekversenyek zsűrijében sztárok szájából hallom emlegetni, mit tudnak Miskolcról, és hogy milyen sok-sok jót mondanak a „Bartók+…”-ról szerte Európában, akkor azt érzem, hogy nem dolgoztunk hiába. Amikor azt láttam, hogy a magas művészet egyik legrangosabb műfaja, az opera révén felélénkül, az érdeklődés középpontjába kerül másfél hétre egy nehéz sorsú és jelenű város, akkor megint csak azt éreztem, hogy jó munkát végzünk.
– Mire emlékszik vissza szívesen a fesztivál elmúlt tizenegy évéből?
– Nehéz kérdés! Az egészre. De ez az egész sok apró sikerből, izgalomból, nagy pillanatból, művészi teljesítményből áll össze.
– Sztárokat hozott Miskolcra…
– Jól esik arra gondolnom, hogy Cecilia Gasdia, Renato Bruson, Rost Andrea, Lukács Gyöngyi, Michèle Crider, Giuseppe Giacomini, Jelena Obrazcova, Ramon Vargas mind kellemes élményekkel távoztak, mert egy színvonalas programfolyam fényét emelték, és a közönség hálás volt nekik azért, hogy Miskolcra is elhozták művészetüket, amivel Bécs, New York, London, Milánó, Verona legnagyobb operaházaiban és koncerttermeiben lépnek fel.
– Egy fesztivált többek között a változatossága teszi érdekessé, de fontosak a visszatérők is.
– A legfontosabb ezek közül talán az, hogy Magyarország egyik legjelentősebb zenei együttese, a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikusok rendszeresen fellépett a „Bartók+…” eseményein. Produkcióik sorából Schönberg Mózes és Áron című operájának 2009-es hazai ősbemutatóját emelem ki. Ha a 20. század egyik legnagyobbjának művét bárhol bemutatják, szenzációszámba megy, ha ez éppen Miskolcon történik, akkor az operavilág erre a magyar városra figyel. Egyedülálló volt a Daphne koncertszerű bemutatója 2010-ben, hiszen Richard Strauss öregkori művét közel hetven éve játszották utoljára magyar színpadon.
Bátor Tamás– „Hol van még egy fesztivál a világon, ahol a Mózest, a Lulut és a Wozzecket egy ciklus keretében előadják? Szerintem sehol. De hogy ez egy világszínvonalú esemény volt, ahhoz nem férhet kétség. És Miskolc büszke lehet erre!” – ezt nyilatkozta Kocsis Zoltán 2009-ben. Az említett három opera közül a Lulut is egy nagy visszatérője, Dmitri Bertman állította színre.
– 2005-ben Bellini Normájával vendégszerepelt először a moszkvai Helikon Opera Miskolcon. Az idei Nabuccójukkal összesen nyolcszor léptek fel a fesztiválon. Nagyszerű példa Bertman és a Helikon arra, hogy milyen az, ha egy társulat nem csupán operákat ad elő, hanem színházat csinál. Operaszínházat. Láthattuk a moszkvaiak mellett többször azt is, hogy milyen az operaélet Pozsonyban, Prágában. Mindenki értékelhette, hogy hozzájuk képest milyen is a mi operai teljesítményünk. Büszke vagyok arra, hogy eljött Miskolcra a római Santa Cecilia Akadémia és a Milanói Scala kórusa is, amelyek a legjobbak a világon… Itt abba is hagyom a felsorolást, mert képtelenség ennyi év terméséből igazságosan válogatni. És nem csupán a sztárok, a „nagy dobások” számítanak. Titkon persze reméltem, hogy például a gerai színház sikert fog aratni a Wozzeckkel, de hogy ekkora – jelzem tökéletesen megérdemelt – lelkesedést váltson ki egy német vidéki kisváros színházának operaelőadása a közönség és a kritikusok körében, arra nem számítottam.
– A „Bartók + Verdi 2011”-es fesztivál előkészítését a programok folyamatos lemondása jellemezte.
– Fájdalommal teli időszakon vagyok túl. A támogatások drasztikus elvonásának pillanatában jeleztem, hogy így nem lehet a korábbi évek színvonalát megőrizni. Volt év, amikor közel hetven programunk volt, nyolc-tíz operaelőadással. Az idén alig negyvenes programból csupán öt operabemutatónk volt. Olyan helyzetbe kerültünk, hogy már nem lehetett a szokásos kockáztatásokkal sem vállalni, hogy meghívunk társulatokat, és majd úgyis megjön a pénz, és majd fizetünk. Erre sem volt lehetőség, ezért a program egy tetemes részét le kellett mondani. Túl vagyunk rajta, nem is sorolnám…
– A Rigoletto nyújtotta a legnagyobb élményt az idén.
– A moszkvai Galina Visnyevszkaja Opera Center előadásáról szívesen áradozok. Jelzésszerű volt a díszlet, visszafogott, stilizációs rendszerre épülő a rendezés, és olyan fiatal énekeseket hallhattunk, akik lenyűgöző természetességgel és eleganciával énekeltek, miközben nagyszerű színészi alakítást is nyújtottak. Nagyszerű iskola a Visnyevszkajáé! Volt szerencsém megtapasztalni mindezt nemrég a nemzetközi énekversenyük zsűrijében dolgozva. A Helikon Nabuccója viszont színháznak volt nagyszerű, ha a hangi teljesítmény nem is tudott ezúttal lenyűgözni. Csalódást jelentett viszont Liszt egyetlen operájának, a Don Sanche-nek a bemutatója. A bayreuthi Katharnia Wagner felügyelete alatt készült előadás rendezőjével nem tudtunk zöld ágra vergődni a tenor tekintetében. Nem fogadta el a tanácsaimat és az ajánlataimat. A tenor teljesítménye sokat rontott a produkció színvonalán – ezt ki kell mondani. Nagyon örültem viszont Vajda János operájának, a Mario és a varázslónak. Többen a szememre vetették, hogy az Operettszínház Kékszakállúját adtunk tavaly is. A duplázás egyébként nem példátlan a fesztivál történetében: Michael Schulz Bartók-rendezése is kétszer ment már a fesztiválon. Az idén ráadásul kapóra is jött az operettszínházas együttműködés keretében történő duplázás: az ínséges időkre tekintettel.
– Augusztusban lejár a második ügyvezetői megbízatása. Verdi után Puccini következett 2002-ben. Mi lesz 2012-ben?
– Nem szeretnék most még ezzel foglalkozni. Értékelni kell a fesztivált közösen a városvezetőkkel. Felkérést mindenesetre még nem kaptam. A nyitókoncerten a polgármester azt ígérte, hogy lesz jövőre Bartók+Puccini. Az én fejemben már itt van a program. Már régen annak a szervezésével kellene foglalkozni, de egyelőre nem árulok el részleteket.
