George Enescu: Oidipusz. A bukaresti Román Nemzeti Opera vendégjátéka.Meghódította a különlegességekre éhes közönséget a bukaresti Román Nemzeti Opera a George Enescu: Oidipusz című operával. Bár a produkció koncertszerűen került színpadra, fogadtatása a szcenírozott előadásokhoz mérhető volt.
A Játékszínben folytatódott a Bartók-életművet összefoglaló előadássorozat, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének növendékei a Kamaraszínházban adtak hangversenyt, a tavasszal elhunyt ezerarcú előadóművész-muzsikusra, David Bowie-ra emlékkoncerten emlékeztünk, Vizin Viktória, az Egyesült Államokban élő mezzoszoprán pedig különleges kalandra vállalkozott a Miskolc Dixieland Band közreműködésével: az 1920-as, 30-as éveket idézték meg.
A nap képgalériája »
George Enescu: Oidipusz
A naplóíró belenéz az operafesztivál hivatalos Facebook-oldalának bejegyzéseibe, és többek között ezt olvassa (szó szerint): „Csodálatos előadás volt! Fantasztikus énekesek, zenekar, énekkar!!!!!!!!! Az előadással párhuzamosan fociztak a magyarok, és ezért most biztos megvet mindenki, de számomra ez az előadás sokkal többet jelentett, mint az, hogy győzött a magyar válogatott! Bocsi. Sajnos a meccs miatt igen kevesen voltak az előadáson, de a jelenlévő közönség nagyra értékelte ezt a fantasztikus operát és a művészeket, és felejthetetlen élményben volt részünk! :)”
George Enescu: Oidipusz. A Bukaresti Nemzeti Opera előadása.
Nos, igen. Ez a megjegyzés egészen sajátos megközelítése az úgynevezett történelmi pillanatoknak. Generációk életéből maradt ki, hogy a magyar válogatott játszott volna az Európa Bajnokságon, és igencsak keveseknek adatott meg, hogy George Enescu: Oidipusz operáját élőben hallhatták Magyarországon. 2016. június 14-e estéjén összeértek a szálak, és mindkettő megtörtént: a magyar válogatott első mérkőzését játszotta az osztrákokkal az Eb-n, a meccs második félideje (akkor még 0:0 állással) pedig akkor kezdődött, amikor a Nagyszínházban a Bukaresti Nemzeti Opera társulatának előadása. A magyarok 45 perc múlva győztesen jöttek le a pályáról, az Oidipusz-produkció pedig az operafesztiválon győzött. Ezek tények...
Maradjunk mi most csak Oidipusznál!
George Enescu, a 20. század legismertebb román zeneszerzőjének operája ritka vendége az operaszínpadoknak. Az „elhallgatás” megszületése óta kíséri. Noha a Párizsban, 1936. március 13-án tartott ősbemutató sikere emlékezetes volt, a mű nemzetközi felfedezését a második világháború megakasztotta. A monumentális drámát, hatalmas érzelmi feszültségeket felmutató darab igazán ismertté soha nem vált (az Egyesült Államokban is csak a szerző halála után fél évszázaddal, 2005-ben mutatták be először). A Bartók Plusz Operafesztivál azonban fontosnak tartotta a Bartók-kortárs Enescu Oidipuszának felfedeztetését, ha már akad Közép-Kelet Európában egy operaház, amelynek repertoárján szerepel: Bukarestben. Azt a szerencsétlen körülmények hozták úgy (igazgatóváltás a román nemzeti operaházban), hogy végül nem a színpadi változat, hanem annak koncertre szűkített változata jutott el Miskolcra. A rendező, Valentina Carrasco elgondolásairól így csupán a háttérben vetített, az eredeti előadást érzékeltető állóképek alapján alkothatott némi fogalmat a néző. Az Oidipusz-történet ábrázolásának fontos feladata ezért a román társulat Adrian Morar vezette zenekarára hárult (akik az est folyamán végig dicséretre méltóan játszottak), és nem utolsó sorban a szereplőkre, akik most szólistaként álltak a színpad előterében.
George Enescu: Oidipusz. A Bukaresti Nemzeti Opera előadása. (Oidipusz: Ştefan Ignat, Meropa: Antoaneta Bucur)A sejtelmes, sötét színekkel induló nyitány hatásosan érzékeltette Oidipusz sorsszerűen bekövetkező drámáját. Bár születésének körülményeit romantikus hangulatú zenei képek érzékeltették, a könnyedség a legkevésbé jellemzője Enescu operamuzsikájának. A feszültségkeltés annál inkább, legyen szó a delphoi jósdából visszatérő főhős (Oidipusz: Ştefan Ignat) és nevelőanyja (Meropa: Antoaneta Bucur) közötti párbeszédről, vagy a Szfinx (Sorana Negre) legyőzéséről, aki haláltusájában is kigúnyolja Oidipuszt, mondván: „Az ember nem erősebb a végzeténél”. Sötét árnyalatot kap így a győzelem: ami a thébaiaknak felhőtlen öröm, Oidipusznak nem múló kétség.
Oidipusz életét a születésétől a haláláig kísérjük végig, felvonásról felvonásra érzékelve, ahogyan képtelen megszabadulni a rámért, elátkozott sorstól. A zene felkavaró, a szereplőgárda magabiztos: a bukarestiek mindenkit meggyőztek arról, hogy értő tolmácsolói legfontosabb nemzeti zeneszerzőjük operájának. Az előadás szereplői pedig kiváló hangi képességeikről tettek tanúbizonyságot, a közönség elismerése által kísérve.
Lejegyezte: Méhes László
Mideközben a Szent István téren, a Játékszínben, a Kamaraszínházban, a Pátria közben és a Nyári Színházban
videónapló
