2014-ben második alkalommal kerül sor a Miskolci Operafesztivál Operaíró versenyének megrendezésére. Ahogy tavaly, úgy ebben az évben is három operát választott ki a zsűri az év közben beérkezett pályaművek közül, amely három operát június 17-én a közönség is megismerhette.
A műveket ezen a napon még csak zongorakísérettel, "felolvasó színház" jellegű előadások keretében láthattuk. A Fesztivál utolsó estéjén, a Gálán hallhatjuk majd először a darabok egyes részleteit zenekari kísérettel is. A zsűri a zongora kísérettel meghallgatott teljes művek, valamint a zenekari kísérettel előadott részletek alapján hozza majd meg a végső döntését. A Gálán a közönség is szavazhat, így alakul majd ki a végeredmény, hogy melyik opera nyeri az idei versenyt. A győztes művet jövőre, a Bartók Plusz 2015 programjának keretében teljes egészében bemutatják.
A kiírás értelmében a zsűri olyan, befejezett és meghangszerelt pályaműveket várt, amelyekre ráillik a „népopera” jelző, vagyis olyan darabokat, amelyek egy opera igényességével vannak megírva, de a szélesebb közönség számára is könnyen befogadhatóak.
A három döntőbe jutott mű Eugenia Manolides A pisai leány (La pisanella), Andrzej Karalow Kepler valamint Szüts Apor A hallei kirurgus című operája lett. (A zsűri egyébként a három operát négy igen és egy tartózkodás mellett juttatta a döntőbe.)
A zsűri tagjai a döntőben: Kesselyák Gergely karmester, az Operafesztivál igazgatója, Girolamo Deraco zeneszerző, Aldo Tarabella zeneszerző, rendező, Karel Drgac rendező, Fekete Gyula zeneszerző, Kocsár Balázs karmester és Beischer-Matyó Tamás zeneszerző.
A műveket a Miskolci Színház Kamaraszínházában mutatták be. Nem volt telt ház, de ezt nem is várta senki. A közönség számára egyelőre ismeretlen, új operákról van szó, amelyek a versenynek ebben a szakaszában még csak egy szűkebb kör érdeklődésére tarthatnak számot. A szólisták jelmez nélkül, de a szerepet eljátszva, többnyire kottával a kezükben énekeltek. A darabokat a debreceni Csokonai Színház Énekkara tanulta be (a szólisták többsége is közülük került ki), Csurgó Tamás vezényelt, a rendező és a koreográfus Gemza Péter volt.
Szüts Apor (középen): A hallei kirurgusElsőként Szüts Apor: A hallei kirurgus című operáját hallgathattuk meg. A mindössze huszonegy esztendős fiatalember második helyezést ért el a szlovéniai Aci Bertoncejl nemzetközi zongoraversenyen, 2012-ben pedig megalapította az ApOrchestra Szimfonikus Zenekart. Ez az együttes elsősorban tehetséges, fiatal szólistáknak biztosít fellépési lehetőséget, és a klasszikus repertoár mellett Szüts Apor saját szerzeményeit is előadja.
A Hallei kirurgus a kilencesztendős Georg Friedrich Händel életéről szól. Az alapkonfliktust az adja, hogy bár az ifjú Händel mindenki által elismert zseni, a zord apa (aki kirurgus, vagyis udvari orvos), hallani sem akar róla, hogy a fia egy „hajbókoló” udvari zenész legyen. Ő ügyvédnek szánja a kis Georgot, és ellentmondást nem tűrve még a házban található, fia által imádott zongorákat is elszállíttatja. A fiú szerencsére nem marad egyedül: mellette áll anyja, Dorothea, valamint a szolgáló, Katharina, és ott vannak csodálói, Krieger, az udvari karmester, Matheus, a kántor valamint maga Weissenfels hercege is. A magára maradt, kérlelhetetlen apa hosszas vívódást követően végül legyőzi önmagát, és áldását adja arra, hogy Georg a zenei pályát válassza.
Az alaptörténet természetesen érdekes, és akár még színpadon, opera formájában is megállhatná a helyét, de a megvalósítás – Szüts Apor operája – igencsak felemásra sikeredett.
A zene izgalmas, de nem igazán illik a történethez. Gershwinre emlékeztet, jazzes ritmusokra és harmóniákra épül, miközben egészen más miliőben és korban vagyunk: a 17. század végén, Händel gyermekkorában. Attól persze még, hogy Händelről szól egy darab, nem kell Händel zenéjét utánozni (ez amúgy is igen nehéz lenne). Az viszont elvárható, hogy a nagy komponista zenéjének hangzásvilága is bele legyen szőve a műbe. Hiszen mégiscsak róla szól a darab, amely ebben a formában azonban, ahogyan a Hallei kirurgus felidézi a történetet, bárhol és bármikor játszódhatna, nem kell hozzá Händel élete, mint téma. Talán a második felvonás elején hallható kórus emlékeztetett csak valamelyest egy barokk oratóriumra, a mű többi része nem.
