Az ötödik nap fő attrakciója az I Musici kamarazenekar hangversenye volt. A tapasztalt, kiváló muzsikusok nem okoztak csalódást: a ráadások után állva ünnepelte művészetüket a fesztiválközönség. Simándy 100 – kiállítás a Színháztörténeti és Színészmúzeumban.
I Musici – a kamaramuzsika etalonjai
Kamarazenekar akkora figyelmet régen kapott, mint az ötödik nap estéjén fellépő I Musici a Bartók Plusz Operafesztiválon. Hangversenyükre hetekkel korábban minden jegy elkelt, így teltház várta a világhírű együttest. Az alakulása, 1951 óta karmester nélkül játszó zenekar legfőbb jellegzetessége a szinte szimbiózisban élő (muzsikáló) zenészek (szám szerint tizenketten), akik a zeneművek technikai megformálását és előadásmódját közös munkával alakítják ki. Annakidején ez a fajta muzsikálás szokatlan volt, de egyedülálló előadásmódjukkal meggyőzték a közönséget – igazolja ezt, hogy a Rómából érkező Zenészeket (I Musici) a világ minden táján ismerik.
Az alakulás évei óta természetesen cserélődtek a zenészek, a csoport eredeti tagjai visszavonultak, de a fiatalabb tehetséggel együtt a „történelmi” tagok generációja máig garantálja a hagyományt és a folytonosságot az I Musici-ben. Az egységes zene(mű)szemlélet máig a jellegzetességük – tapasztalhattuk miskolci fellépésükön is, amelynek programjában Nino Rota a zenekar számára komponált Vonószenekari versenyműve, Guido Ruggeri, Mario Pilati, Astor Piazzolla, Toru Takemitsu és Aram Iljics Hacsaturjan egy-egy kamarakompozíciója szerepelt.
Magyarországi fellépésükre tekintettel magyar vonatkozású darabok is bekerültek a műsorba – J. Brahms Magyar táncok Nr 1. és Nr. 5 és Bartók Béla Román népi táncok –, amit Bősze Ádám, az est műsorvezetője a következő (a Szépirodalmi Közlöny egy 1858-as számából való) idézettel vezetett fel: „Tudd meg nyájas vendég, hogy a magyar zene hallásánál a tökéletes józanság az élvezet rovására történik. Mert csakis a magyar szőlőnedv értetheti meg az idegennel e dallamosság mennyei fogalmát, mely mint valami varázsszer elaltatja a mindennapiság nyomasztó külbefolyását, és fogékonnyá teszi a keblet a költészet magasztosabb sugallatai iránt.”
Zárjuk az est naplóját Bősze Ádám egy másik idézetével, bízva a világ valamennyi, az I Musici zenészeihez hasonlóan igényes muzsikusában, akik éltetik és tovább adják közönségüknek a komolyzenét...
„Kimondhatatlanul szép a lassú magyar. Az eredeti magyar lassú nóta epedő, mint a szerelmes dalja holdvilágéjben kedvese ablakjai alatt. Fellengős, mint az ifjú magyar Leonidas szíve, ki szabadságát védve harcra kél. Lágy és panaszló, mint a nyögő fuvallat elfelejtett hősök sírjain, és epedő, mint az ártatlan leány első szerelmi csókja.” (Honművész, 1835.)
Simándy 100. – százpontos tárlat
Színpadi előadóművészről fotókból és szövegekből álló tablótárlatot készíteni a 3D és 4G világában, amikor az, ami nem mozog, vagy legalábbis nem frissül, már halottnak tekinthető – nos, nem tűnik túl jó ötletnek. Mégis sikerülhet. Erre bizonyíték az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet „Benne voltam a muzsikában és a muzsika bennem volt” című kiállítása, ami június 22-éig még látható a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeumban.
Simándy József nemzedékek számára jelentette Bánk bánt, és tenorok nemzedékeinek a kihívást, hogy merjék és tudják őutána elénekelni áriáját. 2016. szeptember 18-án lett volna 100 éves, és 2017. március 5-én volt halálának 20. évfordulója. Ez alkalomból készült a tárlat – de elég is ennyi adat, hiszen a kiállítás is az emberre, a gondolatokra, a véleményekre teszi a hangsúlyt, kevés, de tartalmas olvasnivalóval rajzolja meg a művész, és elsősorban az ember portréját.
Közben azért működik a technika is, aminek segítségével „jegyet válthatunk” egy-egy előadására, őt hallgathatjuk, amíg nézelődünk. Bár vándortárlatról van szó, érdemes most megnézni: a miskolci múzeum hozzátett egy remek ötletet, itt-ott rajongói levelek kandikálnak ki borítékokból, és mesélnek arról, hogy a zenén túl is sokat jelentett az, amit a színpadról kaptak tőle az emberek.
Mindeközben a Szent István téren és a Fesztiválzónában
videónapló