Ittzés Tamás–Lanczkor Gábor: A LutherekSzáz év után ismét ragtime-opera született! Anno az Egyesült Államokban, most Miskolcon, a Bartók Plusz Operafesztiválon, ahol Ittzés Tamás–Lanczkor Gábor: A Lutherek című darabjának az ősbemutatóját láthatta a nagyérdemű. Éjszaka a tangó-opera világába invitált Astor Piazzolla és Horacio Ferrer műve, a Maria de Buenos Aires. De volt ezen a napon bábszínház, koncertszínházzal színesített elméleti előadás és térzene.
Opera a hitről – a ragtime ritmusában
Minden operaelőadás ünnep – ez a sokszor hallott mondat plusz tartalmat kapott A Lutherek című ragtime-opera felkonferálásában. Mert ha ősbemutatóról van szó, mint ez esetben, az megtízszerezi az ünnep fényét. Most ráadásul egy olyan speciális műfajú dalművet hallhattunk, amiből eddig csak egy született, az is majdnem pont száz évvel ezelőtt. Ennek szorzóértékéről már döntsön mindenki maga, az viszont biztos, hogy Ittzés Tamás és Lanczkor Gábor nem kis fába vágta a fejszéjét. Mert az a valaki, aki 1911-ben megírta az első és egészen mostanáig egyetlen ragtime-operát, az a ragtime királya, Scott Joplin volt.
Ittzés Tamás–Lanczkor Gábor: A LutherekMaga a ragtime is háttérbe szorult a dzsessz megszületése után (aminek előfutáraként tartják számon), a műfaj operáját sem őrizte meg a közönség, de jórészt még a szakma sem az emlékezetében. Talán mert ez az egyszerű induló ritmusú, szaggatott dallamú zene nem adott lehetőséget olyan érzelmi gazdagság felvonultatására, mint a dzsessz. Ebből a szempontból Ittzés Tamás mindenképp jobb helyzetben van, mint Joplin volt. A Bohém Ragtime Band vezetőjeként kisujjában van ez a stílus, de neki már rendelkezésére áll a többi, ezzel egy tőről fakadó műfaj – a dzsessz, a dixie, a gospel –, és ha már ragtime-operát komponált, élt is ezzel a lehetőséggel. Sőt, nemcsak a stílusokat használta, de helyenként konkrétan utalt is egy-egy ismert műre, míg Martin Luther King felesége, Coretta klasszikus operaidézeteket is kapott személyisége megrajzolásához.
Mert ez a mű azért mégsem a ragtime-ról szól, hanem a két Lutherről: Luther Mártonról, és – elsősorban – Martin Luther King prédikátorról és emberjogi harcosról, aki nevét a német egyházreformálóról kapta. Bár a színpad bal oldalán úgy ült a zenekar, a vonósnégyessel bővített „dzsesszbanda”, mintha New Orleans francia negyede egyik mulatójának közönségét szórakoztatnák, mulatság itt csak a nyitójelenetben, Martin és Coretta esküvőjén van. Annak zárásaként is a napfelkeltét várják, mint a darab legvégén, amikor a meggyilkolt King már Lutherrel együtt, az égből néz le feleségére. A napfelkeltét, ami nem több, és nem kevesebb, mint egy új nap kezdete – de aki szívével is várja a fényt, az megláthatja, ahogy az angyalok szárnyán megcsillan a napsugár...
Érdekes módon a darabban nem a prédikátor idéz a reformátortól – hanem Luther Márton is azt mondja, amit Kingtől ismerhetünk: „Ha nem tudsz repülni, fuss! Ha nem tudsz futni, sétálj! Ha nem tudsz sétálni, akkor mássz! De csinálj bármit, muszáj haladnod előre!” Ők sem tettek mást, csak járták azt az utat, amit hitük szerint járniuk kellett. Közös bennük a nevük és a hitük. Elindítottak valamit, aminek beteljesülésénél már nem lehettek ott, mégis megváltoztatták az egész világot.
A tangó éjszakája
Astor Piazzolla–Horacio Ferrer: Maria de Buenos AiresAstor Piazzolla (1921–1992) argentin zeneszerző (és harmonikaművész) – Bartókhoz és Kodályhoz hasonlóan – gyűjtő volt: a nép zenéjét gyűjtötte, hangszerelte és formálta koncertdarabokká, amelyekkel meghódította a világot. A tangó és a bandoneon (többnyire nyolcszögletű, gombos harmonika) volt a szenvedélye, zeneszerzőként mindkettőt ő vezette be a kis klubokból a komolyzenei hangversenytermekbe. Ezernél is több darabja maradt fenn, köztük a saját kompozícióiból 1991-ben összeállított tangó-opera, a Maria de Buenos Aires, amely mű magának a táncnak és a stílusnak a megszemélyesítése: Maria személye a tangó, a külvárosi sikátorok kocsmáinak és bordélyainak kultúrája, amelyben a fülledt erotika és a könyörtelen agresszió a mindennapok része. Mariát meggyilkolják, de Maria tovább él a szellemvilágban, mert a tangó mint stílus és életforma soha nem halhat meg.
A Kamaraszínházban – az Operaview és a Deco Ensemble koprodukciójában – vasárnap éjjel színre került Piazzolla-mű teltház előtt játszotta újra a tangó történetét, az előadás hangsúlyait oda helyezve, ahol az vélhetően zenei megformálásában Piazzolla, prózai és énekelt dialógusaiban Horacio Ferrer elképzeléseivel találkozhatott volna. A Maria de Buenos Airesben az előadók számára nagy a mozgástér, az előadás szabadságának a lehetősége. Lehet ezt a művet másként és máshogy megformálni holnap, vagy azután... Mert a tangómuzsika és a hozzá alakuló tánc maga is változik, nem lehet kétszer ugyanolyan, és soha nem hal meg...
Kodálytól Kodályig
Bartók+elmélet + Aranytól Kodályig koncertszínházAhogy nem csak főétkezésekből áll egy jó nap, úgy az operafesztiválon is sok mindent lehet kóstolni. Például, amolyan ebéd utáni baráti borozgatásnak tekinthetjük Juhász Előd zenetörténész előadásait. A második a Kodály Zoltánnal – otthonában, a TV-stúdióban és Amerikában címet viselte, és a bejátszásokat, kézről kézre járó fotókat magyarázó szemtanú segítségével bontakozott ki a minden szavával tanító, tanítani akaró mester képe. És a másiké, Kocsis Zoltáné is – mert folytatódott az előző napon elkezdett interjú „szemezgetése”. A hallgatóság pedig egy-egy kéréssel igazi partner volt ebben a beszélgetésben.
Mint ahogy van olyan bor, ami fölött már csak hallgatnak a jó barátok, úgy ezután koncertszínház következett Aranytól Kodályig címmel. Zene és vers kapcsolódott össze, méghozzá nem a megszokott énekelt vers formában, hanem a szöveghez komponált muzsikát játszó és a balladát mondó művész tökéletes összjátékaként. És megszólaltak Arany saját dalai, Kodály Arany verseire írt kórusművei, illetve Arany gyűjtéséből származó népdalok feldolgozásai, ízelítőt adva ezzel abból, hol találhatók közös pontok Arany János és Kodály Zoltán szellemi örökségében.
Mindeközben a Szent István téren, az Erzsébet téren és a Fesztivál Teraszon
videónapló