Más szempontból viszont épp a kórus szerepeltetése problematikus. A Hallei kirurgus ugyanis egy néhány szereplős kamaraopera, nem igazán illik bele a rövidebb jelenet erejéig felvonultatott, nagy létszámú kórus (amelynek színpadra állítása egyébként a mű esetleges későbbi bemutatását is meg fogja nehezíteni).
A főszereplő egy gyerek, viszont egy kilencéves gyerek számára operai főszerepet nem lehet írni. Ezt persze a szerző is tudta, és nem is a Händelt megszemélyesítő kislány az igazi főszereplő - bár szólama még így sem könnyű -, hanem az apa. (Gondolom, eredetileg fiúszopránra van írva Händel szólama, de fiúszopránt nehéz találni, és - gyermekhangokról lévén szó - ez nem is annyira lényeges.) Az apa szólama viszont túl mélyre van írva, „mélybasszus legyen a talpán”, aki ezt egy nagyzenekar mellett is jól el tudja énekelni.
Vannak gondok a prozódiával is: a magyar szavak gyakran magyartalanul hangzanak, mert nem mindig illeszkednek jól a zene ritmusához és hangsúlyaihoz.
Mindezektől függetlenül az előadás azt igazolta, hogy Szüts Apornak van dramaturgiai érzéke, és a mű zenéje sem rossz (a szolgálólány dzsesszes hangzású dala pedig kifejezetten fülbemászó), csak nem igazán illik a történethez. Az opera szerintem így, ebben a formában még nem színpadkész, az azonban kétségtelen, hogy Szüts Apor személyében egy technikailag jól felkészült, tehetséges fiatal zeneszerzőt ismerhettünk meg.
Eugenia Manolides: Pisai leányA másodikként előadott művet, a Pisai leány című operát Eugenia Manolides írta. A görög zeneszerzőnő karvezetést, zeneszerzést és zongorát is tanult, többek között a New York-i Juilliard School-ban. Elsősorban szimfonikus műveket szerez, albuma is jelent már meg. Mint azt életrajzában olvasom, Eugenia Manolides zenéjére leginkább a görög történelem és mitológia volt nagy hatással.
Az opera alapjául szolgáló La Pisanella című történelmi dráma a múlt század elején született Gabriele D’Annunzio tollából. Az Ughetto Frank herceg és a fiatal Pisanella szerelméről szóló történet az éhezéstől és betegségektől sújtott Ciprus szigetén játszódik 1330-ban.
Az operát kezdettől fogva a reneszánsz zenét is megidéző, görögös hangzású melódia-világ jellemzi. A mű első néhány percében úgy tűnt számomra, hogy a darab jól megfelel majd a zsűri által a „népoperákkal” szemben támasztott egyik követelménynek, miszerint melodikus, a közönség által is könnyen megszerethető operákat keresnek. Vannak azonban más, nem kevésbé fontos elvárások is: a benyújtott pályaműveknek „a komolyzene iránt támasztott legmagasabb esztétikai-minőségi elvárásoknak” is meg kell felelniük (idézet a verseny felhívásából). Csakhogy ebben az operában nem igazán történik semmi. Végig megmaradnak a kellemes dallamok, többnyire ugyanabban a hangnemben, úgy érezzük, mintha a mediterrán olajfák árnyékában szunyókálnánk, miközben azonban a színpadon egy dráma zajlik, pontosabban kellene zajlania.
A történet szerint egy romantikus herceg beleszeret egy kolduslányba. Csak egy pillanatra látja meg Pisanellát, de később, eladó rabszolganők között ismét rátalál a nőre, akit egy kolostorba visz. A herceg kevésbé romantikus hajlamú nagybátyjának társaságában érkező örömlányok azonban felismerik a lányt: közülük való, korábban ő is prostituált volt. A herceg ezért egy másik kolostorba viszi szerelmét. A királynő kétségbeesve figyeli fiát, aki a szerelemtől megbódultan elhanyagolja államférfiúi feladatait, miközben az országot idegen megszállók fenyegetik. A királynő ezért a várába kéreti a lányt, és megmérgezi.
Akár egy jó zenedráma is születhetne ebből a történetből, de a zeneszerzőnő nem tudott élni a lehetőséggel. A már említett monoton hangzásvilág mellett további problémát jelent (vagy még inkább: következik belőle), hogy a szereplők sem karakteresek, a szituációk sem igazán érdekesek, katarzis pedig egyáltalán nincs. Nem jók az arányok sem, túl sokat énekel (és túlságosan egyhangúan) a női kórus. A zenének - néhány jelenettől eltekintve - nem sok köze van a drámához, inkább egy kellemes hangulatú dal-füzérnek éreztem ezt a darabot, mint operának. (Azt azért itt, és a többi mű kapcsán is újra szeretném hangsúlyozni, hogy a műveket zongorakísérettel hallottuk, a zenekari hangzást tehát még nem ismerjük.)
