Nino Rota: Milliomos NápolyAz idei Miskolci Operafesztiválon láthattuk először Magyarországon Nino Rota Milliomos Nápoly (Napoli Milionaria) című operáját a luccai Teatro del Giglio vendégjátékában. A darabot telt ház előtt adták elő a Miskolci Nyári Színházban.
Az Oscar-díjas Nino Rota (1911-1979) persze elsősorban filmzenék szerzőjeként ismert. Sokat dolgozott többek között Federico Fellinivel és Luchino Viscontival, és olyan filmeknek a zenéjét írta, mint az Édes élet, a Róma, az Országúton, a 8 és fél vagy a Keresztapa (utóbbi második részéért Oscar-díjat is kapott), és a sort még hosszan lehetne folytatni.
Azt viszont már kevesebben tudják, hogy - számos egyéb vokális és hangszeres zenemű mellett - Rota operákat is komponált, méghozzá nem is keveset: szám szerint tizenegyet. A Miskolci Operafesztiválon most bemutatott Milliomos Nápoly a szerző utolsó operája volt, amit az 1970-es években írt.
A háromfelvonásos opera ősbemutatója 1977-ben volt Spoletóban, ahol Bruno Bartoletti vezényelt.
Nino Rota: Milliomos NápolyAz opera szövegkönyvét az Olaszországban rendkívül népszerű Eduardo De Filippo (1900-1984) író, rendező készítette saját, azonos című darabja nyomán. De Filippo a 20. századi olasz kulturális élet meghatározó alakja volt. Külön érdekesség, hogy 1950-ben rendezőként már megfilmesítette néhány évvel korábban írt drámáját, amely filmhez szintén Nino Rota szerezte a zenét. Rotának csak jóval később jutott eszébe, hogy a filmhez írt zenét is felhasználva operát írjon De Filippo darabjából. Gyümölcsöző együttműködés.
A Milliomos Nápoly című operát a közönség mindig is szerette, a kritikusok viszont már kevésbé, ők - az 1970-es évek avantgarde művészeti mozgalmainak lázában - nem tartották elég modernnek. Népszerű filmzenéi miatt Nino Rotára amúgy is könnyű volt ráfogni, hogy csak egy slágerszerző, akinek a „komoly” műfajban nincs helye. Azóta sokat változott a helyzet, az operát Olaszországban rendszeresen műsorra tűzik, Magyarországon azonban most láthattuk először.
A Milliomos Nápoly mellett egyébként a szerzőnek még egy színpadi műve része az olasz operaházak repertoárjának, az Il cappello di paglia di Firenze című, amelyet általában Rota legjobb operájának tartanak.
A Milliomos Nápoly a második világháború utáni olasz kispolgári világot mutatja be, közelebbről egy szegény olasz család tönkrement életét. Tragikus történet ez, ironikus, gyakran humoros vagy inkább tragikomikus elemekkel tűzdelve.
A baljós hangulatú zenekari nyitányt követően egy egyszerű nápolyi család otthonában találjuk magunkat. Gennaro Iovine, a családfő állástalan villamoskalauz. Feleségével, Amaliával több gyereket is nevelnek, közülük Maria Rosaria és Amadeo már fiatal felnőttek. Makarónit esznek, kávéznak, cigarettáznak, veszekednek, és mint megtudjuk, feketéznek is. Nagy a munkanélküliség, de nagy a család is, valamiből meg kell élni.
Nino Rota: Milliomos NápolyVáratlanul megérkezik a helyi rendőr, de időben felkészültek a fogadtatására: Gennaro holtnak tetteti magát, a család pedig az ágy körül ülve gyászolja őt. A rendőr átlát a szitán – aznapi razziája során már több „halott” családfővel is volt dolga –, és felszólítja Gennaróékat, hogy hagyják abba a színjátékot. Hosszas alkudozást követően végül megegyeznek, és Gennaro megkönnyebbülten kel fel „halottas ágyából”.
Eközben azonban már dúl a háború, amit Nápoly lakosai és Gennaróék tudomásul is vesznek, meg nem is. Bombázzák a várost - ráadásul a kávét és a cigarettát is egyre nehezebb beszerezni -, szóval, nem könnyű a családnak, de ez a család azért mégiscsak egyben van. Még „működik”.
