Interjú Selmeczi György zeneszerzővel. A Bartók + Miskolci Operafesztivál június 14-én mutatta be Selmeczi György Bizánc című operáját a Miskolci Nyári Színházban. A szerzővel a bemutató előtt beszélgettünk.
Az Operafesztivál műsorfüzete szerint Ön kifejezetten a fesztivál felkérésére írta meg a Bizánc című operáját. Én viszont úgy tudom, hogy már hosszú évek óta dolgozik rajta.
Nem valódi az ellentmondás. A Bizánc megírásának a gondolata tényleg körülbelül tíz éve foglalkoztat. Jelentős mennyiségű vázolt anyaggal rendelkeztem már, amikor Kesselyák Gergely, a fesztivál igazgatója megkeresett. Mi nagyon jó szakmai barátságban vagyunk, és figyeljük egymás pályáját, ezért ő tudta, hogy min dolgozom. A felkérésének volt köszönhető, hogy végül is rászántam magam, hogy ténylegesen formába öntsem a darabot. Több munkám van folyamatban, két másik operán is dolgozom, a Bizánc a felkérés révén sorolódott előre. A mű fogantatása pedig annak az érdeklődésnek köszönhető, amit mindig is tápláltam Herczeg Ferenc 1904-ben megírt, egészen különleges erejű drámája iránt. Mindig csodáltam azt a látnoki képességet, amivel a szerző már akkor átlátta azt a hatalmas problémahalmazt, amely Európát foglalkoztatta és foglalkoztatja mind a mai napig. Az Európán belüli széthúzásnak, árulásoknak a története ez, annak a szembenállásnak, ami a keleti és a nyugati kereszténység között érzékelhető, és annak, hogy a modern keresztény világ belső ellentmondásai hogyan nyitnak tág teret a muszlim értékrend behatolásának, vagy más Európán kívüli értékrendek megjelenésének. Számomra ez azért is rendkívül fontos, mert az említett problémák mit sem vesztettek aktualitásukból, sőt, bizonyos értelemben eszkalálódtak. A dráma megírásának korszakában még csak az elitet, az értelmiséget foglalkoztatták ezek a kérdések, ma már az utca emberét is. Ezen túlmenően persze a dráma, a személyes sorsoknak az ütközése is hallatlanul érdekes. A cselekmény egyetlen napon játszódik, Bizánc bukásának a napján, 1453. május 29-én, amikor az oszmán birodalom egy végső támadással végképp beveszi Bizáncot, leírhatatlan emberirtást, pusztítást végezve. A szimbólumai is jelentősek ennek a napnak: a Hagia Sophia, a kereszténység egyik legnagyobb temploma egyetlen nap leforgása alatt mecsetté alakul. A helytállás és az erkölcsi fertő, amibe a bizánci társadalom sodródott, olyan mértékben került szembe egymással, hogy annak nem lehetett más a vége, csak a bukás, ami egész Európa jövőjét meghatározta.
A tájékoztató füzet szerint itt most egy nemzeti opera születik. Gyanítom azonban, hogy a zeneszerző nem úgy ül le, hogy „írok egy nemzeti operát”.
Igen, ez a marketing megmosolyogtató túlkapása, én soha nem mondanék ilyet a darabomról. Már csak azért sem, mert a műnek egyetlen magyar szereplője sincs. Az persze kétségtelen, hogy a nemzeti opera megteremtése mindenütt a történelem perspektívájában zajlott le. Minden közép- és kelet-európai nemzet a történelmi opera műfajában hozta létre nemzeti operáját - gondoljunk csak az orosz nemzeti opera megszületésére vagy akár a sajátunkéra -, vagyis a nemzeti opera annak révén teremtődött meg. Én is kerestem az eszközrendszert, ami egyik oldalról integrálja azt a tradíciót, amit a történelmi opera-repertoár rám hagyott, másik oldalról azonban mégis korunk nyelvén beszél. Merthogy ez a darab azért eltagadhatatlanul annak a 21. századi operajátszási attitűdnek a jegyében született, amelyet annyira fontosnak érzek. Amelyről azt gondolom, hogy nagy jövője lehet és általa valódi megújulás érhető el az opera társadalmi helyzetében.
Kinek a munkája a librettó?
Ketten jegyezzük Kapecz Zsuzsa költővel. A szövegkönyv alaphelyzetét pedig a fiam készítette el, aki ragyogó dramaturg, irodalomtörténész. Ö volt az, aki a librettó mögé oda tudta helyezni azt a történeti-filozófiai hátteret, amely megalapozottá teszi a darabot. Merthogy bármennyire is fikciós műről van szó, egyfajta történelmi hitelességnek a motivikája ott van mögötte.
Mennyi maradt meg Herczeg Ferenc eredeti szövegéből?
A szövegből nagyon kevés, annál inkább a szerkezet és a dramaturgia.
A cselekmény Bizáncban játszódik. A muzulmán zenei világ is megjelenik a műben?
