Bartók-est az Operafesztivál nyitónapján. A fesztivál Nyitóestjén ezúttal kizárólag Bartók-műveket hallhattunk: a III. Zongoraverseny mellett a szerző két, ritkán játszott darabját, a Kossuth-szimfóniát és az I. Zenekari szvitet.
A „Bartók + Operafesztivál” eddig minden évben műsorra tűzte a Kékszakállú herceg várát. Idén azonban a rendezők szakítottak a hagyománnyal, és a szerző egyetlen operáját ezúttal nem adják elő. Kesselyák Gergely karmester, az Operafesztivál igazgatója ezzel kapcsolatban korábban így fogalmazott: „nem árt most egy pihenőév”. A Kékszakállút ugyanis az évek során számos rendezésben és szereposztásban bemutatták már. Egy újabb verzió helyett most inkább Bartók zenekari műveire irányították a figyelmet.
Az esten a MÁV Szimfonikus Zenekart a horvát Mladen Tarbuk vezényelte, a szólista pedig a szintén horvát zongoraművésznő, Martina Filjak volt.
Természetesen nem véletlen, hogy épp az említett három műre esett a választás. Az Operafesztiválnak már harmadik éve kifejezett célkitűzése, hogy egyrészt ún. „népoperákat” mutasson be, másrészt - ugyanezen elgondolás részeként - olyan hangszeres műveket, amelyek a közönség számára könnyebben fogyaszthatóak. Márpedig Bartók most játszott három darabja egyértelműen ilyen.
Az est karmestere: Mladen TarbukA két fiatalkori mű között – az est első részének második felében – hangzott el Bartók III. (E-dúr) zongoraversenye. A szerző talán leglíraibb és legcsodálatosabb alkotása, „végakarata” 1945-ben keletkezett. Az Egyesült Államokban élő, ekkor már súlyos beteg Bartók a darabot nem tudta teljesen befejezni, az utolsó 17 ütem hangszerelését Serly Tibor egészítette ki. Az ősbemutatóra 1946. február 8-án került sor Philadelphiában, Ormándy Jenő vezényletével, Sándor György és a Philadelphia Orchestra közreműködésével. A művet a szerző feleségének, Pásztory Dittának ajánlotta (aki maga is zongorista volt).
Az est szólistájaként fellépő fiatal zongoraművésznő, Martina Filjak 2009 óta – ekkor nyerte meg a Clevelandi Nemzetközi Zongoraversenyt - világszerte keresett előadó. Ezen az estén megérthettük, hogy miért. Kitűnő technikai felkészültséggel és kellő kifejezőerővel rendelkező, fegyelmezett, ugyanakkor érzékeny és szenvedélyes zongorista, aki elbűvölte a közönségét. Stílusérzékét már a barokkos hangzású első tétel (Allegretto) magyar népzenei motívumokat felhasználó zongora-dallamainak hiteles megszólaltatása is jól jellemezte, csakúgy, mint virtuóz készségét az optimista kicsengésű, ritmikailag rendkívül komplex harmadik tétel (Allegro vivace) lendületes, technikailag magabiztos előadása. A csúcspontot mégis a lassú, álomszerű második tétel (Adagio religioso) bensőséges, lírai, áhítattal teli interpretációja jelentette.
A zongoraművésznő bizonyára találkozott már jobb akusztikájú teremmel és jobb minőségű zongorával is, ami azonban nem akadályozta őt abban, hogy koncentrált játékával és bájos, ugyanakkor szerény fellépésével a közönséget levegye a lábáról. A vastapsot így két ráadás is követte (Szkrjabin: Prelűd és noktürn bal kézre, illetve Schumann: Intermezzo).
Ha valaki egyáltalán nem ismeri a Kossuth-szimfóniát és az I. Zenekari szvitet, aligha jön rá, hogy Bartók zenéjét hallja. Mindkét darab a szerző fiatalkori szerzeménye a múlt század első éveiből, amikor Bartókot még erősen befolyásolta más szerzők - elsősorban Richard Strauss - zenéje.
A szólista: Martina FiljakAz 1903-ban írt Kossuth-szimfóniát Bartók maga definiálta szimfonikus költeményként. A művet Budapesten mutatták be 1904. január 13-án. A Kerner István által vezényelt premier hatalmas siker volt, egy hónappal később pedig már Manchesterben is előadták a darabot, Hans Richter (Richter János) vezényletével. A mindössze 20 perces mű, ahogy már említettem, R. Strauss - valamint Liszt Ferenc és Erkel Ferenc - zenéjének stílusjegyeit hordozza magán, jóllehet, természetesen ott van már benne a szerző saját hangja is. (Mindenekelőtt két Strauss-kompozíció lehetett nagy hatással a fiatal Bartókra, az Imígyen szóla Zarathustra és az Ein Heldenleben. Bartók személyesen is jelen volt az előbbi mű 1902-es budapesti premierjén, ahol találkozott is a nagy német zeneszerzővel.)