Andrzej Karalow: KeplerUtolsóként Andrzej Karalow: Kepler című operáját nézhettük meg. A fiatal zeneszerző - több nemzetközi zongoraverseny győztese - Varsóban tanul zongorát és zeneszerzést.
A Kepler egy érdekes ötleten alapuló vízió. Ádám és Éva a Kepler bolygóra érkeznek. A haldokló Földről menekültek erre a misztikus, álomszerű planétára, szakítva múltjuk, emlékeik terheivel, és telve reménnyel, hogy egy új világot teremthetnek magunknak. A barlangjuk falain lévő árnyék és a mellettük futó patak azonban Évában felidézi a múltat. Rájön, hogy emlékeit, korábbi önmagát nem felejtheti el, és a Kepler bolygó – a Paradicsom – csak egy illúzió, ahol ők nem lehetnek igazán boldogak. Az eső szertefoszlatja az álombeli, utópikus világot, Ádám és Éva pedig rádöbbennek, hogy a földi világ az ő igazi otthonuk, és ott kell élniük.
Különös mű, szép látomás, igényes, fennkölt poézissel (szöveg: Maciej Papierski). A zene alapos szakmai ismeretekről tanúskodik, azonban a többnyire disszonáns hangzatokra épülő, inkább csak dallamtöredékekből, mint dallamokból álló muzsika nem könnyen befogadható, különösen, ha a már említett „népoperai” elvárások felől közelítünk a műhöz. Ráadásul a darab nem igazán opera, inkább (kórus nélküli) oratóriumnak nevezném.
*
Az énekesekről ezúttal szándékosan nem írtam. Ahogy fentebb már említettem, a szólisták többsége énekkari tag, akik az új művek betanulásával elismerésre méltóan nagy munkát végeztek. Külön ki szeretném azonban emelni - a Händel apját alakító Ürmössy Imre mellett, aki tapasztalt énekes - Fehér Évát (Pisanella – A pisai leány) és Kovács Csillát (Éva – Kepler), mindketten nagyon jól énekeltek.
Három új operát hallhattunk ezen a napon, amelyek közül – számos értékük ellenére – én egyiket sem tartottam kiemelkedőnek. A tavalyi versenyen nem hirdettek győztest. Idén majd meglátjuk, a zenekarral előadott részek esetleg okozhatnak még meglepetést.
2014. június 17. Miskolc, Kamaraszínház
OPERAÍRÓ VERSENY
Közreműködik a Csokonai Színház Énekkara
Rendező, koreográfus: Gemza Péter
Vezényel: Csurgó Tamás
Szüts Apor:
A hallei kirurgus
Opera két részben
Szöveg: Ungár István
Szabó Magda emlékére
Szereplők:
A kirurgus Weissenfels tartomány udvari sebésze - Ürmössy Imre
Dorothea a kirurgus felesége - Lévai Enikő
A gyermek a Kirurgus és Dorothea gyermeke - Csontos Rita
Katharina a kirurgusék szolgálólánya - Susán Mónika
Matheus a kántor - Lakatos Gergely
Krieger udvari karmester - Donkó Imre
Weissenfels hercege - Kun Tibor
Hercegné - Janovicz Zsófia
Martin Mester részeges suszter - Vincze János
Kocsis - Kovács Levente
Zongorán közreműködik: Kozma Dávid
Eugenia Manolides:
La pisanella
Opera négy részben
Gabriele d’ Annunzio azonos című műve alapján.
Szereplők:
La Pisanella - Fehér Éva
Tire hercege - Udvarhelyi Péter
Ughetto hercege - Biri Gergeéy
Királynő - Prohászka Ildikó
Leone atya - Bene Koppány
Oberto Embriao - Harsányi Tamás
Trubadúr - Ladjánszki Tamás
Oriur - Bai Zsuzsanna
Dama Ecciva - Simon Erika
Biancofiore - Pintér Tímea
Kincstárnok - Bocskai István
Odiarte - Törő Krisztina
Apácák - Deák Emőke, Repka Sára, Tóth Szilvia
Prostituáltak - Marjai Magdolna, Lévai Tünde, Törő Krisztina
Zongorán közreműködik: Gyülvészi Péter
Andrzej Karalow:
Kepler
Opera egy részben
Szöveg: Maciej Papierski
Ádám - Antómi Norbert
Éva - Kovács Csilla
Zongorán közreműködik: Turányi Tünde
