170619 candide 33 resizeLeonard Bernstein: Candide – Theater Pforzhei (Chris Murray)Leonard Bernstein vígoperája, operettje, musicalje (vagy mindez együtt), a Candide késő éjszakába nyúló előadása töltötte ki az operafesztivál negyedik estéjét. A nap délutánján megtörtént az Ezrek operája program első beavató előadása: a Székely fonó helyett azonban valami egészen más...


Bizakodjunk, csak bizakodjunk...

Az Élet maga meglepetés. Amit tegnap vagy akár még egy órával ezelőtt is jónak és helyesnek gondoltunk, a következő pillanatban (órában, percben, a másodperc tört részében) átértékelhető és újragondolható. (Ott a közhely minden nyelvben: Ilyen az élet!) Vannak természetesen örök igazságnak mondott tételek, de – szívre a kéz! – ki nem talált már mellettük egy hasonlóan jónak és hely170619 candide 48 resizeLeonard Bernstein: Candide – Theater Pforzheim (Candide: Johannes Strauss, Kunigunda: Elisandra Melián)esnek és követendőnek tartható másikat, az előzőhöz akár megtévesztésig hasonló ideát, amiről végül kiderült: mégsem az az igazi, lehet tovább keresni... Az Élet káprázat. Maga a meglepetés... Mint az idei Ezrek operájának (Székely fonó) első beavató előadása, amelyen erről a műről alig, viszont a klasszikus operákról igen sok, áriákkal illusztrált szó esett (ld. írásunk alább: Csábítás az első randevún).

Káprázat és meglepetés Candide világa is, amiből Voltaire azonos című regénye alapján Leonard Bernstein írt musical-operett-vígoperát – hogy a majdani kritikusoknak se legyen egyszerű dolguk, ha műfaji besorolását akarnák adni művének. Mert a Candide alapvetően egy tarka és sokszínű műfaji kavalkádból összeálló izgalmas zenés színház.

„Van még kérdés?” – ismételhetnénk újra Pangloss mester (Chris Murray) szavait, a fesztiváli Candide-előadás zárómondatát – amit ez alkalomból a közönség magyarul hallhatott az egyébként németül zajló dialógusok és angol nyelvű énekszámok után gegként.

Kérdés pedig igenis lenne: miért is kerül olyan ritkán színre ez a darab? Nos, bizonyára azért (is), mert nem lehet könnyű olyan szereplőgárdát összeállítani, amelynek tagjai operai énekhanggal rendelkeznek, képesek egy előadáson belül több karaktert is megformálni, ráadásul prózai megnyilatkozásaikban is meggyőzőek. A Pforzheimi Színháznak azonban mindez sikerült (ld. az előadás színlapját »). Ráadásul Chris Murray (Voltaire/Pangloss/Martin/Cacambo) személyében megtalálták azt a szuggesztív, állandóan színen lévő előadót, aki a történettel együtt élve kíséri végig Candide (Johannes Strauss) kalandos utazását az örök optimizmustól (Optimismus) a kételkedésig (Zweifel).

2017 06 19 candide vj024 resizeLeonard Bernstein: Candide – Theater PforzheimAz életbe vetett, és persze minden pillanatban megkérdőjelezhető örök bizalom eléréséhez Bernstein a szerelmet ajánlja. Mert ezt az érzést nem magyarázhatja sem a filozófia, sem a természettudományok, sem a társadalmi elvárások, sem az illem, sem az etikett. Igaz, egy személy – itt és most Kunigunda (Elisandra Melián) – szerelme lehet forgandó, az érzelem maga túlél háborút, inkvizíciót, természeti katasztrófát, hajótörést, bordélyházat és intrikát... Ha netalán végül mégiscsak megfogalmazódna valamicske kétség (a darab zárásában Candide átveszi Panglosstól a Kétségek Könyvét), ellenpontként arra is ott a bizakodó, szebb jövőt váró életszemlélet... „Van még kérdés?”

Persze. Lehet.