Meg is jelenik és nem is. Az opera nyelve annyiban bizánci, amennyire mondjuk Japán a Pillangókisasszonyban. Megpróbáltam elhelyezni azokat az azonosító jegyeket, amelyek utalnak a helyszínre, a történelmi pillanatra, így megjelenik a muzulmán világ jellegzetes hangzása, vagy inkább hangzás-eszménye is, de jelen van a reneszánszból, mégpedig az összeurópai reneszánszból átemelt hangzás is. Adataink vannak ugyanis arról, hogy Bizánc - legalábbis az arisztokrácia szintjén - igen nyitott volt azokra a nyugat-európai reneszánsz formákra, amelyeket a Nyugatról érkezők - többek között kereskedők, zsoldosok - közvetíttek. Ily módon ezek az azonosító jegyek egy nagy ívet írnak le a nyugat-európai reneszánsztól egészen az Oszmán Birodalom elgondolt, karakterisztikus megszólaltatásáig.
A történelmi operáknak nagy hagyománya van az operairodalomban, elég csak Händel, Rossini, Verdi, vagy éppen Erkel nevét megemlíteni. Zenei értelemben mennyire követte ezt a tradíciót, a nagy elődök mennyiben hatottak Önre?
Olykor fel-feltűnik a műben valamiféle archaizáló szándék, ugyanúgy, mint a korábbi operáimban is. Az általam használt zenei nyelvet én - picit malíciózusan - poszt-pucciniánus nyelvnek hívom, ami nagyon erősen törekszik arra, hogy használja azokat az általánosan elfogadott operai toposzokat, amik alapján a nagyérdemű egy operát operának érez. Borzasztó erősen szeretnék figyelni a közönségre, arra, hogy opera-szerű operát írjak.
Például zárt számok, áriák, együttesek lesznek a Bizáncban?
Pontosan.
Ami az énekesek számára is hálás feladat.
Nyilvánvalóan. Ez is komoly törekvésem, hogy jól érezze magát az énekes, ugyanakkor a szerep kihívás legyen a számára, valamint fontos motívum a pályáján, hogy ebben az operában énekel. Bőven vannak a műben nagy szerepek, szinte nincs is kis szerep.
Ami viszont megnehezíti majd a mű gyakori előadását.
Ez igaz. A premierre mindenesetre bravúrosan sikerült kiosztani a szerepeket. A társulat bámulatos áldozatvállalással és élvezettel dolgozott, úgyhogy bízom abban: számukra is fontos szempont lesz, hogy a darab minél tovább repertoáron maradjon. [A művet szeptembertől a Kolozsvári Magyar Opera tartja műsorán – szerk.]
Ön válogatta a szereplőket?
Közösen alakítottuk ki a szereposztást Szép Gyula igazgatóval és Kesselyák Gergely karnaggyal.
Korábbi operáihoz – a Szirénhez és a Spiritisztákhoz képest - zeneileg mennyiben lesz más ez a mű?
A mű zenei nyelve nyilván rokon az előző operáimmal. Engem hosszú időn keresztül foglalkoztat egy téma, halmozom egymásra, gyűjtögetem az anyagokat. Épen ezért elég jól felfedhetőek a már elkészült zenedarabban azok a változások, amelyek az én szerzői életemben lezajlanak. Ezt én vállalom, és élvezettel mutatom fel a stiláris változásokat. Mire egy opera elkészül, addigra sok minden változik a stílusomban, a kompozíciós módszeremben, olykor abban a zenei nyelvben is, amelyet beszélek. A Bizánc kapcsán új motívumanyag jött be. Ezt menthetetlenül diktálta a témaválasztás, Herczeg dramaturgiája, amit nagyon komolyan vettem és igyekeztem megőrizni. A szerepek és a szereplők is befolyásolták az opera nyelvét. Mire ugyanis eljutottam a hangszerelésig, nagy vonalakban már ismertem a szereposztást. A vokális szólamok végső formái tehát annak szellemében készültek el, hogy már tisztában voltam az illető művész erősségeivel, esetleges gyengeségeivel.
Említette, hogy két másik operán is dolgozik, melyek ezek?
Az egyiknek a címe: A Boldogasszony lovagja. Ez egy vígopera egy falu népéről, amelyik a templomát a még szentté nem avatott Szent Lászlónak kívánná szentelni. Mivel azonban a szentté avatás még nem történt meg, a falu népe elhatározza, hogy sorra produkálja azokat a csodákat, amelyek alapján (Szent) Lászlót majd szentté lehet avatni. A másik opera címe az, hogy Carmen voltam. Ez egy már leköszönt, híres primadonnáról szól, aki annak idején Carmen szerepében lépett fel, az Escamillót és a Don Josét játszó színész pedig egyaránt szerelmes volt belé. Minthogy a korabeli Spanyolországban tilos volt a párbaj, ezért a színpadon, az előadáson belül, a harmadik felvonás idevágó pillanatában „döntenek”, és meg is történik a gyilkosság. Hallatlanul különös történet, ami a nagy énekesnő visszaemlékezésein belül jelenik meg. A librettó alapja Szőcs Géza Pandó és Martinek című drámája.
Mikor lesznek a művek bemutatói?
Mindkettőre van konkrét rendelésem, de hogy tudom-e majd tartani a határidőket, az még a jövő zenéje. Sokat tanítok, dirigálok és írok is, a következő 2-3 szezonban talán az említett operák is megjelenhetnek a repertoáron.