Gennarót azonban elviszik a frontra.
Távolléte alatt minden megváltozik. Amalia, a felesége szeretőt tart. Udvarlója a helyi szépfiú, Enrico Settebellizze (beszédes név), a munkanélküli sofőr, aki a nápolyi alvilágban is jól ismert. Amalia nem tud ellenállni a férfinak, és ezt már saját családja és szomszédai előtt sem titkolja. A város tele van amerikai katonákkal – és persze nápolyi lányokkal. Fiatal katonák érkeznek Gennaróék házába, ahol Maria Rosaria várja őket barátnőivel. „O sole mio!” - éneklik a részeg amerikaiak, és egész éjszaka táncolnak, mulatnak, ölelkeznek a lányokkal. Maria Rosaria végül kettesben marad szerelmével, Peterrel. Nem beszélik egymás nyelvét, Maria pedig nem érti, miért szólítja őt a férfi folyton „Butterfly”-nak... A lány azonban - aki már gyereket vár a katonától - végül szavak nélkül is rájön: a férfi napokon belül indul vissza feleségéhez Amerikába.
Gennaróék fia, Amadeo bűnöző lett. Immár nagyban űzi az ipart, a rendőrség is keresi őt.
Nino Rota: Milliomos NápolyEbbe az otthonban tér haza megtörten Gennaro. Felesége hűvösen fogadja. A többiek örülnek neki, de Gennaro nem érti, mi zajlik körülötte, és a környezete sem érti őt. Mesélni próbál a háború és a fogság borzalmairól, de nem hallgatják meg. „A háborúnak vége!” – vetik oda a megzavarodott férfinak, aki azonban egyre csak azt hajtogatja: „Nem, a háborúnak nincs vége...”. A mű legfontosabb mondata ez. Lehet, hogy „hivatalosan” véget ért a háború, de a következményei beláthatatlanok. A családfő kétségbeesetten próbálja feldolgozni, amit lát. Semmi sem a régi, feleségének szeretője van, a fia bűnöző, a lányát teherbe ejtette egy amerikai katona, a család szétesett.
A darab utolsó jelenetében mind együtt vannak. Enrico Settebellizze, Amalia szeretője is megérkezik, aki lekezelően köszönti a háborúból hazatért Gennarót. A szomszédok is átjönnek, evés-ivás, mulatozás kezdődik - Enrico Settebellizze és Gennaróék fia elég pénzt „keresnek” ehhez a látszólagos jóléthez. Gennaro egy széken ülve, magába roskadva, értetlenül figyeli a körülötte zajló tivornyát.
Rendőrök törik rájuk az ajtót, és Amedeót, a fiút rövid tűzharcban agyonlövik. Amelia kétségbeesetten borul rá halott fiára. A háborúnak nincs vége...
A színpadkép rendkívül egyszerű, de hatásos (rendező: Fabio Sparvoli). Az egyszerűség persze adódik a helyszínből. Egy tipikus nápolyi család otthonában vagyunk, a szobában egy hosszú asztal van, ágy, székek, szürke falak. A szereplők a korabeli divatnak megfelelően vannak öltözve. Realista, és teljesen illúziókeltő rendezés, ezt a történetet fölösleges is lenne újraértelmezni.
A színpad alig van megvilágítva (bevallom, nem volt könnyű hozzászokni), de ez is a rendezői koncepció része, hiszen a történet Nápoly alig kivilágított, szűk sikátorainak egyik földszinti lakásában játszódik.
Nino Rota: Milliomos NápolyAz opera zenéjét nagyívű olasz melódiák jellemzik, jazz-es, swinges beütésekkel és tánccal tarkítva. Nem túl bonyolult, ugyanakkor jól felépített, letisztult, hatásos zene. Egy kicsit „Puccini light”, mondhatnám szellemeskedve, de ez igazságtalan lenne. Drámai erejét és a zenei igényességet tekintve Rota muzsikája persze nem ér fel a nagy előd operáihoz, de kitűnően megkomponált műről van szó, amely atmoszféra-teremtő képességének és melódia-gazdagságának köszönhetően méltán vált népszerűvé a szélesebb közönség körében is.
