Lehár: A víg özvegy (címszerepben: Vizin Viktória)Interjú Vizin Viktóriával. Bár a Miskolci Operafesztiválon értelemszerűen operákat láthatunk leginkább, idén egy operett is színezte a programot. Ez persze mégsem olyan meglepő, hiszen az elmúlt években volt már a fesztiválon musical, balett és szimfonikus rockot játszó zenekar is, nem beszélve a számos egyéb külső programról, a bábelőadásoktól kezdve a néptáncig. Most azonban a Miskolci Nagyszínház mutatta be Lehár remekművét.
Az előadás címszerepében világhírű mezzoszopránunk, Vizin Viktória lépett színpadra. Az esemény nem csak a közönség, de az énekesnő számára is különleges volt, mivel Vizin Viktória most énekelt először operettet. Nem is akárhogyan, az előadás fantasztikusan sikerült. Bár a színpadi partnereiről eddig kevesebbet tudtam, egészen biztos vagyok benne, hogy az énekesnő jelenléte és produkciója őket is nagymértékben inspirálta - mindenkin érezhető volt, hogy a maximumot nyújtja. Az első felvonás talán még nem volt annyira átütő, a „Vilja-dal” alatt azonban már izzott a légkör, amely aztán tovább forrósodott egészen a fergeteges fináléig. Magával a műfajjal kapcsolatban sok operakedvelőnek vannak fenntartásai - bevallom, nekem is -, de az vitathatatlan, hogy az olyan minőségű darabok, mint Lehár Víg özvegye, szinte operaként is megállják a helyüket. (A jövő évadban például a New York-i Metropolitan is műsorra tűzi a művet, Renée Fleminggel a címszerepben.)
Beszélgetésünk alatt az énekesnő ugyanolyan szenvedélyesen nyilatkozott operett szerepéről és a Víg özvegy előadásáról, mint amilyen szenvedélyesen énekelt és játszott a színpadon. Vizin Viktóriával az operettről, közelmúltbeli operaszerepeiről és terveiről a Víg özvegy bemutatója után készítettünk interjút.
Vizin ViktóriaÉlete első operettjében lépett fel. Hogy érezte magát?
Nagyon jól, pedig csak három és fél napot próbálhattam, sajnos nem tudtam korábban jönni. Az operettet eddig nagyon konvencionális műfajnak tartottam, amiben a primadonnák egyetlen stílusban énekelnek és játszanak... Belülről azonban sokkal érdekesebb, mint ahogy azt eddig gondoltam. Glavári Hanna egy hatalmas szerep, és ez az operett nekem úgy kellett, mint egy falat kenyér. Ugyanolyan jólesett, mint amennyire a közönségnek, ahogy azt a mai vastapsok alapján érzékeltem.
Már a próbát látva feltűnt nekem, mennyire otthonosan játszik a prózai jelenetekben is.
Annak idején színészetet tanultam, színitanodákba jártam, és a Színművészeti Egyetemre készültem. Húsz évesen azonban választanom kellett, és csak akkor döntöttem úgy, hogy operaénekes leszek. Persze színész vagyok az operaszínpadon is, de a beszédhangomat most tudtam igazán kiélvezni. Egyébként annak a híve vagyok, hogy nyissunk: akinek hangilag, mentálisan és emocionálisan megvan hozzá a képessége, vállaljon el sok mindent. A magam részéről a jövőben is szívesen elvállalok nagyoperetteket.
A pályafutását lírai szopránként kezdte, majd áttért a mezzoszoprán repertoárra. Glavári Hanna viszont ismét egy szoprán szerep.
Igen, „normális esetben” Hannát szopránok adják elő. De én azt szeretem elénekelni, ami nekem jólesik, és amire persze technikailag képes vagyok. Nem akarom kategorikusan kijelenteni, hogy csak szoprán vagy mezzoszoprán szerepekben lépek fel.
Mennyiben más operettet énekelni, mint operát?
Leginkább a prózai részek, a beszéd miatt más, ami az énekes számára a színpadon nagy rizikót jelent. Természetes hangon kell tudnom megszólalni, majd hirtelen „felmenni a magasságokba” és ott énekelve folytatni. Ez nagy feladat, amit csak úgy lehet sikeresen megoldani, ha az ember a mű zenei részét időben elkezdeni megtanulni. Ha az már „beült”, úgy lehetek csak biztos abban, hogy el tudom énekelni akkor is, ha addigra már szétkiabáltam a hangom. Én ugyanis a prózai részekbe is mindent beleadok, kiengedem az orgánumomat, ha éppen az kell. A mostani előadáson is volt egy olyan jelenet, amiben kiabálnom kellett, pedig eredetileg ott erre nem lett volna szükség. Utána visszafogtam magam, mert be kellett még fejeznem egy gyönyörű duettet. Ez tehát egyfajta egyensúly-játék: ha elsodor a hév, és valahol többet adok, azt később ellensúlyoznom kell. Ebben az operettben azonban az éneklés sem mindig könnyű. Ott van például Hanna belépője, amit Lehár nagyon nehéz lágéra írt meg. Nekem jól fekszik a darab, de ennél a résznél felfelé kell lépegetnem egészen a H hangig, ami nagyon megterhelő, és amiért nagyon keményen meg kell dolgoznom. Egyes Rossini-szerepekre emlékeztet a jelenet, amelyekben viszont ezt már elég jól begyakoroltam.