 

 

 

Csábítás az első randevún
Székely fonó 1. beavató előadás

A rendes, operabarát miskolci közönség, akiről Hábetler András okkal feltételezi, hogy az év 355 napját azzal tölti, hogy már alig várj a következő fesztivált – tehát ők (vagy éppen mi) pontosan tudják, mit jelent egy beavató előadás. Illetve tudták, egészen hétfőig.
A probléma(?) ott kezdődik, hogy idén az Ezrek operája nem opera. Még csak nem is több felvonásos zenés darab, hanem egy népdalokból fűzött daljáték, a Kodály-év alkalmából a zeneszerző nagysikerű színpadi műve, a Székely fonó. Erről azonban most nem is szólunk többet – miért is tennénk, ha a beavatóelőadás sem tette.

Akkor mi történt ott?

170618 ezrekoperaja szekelyfono 15 resizeEzrek operája beavató előadás – Sáfár Orsolya és Hábetler AndrásMielőtt ez is kiderülne, tekintsünk rá egy kicsit az előzményekre. Az Ezrek operája a fesztivál ingyenesen megtekinthető nagy operaprodukciója, a két beavató előadás pedig, általában a majdani előadásrészek felosztását követve, azt megelőzően vezeti be a közönséget a zene, a történet, sőt az előadás kulisszatitkaiba – szabadtéri produkcióként akár az éppen arra sétálóknak is kedvet csinálva az egészhez. A program 2016-ban a Carmennel valószínűleg egyik csúcspontját érte el, hiszen nézőkből statisztákká, sőt kórussá lettek, némi ráhatással, de mondhatni önként és szó szerint dalolva.

Idén viszont se opera, se felvonások, se helyszínre szabott produkció (kész előadás érkezik az Operából), se idegen nyelv – mit lehet itt csinálni? Hétfőn Hábetler András operaénekes és házigazda-műsorvezető erre adott válaszát hallhattuk. A közönség jó része az árnyékot követve arénaszerűen, jó nagy körben vette körül a színpadot, de ezt a távolságtartást Hábetler András közvetlen stílusa hamar képletessé tette.

Papagenóként érkezett, és mézesmadzagként a csábítókat használta arra, hogy a különböző darabokból és szerzőktől való operaslágerek előadóiként szólítsa színpadra kollégáit – a Székely fonó előadásának szereplőit. A legnagyobb férfi csábítót, Don Giovannit Hábetler András és Sáfár Orsolya idézte meg, a női csábítót természetesen Carmen képviselte – Wiedemann Bernadett személyében, gaz csábító Pinkertonként Pataki Adorján érkezett, míg Kiss Erika Delilát énekelte első körben. A hivatalos koncepció szerint ugyanis ez a beavatás az első randevú volt a kapcsolat (azaz a fő előadás) létrejötte előtt, amikor az a legfontosabb, hogy a közönség megismerje a szereplőket, és már jó ismerősként, barátként köszönthesse őket a daljátékban.
Azonban történt itt valami más is.

Míg jöttek a „rendes” operák halálra szánt, és a vígoperák élni hagyott hősei, az ember gyanakodni kezdett, hogy bizony itt a csábítás alanya ő maga. Don Giovanni kapcsán megtudhattuk, hogy azért lehetett olyan sikeres hódító, mert tudta, minden nő mást akar – és azt is tudta, hogy melyik mit. Viszont őbenne megvolt a képesség, hogy szépnek, kívánatosnak lásson szőkét és barnát, sokféle formájút... Míg Papageno arról dalolt, hogy „Hát mért ne volnék víg legény, ha a sok madár ma mind enyém?” Mintha csak azt kérdezték volna a színpadról, hogy miért csak Puccini vagy Mozart lehetne jó muzsika az operabarátoknak? Sok madár – sokféle, de minőségi zene. Hogy milyen rövid az út közöttük, azt a három utolsó dal meg is mutatta. A már hallott Carmen világához közel álló spanyol népdal, a legismertebb magyar ária (Bánk báné, természetesen), végül az A csitári hegyek alatt feldolgozása – már Kodálytól.
Hogy mi történik a második beavatón?

Ezek után el sem tudjuk képzelni, bár kiderült, az már a Székely fonóról szól. Ám ami egészen biztos, az ennyi: június 21., szerda délután 5 óra, Szent István tér.

 

Mindeközben a Szent István téren, A fesztiválzónában és a Fesztivál Teraszon

 

videónapló

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Felhasználási feltételek »

↑ Top

facebook