Tartalmát tekintve ez a programzene (azaz egy bizonyos téma köré épülő hangszeres zene) tisztelgés Kossuth Lajos előtt, akiben Bartók a magyar függetlenség jelképét látta. A szimfonikus költemény alapjául az 1848-as forradalom eseményei szolgáltak. A mű egymással szorosan összefüggő, rövid részekből áll, amelyekhez Bartók külön magyarázatokat is fűzött. Címeket is kaptak ezek a kis tételek, olyanokat, mint például: „Hajdan jobb időket éltünk...” vagy „Harcra fel!”. Az első rész Kossuth bemutatása, az utolsó, a „Mindennek vége” című pedig egy gyászinduló. A Kossuth-szimfónia csakugyan könnyen befogadható mű, hősies, győzelemittas harci jelenetek váltakoznak nagyívű, fájdalmas, lemondó és szomorú dallamokkal. (Az egész művön végigvonuló vezérmotívum - amely szintén a programzene sajátja - egyébként az osztrák nemzeti himnusz kigúnyolása.)
Az I. Zenekari szvit szintén fiatalkori kompozíció, amelyet Bécsben mutattak be 1905-ben. Itt is elsősorban Liszt, Erkel és Richard Strauss hatása érzékelhető, a szerző mesterien forrasztotta egybe a különböző zenei stílusokat. Megjegyzendő, hogy Bartók csak egy évvel később kezdett népdalokat gyűjteni, így az I. Zenekari szvit magyaros motívumai a népies műdalokból származnak. A csárdás-szerű dallamok már az öt tételes mű első tételében (Allegro vivace) megjelennek, amely egyébként a darab egyfajta előzetes összefoglalását adja. A második tétel (Poco adagio) szenvedélyes, lassú zenéje természeti képeket idéz. A harmadik tételt (Presto) hallgatva szinte az az ember benyomása, hogy filmzenét hall (akár „slágerzenét” is írhattam volna, ha nem hangzana ez a jelző kissé különösen és félreérthetően egy Bartók-mű kapcsán, amely mű persze mesterien van megkomponálva). A negyedik tétel (Moderato) közjáték, az első tételhez hasonlóan zenei összegzést adó utolsó tételt (Molto vivace) pedig megint a csárdás dallamai jellemzik leginkább.
A MÁV Szimfonikus ZenekarA koncertet a rendkívül sokoldalú horvát művész, Mladen Tarbuk dirigálta, aki zeneszerzőként, zenepedagógusként, zenei szakíróként és producerként is ismert. Mladen Tarbuk a világ számos nagy operaházában és koncerttermében fellépett már, dirigált Kanadában, Mexikóban, Németországban, Ausztriában, Magyarországon, Olaszországban és Csehországban, de állandó vendégkarmestere volt a düsseldorfi operának is. 2013 óta ő a Dubrovniki Nyári Játékok zeneigazgatója is.
A két korai Bartók-mű magas szintű megszólaltatása nagy feladatot jelent a zenekar számára, annál is inkább, mivel ritkán játszott darabokról van szó, rutin-előadásról szó sem lehet. Mladen Tarbuk lendületesen, széles karmozdulatokkal, energikusan és rendkívül precízen vezényelt. Az a típusú karmester ő, aki folyamatosan figyel a zenészekre (a zongoraverseny alatt a szólistára is), segíti őket, amit a MÁV Szimfonikus Zenekar nagyszerű teljesítménnyel „hálált meg”, öröm volt őket hallgatni.
Ha a szervezőknek a koncerttel az volt az elsődleges céljuk, hogy Bartók zenéjét azokhoz is közelebb hozzák, akik eddig talán idegenkedtek tőle, akkor az okosan megválasztott program révén biztosan elérték ezt a célt. Jövőre azonban ismét műsorra lehetne tűzni egy Kékszakállú herceg várát is.
2014. június 13. Bartók + Operafesztivál, Miskolc, Nagyszínház
"A romantikus Bartók" - hangverseny
Műsor:
Kossuth-szimfonikus költemény
III. Zongoraverseny
I. Zenekari szvit
Vezényel: Mladen Tarbuk
Szólista: Martina Filjak - zongora
Közreműködik a MÁV Szimfonikus Zenekar.
