2017. 06. 22. – A Székely fonó képei az Ezrek operájában

EZREK OPERÁJA – Kodály Zoltán: Székely fonó (a Magyar Állami Operaház vendégjátéka)A Bartók Plusz Ezrek operája programja ismét – és valóban – ezreket mozgatott meg és hozott el a fesztivál előadására, idén Kodály Zoltán Székely fonó művére, amit a Nagyszínházban – és az élő LED-falas kivetítésnek köszönhetően – a Szent István téren is láthatott a közönség, együtt énekelve zárásként az előadókkal az A csitári hegyek alatt című népdalt...

Valóban ezrek operája lett Miskolcon a Székely fonó

Teltház a színházban, ugyancsak legalább félezer ember a Szent István téren. Ezrek látták az idén Ezrek operájának választott Székely fonót. És nem csak látták. Kodály Zoltán a 85 évvel ezelőtti, 1932-es ősbemutató után ezt nyilatkozta: „És remélem, hogy a Székely fonó drága, naiv, ősmagyar melódiái rövidesen közkinccsé válnak.” Kívánsága nem most – de most újra teljesült.

EzenEZREK OPERÁJA – Kodály Zoltán: Székely fonó (A legény – Pataki Adorján, A leány – Sáfár Orsolya az operafesztiválon különösen sokszor merül fel magával a műfajjal kapcsolatos kérdés: mitől opera a prózai betétekkel fűszerezett ragtime-mű, az operetta vagy épp a daljáték. Egyszer talán születik konszenzusos válasz is – mi most egy adalékkal szolgálhatunk. Kodály Zoltán a fent már idézett, a Színházi Élet 1932. május 1-jei számában megjelent interjújában az újságíró műfaji kérdéseket firtat, mire ő ezt válaszolja: „... megpróbáltam zenében kifejezni azt, amit a daljátékokban prózában mondanak el. Így aztán kialakult egy eddig ismeretlen műfaj, amit talán próza nélküli daljátéknak nevezhetnénk... Megvallom, hosszú ideig rágódtunk ezen az opera igazgatójával. Nem tudtuk pontosan meghatározni a műfajt. Mivel mégis a daljátékhoz áll legközelebb, megegyeztünk, hogy legyen hát daljáték.”

Legyen hát! Vagy legyen – ezrek közmegegyezésével – Ezrek operája.

A színlapra írandó meghatározásnál ugyanis sokkal fontosabb, ami a színpadon történik. Kodály fogta a (többségében székely) népdalokat, saját zenei foglalatába helyezte azokat, és úgy rendezte össze, hogy az átkötések hangulata és a dalok mondanivalója mégis kiadjon egy történetet. Korabeli falusi életképet gazdag és szegény legénnyel, zsandárokkal és persze szerelemmel, és mindebben fontos szerepe van a fonónak – azaz a falu közösségi élete legfontosabb helyszínének.
A magyar népdal, a viselet, a szokások színpadra emelése, nem is be-, hanem felmutatása missziós feladat volt annakidején. A darabot övező nagy tisztelet miatt azonban azóta se nagyon mertek változtatni rajta, vagy, aki mert, azon rögtön számon kérték: hol a népviselet?! Ezért is az Operaház úgy döntött, külföldi rendezőt hív, aki messzebbről tud ránézni a darabra. A világhírű lengyel rendező, Michał Znaniecki pedig azt látta benne, hogy az eredeti elképzeléssel nem szakítva, de egyetemesebb emberi szintre emelve lehet bemutatni a magyar kultúra értékeit a Székely fonóval. Természetesen volt is vita emiatt a merészség miatt a tavaly októberi bemutató után. Miskolcon azonban egyértelmű volt a siker.

PEZREK OPERÁJA – Kodály Zoltán: Székely fonó (A háziasszony – Gál Erika, A kérő – Haja Zsolt)edig itt kettévált egy kicsit a történet. Ehhez az előadáshoz tartozik ugyanis egy autentikus népzenei Előhang, ami itt nem volt – csak a Szent István téren a Gajdos és a Dobroda Zenekarral, valamint a Gergely Péter Pál vezette Miskolci Cardinal Mindszenty és Cantus Agriensis kórusokkal. Talán mintegy kárpótlásul azért, hogy a Nagyszínház korlátozott számú befogadóképessége okán kint maradt nézők csak egy technikai eszköz közvetítésével lehettek részesei az eseményeknek. De ami bevált a foci Eb közvetítésekor, az bevált most is, körülbelül ugyanannyian foglaltak helyet a LED-fal előtt, és nézték az előadás élő közvetítését, mint bent a színházban.

A darab pedig mélyen drámai, mert itt a történet legelején meghal a férj, és a fiatal özvegy kerül a középpontba – az olykor szinte az őrületig kínzó fájdalma, szép emlékei, gyilkos magánya, és az öröm, amikor újra megtalálja férjét, de már nem e földi létben. Számos torokszorító pillanat. Köszönhetően a zenének és a kiváló előadóknak – a háziasszony, azaz a fiatal özvegy Gál Erika, A kérő, azaz a férj Haja Zsolt, A legény, tehát a fiatal férj Pataki Adorján, A leány, azaz az özvegy fiatal korában Sáfár Orsolya volt. A szomszédasszonyt, itt a férj anyját Wiedemann Bernadett, a Bolhát Gradsach Zoltán, a leány anyját Kiss Erika énekelte.

És a hatást lehetett fokozni. A művészek, konkrétan Kocsár Balázs karmester arra kérte a közönséget az előadás végén, énekeljék el mindannyian együtt az A csitári hegyek alatt című dalt. Ezt nemcsak azok ismerik, akik még kaptak ízelítőt a Kodály-módszerből, de vannak újabb feldolgozásai, és legalább azok által a fiatalokhoz is eljuthat. Így a közönség énekelt. A téren és a színházban. Szépen, átérezve. Végül olyan frenetikus tapsban kitörve, ami nem maguknak szólt, és már nem is a művészek énekének, hanem az élmény teljességének, amit az estén kaptak. Kodály szerint „a magyar népdal az egész magyar lélek tükre” – és neki újra sikerült sokak lelkét megérinteni.

Mindeközben a Szent István téren és a Fesztiválzónában

videónapló