Ismét ősbemutató színhelye volt a Bartók Plusz Operafesztivál. A világon először itt láthatta a közönség két amerikai szerző, Raymond J. Lustig és Matthew Doherty Semmelweis című művét. A darab az operafesztivál és a budapesti Operettszínház koprodukciójában készült a világon az „anyák megmentőjeként” tisztelt magyar orvos, Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulóján.
Semmelweis Ignác nevéhez szinte állandó jelzőként tapad hozzá „az anyák megmentője” kiegészítés, az viszont nem igazán épült be a közbeszédbe, hogy kortárs kollégái egyáltalán nem fogadták olyan lelkesedéssel felismerését – azt, hogy a halálos gyermekágyi láz fertőtlenítő kézmosással megelőzhető –, mint a későbbi korok orvosai. Olyannyira nem, hogy teljesen ellehetetlenítették az igazához ragaszkodó doktort, aki depresszióba esett, elmegyógyintézetbe került, ott gyanús körülmények között meghalt.
Két amerikai alkotó, Raymond J. Lustig és Matthew Doherty azonban rátalált erre a történetre, és operát – vagy, ahogy a színlapon is áll, oratorikus kórképet – írt belőle. Ennek magyarországi ősbemutatóját, szcenírozott változatban világpremierjét tartották szombaton a Bartók Pluszon. Nem csoda hát, ha felfokozott érdeklődés kísérte, teltházas Nagyszínház várta a Bartók Plusz Operafesztivál és a Budapesti Operettszínház közös produkcióját.
Az este azonban más miatt is különleges volt: Semmelweis 1818-ban, tehát épp 200 éve született, az opera a Semmelweis Emlékévben került színpadra. Méghozzá prózai bevezetővel. Berkő Péter professzor sok évtized szülész-nőgyógyász tapasztalattal a háta mögött állt ki a színpadra, és beszélt Semmelweis életútjáról, munkájának jelentőségéről. Idézte a megdöbbentő önvallomást, amit Semmelweisen kívül oly kevés 19. századi orvos ismert fel: „Gyilkoltam – jóhiszeműen tettem, de gyilkoltam...” Hiszen a boncolást végző orvosok maguk hurcolták át a fertőzést okozó baktériumokat a megvizsgált szülő nőkre. A meglepetést azonban a végére hagyta a professzor: felkutatta Semmelweis egyenes ági leszármazottait, és dr. Hüttl Antónia el is jött az ükapjáról szóló opera premierjére.
Ám a darab nem csak Semmelweisről szól (Szabó P. Szilveszter). Az ő történetére épül, az ő életének momentumaiból áll össze, az ő lelkének sejthető rezdüléseit mutatja meg, de ugyanúgy szól a nőkről, az áldozatokról – és leginkább arról, hogyan lesz egy ambiciózus, okos ember környezete butaságának áldozata bármikor és bárhol. Matthew Doherty librettójában nincsenek egymásnak feszülő viták sem az értetlenekkel, vagy a saját rangjukat, presztízsüket féltőkkel, esetleg a hatalommal, ami politikai alapon szorít háttérbe egy tudományos felismerést (Semmelweis 1848 tavaszán tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának). Költői sorai legtöbbször a doktort kísértő nők hangján szólalnak meg – a premieren megrázóan szépen, köszönhetően Frankó Tündének, Lévai Enikőnek, Nádasi Veronikának és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus tagjainak. Az éteri dallamok a zenének is meghatározó, kiemelkedő pillanatai.
Boross Martin rendezésében ehhez társul a grafikusan egyszerű, de többszintű díszlet, amit a videóvetítés (Juhász András és Maruscsák Dávid kiváló munkája) tesz nemcsak látványban, hanem gondolatban is gazdaggá. A tárgyi díszletet pótló képektől az élő szervezetben tett szimbolikus utazáson át a színpadot felülről mutató kamera speciális képéig, társul szegődve az operához, folyamatosan beszélnek a közönséghez. Így lesz az emberi kéz a mindenségben gyökeredző önálló rendszer, gyilkos eszköz, mindig védekező, mindig okoskodó véleményt formáló, követelőző és vádaskodó, de végül magához ölelve feloldozó. Így lesz maga az ember.
videónapló