Vizin Viktória (A víg özvegy)A Víg özvegyben a partnerei nem operaénekesek. Visszafogta a hangját?
Igen, kicsit más technikával énekeltem, de főleg azért, mert az operettben különösen fontos a szövegmondás. Egy operában minden hangot „megénekelek”, bár ott is szeretek egy kicsit elkalandozni... Ha azonban a Víg özvegyben a prózai részek mellett is így tennék, nagyon nehéz dolgom lenne, mert nagyon sűrű ez a mű, ami szinte operává teszi a darabot. A finálét mindenféleképpen.
Térjünk át az operaszerepeire. A Magyar Állami Operaházban tavaly láttam utoljára az Ariadné Naxoszban Komponistájának szerepében. Az idei évadban viszont nem énekelt a budapesti Operában.
Az elmúlt két szezonban annyira elfoglalt voltam, hogy bevallom: elfáradtam. Pedig már elvállaltam a Tannhäuser Vénuszát, de ezt végül le kellett mondanom.
A világ legnagyobb operaházaiban énekel. Miért szeret Miskolcon lenni?
Vannak számomra ehhez hasonló helyek máshol is. Például az amerikai Central City, ami egy pici, kétszáz fős hegyi városka, de van egy varázsa. Ott is rendeznek egy fesztivált. Ugyanakkor vannak nagyobb helyek, ahol meg nem érzem olyan jól magam, azok gyakran „sznob-szagúak”. Nekünk, énekeseknek is szükségünk van arra, hogy jól érezzük magunkat. Miskolcnak fantasztikus kisugárzása van. Gyerekkoromban egyébként rendszeresen nyaraltam itt, édesanyám családja most is itt él.
Tavaly is készítettem Önnel interjút, akkor azt mondta, hogy a Werther Charlotte-ja a kedvenc szerepe. Még mindig az?
Igen, most is így van. De ritkán találkozom olyan tenorral, aki megfelel az általam elképzelt, ideális Werthernek és kellően szenvedélyes. Általában is elmondhatom, hogy a férfi kollégáim tartanak tőlem, mert annyira őszintén játszom. Pedig a színház szerintem csak így működhet. A színpadon a partnerem legyen szerelmes belém, és az a jó, ha ott én is szerelmes vagyok. Bele szoktam halni a Werther negyedik felvonásába, hiszen az életem szerelmét temetem el. Az persze alapvető, hogy a tenorista gyönyörűen énekeljen, de nem akarom látni, hogy énekel. Azt akarom látni, hogy közli velem, amit érez.
T
Vizin Viktória (A víg özvegy)avaly, a kecskeméti Kodály Művészeti Fesztiválon szövegíróként is bemutatkozott egy új műben, a Boszorkányban. Meséljen erről a darabról!
Együtt írtuk a művet Andrási Gertrúd zeneszerzővel. Koltai Róbert rendezte, én írtam a szövegkönyvet, ami a saját életemről és az érzéseimről szól. Én meséltem, Andrási Gertrúd pedig megírta hozzá a zenét, amire improvizáltam, úgyhogy van közöm a zenéhez is. Nem akartam a darabot semmilyen műfajba besorolni, leginkább talán zenés játéknak nevezném. Tíz számból áll a mű, rajtam kívül van egy narrátor is, aki az édesapám szerepét játssza, ő emlékszik vissza az életemre. Öt éves koromtól kezdődik a történet, bemutatja a tinédzserkori első lázadásokat, az első szerelmet, az apa és a lánya kapcsolatát, a családot, a sikereket és a kudarcokat. A mű kulminációs pontja a „Boszorkánytánc”. Ebben nem énekelek. Nem voltam hajlandó elénekelni, mert ez már sokkal többről szól, mint amit szóba lehet önteni. Az előadáson egyébként ki voltam hangosítva, mert csak így lehetett jól érzékeltetni a darab intimitásait. Minden egyes dal más stílusú, van benne jazz, kuplé, blues, operaária. A 12 tagú zenekar is szerves része az előadásnak, fönt játszanak a színpadon. Ők én vagyok, a lelkem darabkái. Egy évig keményen dolgoztunk ezen a darabon, most átírjuk angolra, és szeretnénk más fesztiválokon is előadni.
Miskolc után hol lesz a következő fellépése?
Dániában énekelem majd Dulcinellát Massenet Don Quichhotte című operájában.
Mikor énekel újra itthon?
Februárban jövök az Operaházba, az Ariadne Naxoszban előadásaira. És lesz egy premierem a Müpában, amivel aztán az egész országban turnézunk majd. Erre a Bohém Ragtime és Jazz Band kért fel, a harmincas-negyvenes évek klasszikus jazz, blues, kuplé és sanzon dalait énekelem majd, amit dramaturgiailag is én szerkesztek. Ilyet még nem csináltam...
Mikor jön újra Miskolcra?
Remélhetően lesz folytatása a Víg özvegynek. A Kékszakállú herceg vára kapcsán pedig készült egy fotósorozat, ami a nő és a férfi viszonyát mutatja be 26 képen. Éder Vera készítette Cser Krisztiánról és rólam, Kecskeméten és Százhalombattán már ki is állították. Ha jól tudom, a jövő évi Miskolci Operafesztiválra is elhozzák majd.