Hihetetlen, hogy Olaszországban még az ún. második vonalbeli előadók közül is ennyi jó énekest lehet kiállítani. Biztos stílusismeret, az olasz bel canto hagyományaira épülő operákban nélkülözhetetlen hang, és magabiztos színpadi mozgás jellemezte a szereplők mindegyikét. A legnagyobb énekesi feladatot a feleség, Amalia szólama jelenti – Gaia Matteini énekelte - ő egyben a legérdekesebb karakter is. Kitűnő tenoristára van szükség Settebellizza szerepéhez. Bár Itália a tenorok hazája, a szépfiút most mégis egy fiatal grúz énekes, Armaz Darashvili személyesítette meg. Kettejük duettje a második felvonásban az előadás egyik csúcspontja volt. Hitelesen alakította az apa szerepét Giampiero Cicino, és ki kell még emelnem a Mariátjatszó Paola Santucci és az amerikai szerető, Stefano Trizzino nevét is.
Nagyszerű volt a koreográfia is az amerikai katonák és az olasz lányok közös, musicalre emlékeztető táncos jelenetében.
A Miskolci Szimfonikus Zenekar remek összhangban muzsikált a magabiztosan, lendületesen dirigáló fiatal karmesterrel, Matteo Beltramival. A koprodukciós előadáson a Miskolci Nemzeti Színház kórusa is közreműködött.
A tragikus végkimenetelű finálé után vastaps közepette ment fel újra a függöny, de meghajlás helyett a szereplők továbbra is mozdulatlanul álltak, mintha még nem fejezték volna be a darabot. Csak néhány perccel később lett vége a „performance”-nak, ekkor azonban már felszabadult öröm ült ki a szereplők arcára.
„Mindent megtennék, hogy mindenkinek adhassak egy pillanatnyi boldogságot. Ez van a zeném mélyén.” – nyilatkozta egyszer a zeneszerző, Nino Rota. Elhiszem neki.
Nino Rota:
Milliomos Nápoly
Opera Eduardo De Filippo azonos című darabja nyomán, három felvonásban
Kiadó: Schott Music GmbH & Co KG, Mainz
Olaszországi kiadó: Sugarmusic SpA - Edizioni Suvini Zerboni, Milano
Díszlet és jelmez: Alessandra Torella
Világosítás: Marco Minghetti
Vezényel: Matteo Beltrami
Rendezte: Fabio Sparvoli
Szereplők:
Gennaro Iovine - Giampiero Cicino
Amalia, a feleség - Gaia Matteini
Maria Rosaria, a lányuk - Paola Santucci
Amedeo, a fiuk - Saverio Pugliese
Errico, a "csudaszép" - Armaz Darashvili
Peppe, az "emelő" - Veio Torcigliani
Riccardo Spasiano, könyvelő - Juan José Navarro
Federico - Antonio Sapio
A félpap - Gianluca Tumino
Pascalino, a festő - Antonino Schifaudo
Ciappa, tábornok - Giuseppe Pellingra
Peter, amerikai őrmester - Stefano Trizzino
Adelaide Schiano - Marta Lotti
Assunta, az unokahug - Alessandra Masini
Donna Peppenella - Raluca Pescaru
Donna Vincenza - Teresa Gargano
Rituccia, Gennaro legkisebb lánya - Kőhegyi Anna
Közreműködik: a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Kórus: a Miskolci Nemzeti Színház kórusa
Korrepetitor: Salvatore Galante, Loredana Scalcione
Színpadmester: Guido Pellegrini
Produkciós titkár: Susanna Buttiglione
Színpadtechnika, tervezés: Luca Barsanti
Fő színpadtechnikus: Andrea Natalini
Fővilágosító: Tiziano Panichelli
Kellékes: Daniela Giurlani
Szabászati koordináció: Sartoria Teatrale Fiorentina di Massimo Poli (Massimo Poli Firenzei Színházi Szabászata)
Smink és paróka: Sabine Brunner
A díszlet kivitelezője: Laboratorio del Teatro del Giglio di Lucca
Jelmez: Costumi d''Arte srl, Roma
Kellék: E. Rancati, Milano
Cipő: Pedrazzoli-CTC, Milano
Parókák: Artimmagine, Napoli
A Teatro del Giglio di Lucca új bemutatója.
Koprodukció az LTL OperaStudio Projekt keretében (Teatro C. Goldoni di Livorno, Teatro del Giglio di Lucca, Teatro di Pisa).
