Ariadné Naxoszban – a Kassai Állami Színház társulata adta elő.
Tokody Ilona operaénekesnő Pálúr János orgonaművésszel az evangélikus templomban adott hangversenyt; négy ukrán tenor, a Leon Voci, a Bartók-jam és a Modern Art Orchestra a Szent István téren; Szabó Gabi és a Stereo Swing a Nyári Színházban lépett föl.
A nap képgalériája »
Richard Strauss: Ariadné Naxoszban
Richard Strauss csavaros cselekményű operája, az Ariadné Naxoszban hét év után ismét egy szlovák társulat, a Kassai Állami Színház produkciójaként tért vissza a Bartók Plusz színpadára. A „Bartók + Bécs 2009” programjában a Pozsonyi Nemzeti Színház produkciója volt színen, és aznap még a Honvéd Táncszínház a Bartók és Kodály muzsikájára készült Párhuzamok című előadása volt. Kézenfekvő lenne így most is a „párhuzam”, ami ez alkalommal a Hugo von Hoffmanstahl librettójában megfogalmazott történetre utal.
Mert miről is szól az Ariadné? Egy estélyt adni készülő, szeszélyes bécsi úr házában operaelőadásra készülődnek. A házigazda a vendégek szórakoztatására egy komédiás truppot és egy ifjú komponista új művének, egy tragédiának előadását rendelte meg. Szeszélyes kívánsága azonban az, hogy a bohózatot és a tragikus témájú operát egyszerre adják elő. A történet párhuzama így összegubancolódik: az opera hősnője, Ariadné Thészeusszal elhajózik Naxosz szigetére, ám a Minótauroszt legyőző hős búcsú nélkül otthagyja a krétai királylányt. Ariadné bánatában meghalni készül. Zerbinetta, a komédiások primadonnája próbálja vigasztalni, és azt ajánlja, keresse csak tovább a szerelmet. Hamarosan meg is érkezik Bacchus, akit azonban Ariadné Hermésznek, az alvilág urának hisz, és úgy hiszi, a halál jött érte. Karjaiba omlik, ám a halál ölelése helyett a szerelem ejti rabul...
Linda Keprtová, a kassai előadás rendezője, aki koncepciójáról így fogalmazott: „A világban a pénz diktál. Mindenki a rabjává válhat, bábuvá, aki a pénz parancsa szerint játszik. Erre építettem az Ariadné-előadás fő gondolatkörét. Úgy gondolom, a világon minden embernek meg kell hoznia a döntést, hogy akar-e mások gazdagságának a bábja lenni, vagy saját eszméi szerint akar-e élni és alkotni. Mert a szerelem és a művészet a mi legnagyobb, és egyúttal legtörékenyebb gazdagságunk.”
A dráma és komikum határán egyensúlyozó operát a művészet mindenekfölöttiségét hangsúlyozó színpadképpel emelte kiNos, valóban. Szomorúan jelenthetjük, hogy a világ és az azt mozgató csak nem akar változni. Vagy próbáljuk megérteni a hatalmi szeszélyek lényegét, mint az Ariadnéban képtelen helyzet elé állított ifjú titán Zeneszerző (Lucie Kašpárková), vagy vérig sértve, értetlenül szemléljük a köröttünk zajló történéseket, mint Ariadné (Eva Dřízgová). De választhatjuk azt a megoldást is, amit Zerbinetta (Michaela Várady) ajánl: új utakat keresünk a magunk számára a boldogsághoz (és boldoguláshoz).
Ariadné fonala ott van mindenki kezében ‒ ahogy kapunk is erre utalást az előadásban ‒, ami vagy az élethez, vagy az elmúláshoz vezet. Vagy mi mozgatjuk a szálakat (ahogyan Zerbinetta az előadás Bábjait, az érte rajongó férfiakat), vagy a szálak mozgatnak minket (ahogyan Ariadnét a maga kényszeres szűklátókörűsége). De legyen vagy így, vagy úgy, az út végén az elmúlás vár a halhatatlanokra is: Bacchust (Jaroslav Dvorský) is magával ragadja Hermész, s végül az egész színpadi kompánia élőhalottként lógatja kezeit a naxoszi jelenet záróképében.
A Kassai Állami Színház előadása bár nem minden tekintetben volt tökéletes, gondolatvilága hitelesen tükrözte a Strauss‒Hoffmanstahl kijelölte igazodási pontokat. Zenei/énekesi szempontból leginkább a Zerbinettát alakító Michaela Várady volt meggyőző, aki lírai koloratúrszoprán hangjával kiérdemelte, hogy áriája után a közönség az előadást megszakítva visszatapsolja.
Lejegyezte: Méhes László
Háttér az Ariadné-történethez (Ariadné: mitológia és tanulságok »)
mindeközben a Szent István téren, a Széchenyi utcán, a belvárosi evangélikus templomban és a Nyári Színházban
videónapló