Eötvös Péter: Az AranysárkányMagyarországi bemutató helyszíne volt a Bartók Plusz. Eötvös Péter Az Aranysárkány című operáját mutatta be a fesztivál nemzetközi szereposztásban – és páratlan sikerrel. A „hangangyal” járt köztünk Konstantia Gourzi görög zeneszerző Paharión műve előadásán, amelynek közreműködője a Szent Efrém Férfikar volt. Monteverdi és Pergolesi darabjaiból összeállított összművészeti produkció szórakoztatta a publikumot a Szent István téren.
eötvös péter: Az Aranysárkány
Eötvös Péter: Az AranysárkányAz idei fesztivál szenzációjaként harangozták be Eötvös Péter Az Aranysárkány című operájának magyarországi bemutatóját. A megfogalmazás helytálló abban az értelemben, hogy egy világhírű zeneszerző művének nemzetközi összefogással készülő színpadra állítása nagy figyelmet érdemel. Vasárnap óta tudja a közönség, hogy a ’szenzáció’ szónak az Értelmező szótárban olvasható másik jelentése is igaz: nagyszerű, rendkívüli.
Ezért is van bajban a krónikás. Mindaz, amit érdemes lenne elmesélni, elmondani, végiggondolni, vagy továbbgondolásra felvetni – messze meghaladja a napló kereteit. Álljon hát itt az első benyomás, a rövid összefoglaló.
Sokszor leírták már a történetet: egy németországi kínai (bocsánat: thai–kínai–vietnámi) étterem konyhájában papírok nélkül dolgozó fiatal kínai fiúnak megfájdul a foga. Orvoshoz nem mehet, segítőkész (vagy épp a jajveszékelés miatt már türelmüket vesztett) kollégái kihúzzák a baj okát, ám a fiú elvérzik, és a folyóba dobott teste végül hazatér Kínába.
Csakhogy az opera valójában nem erről szól. Szól arról, hogy ami az egyiknek fenyegetés – mehetsz vissza oda, ahonnan jöttél –, az a másiknak olyan nagy vágya, amit ki sem mer mondani. Hiszen Kicsi talán nem is az el nem álló vérzésbe hal bele, hanem a családja, az otthona utáni el nem múló vágyakozásba. Szól arról, hogyan formálja az áldást átokká az önzés. Hogy pusztulást, pusztítást hozhat, ha első helyre kerülnek életünkben a fizikális szükségletek. És még mennyi alapvető kérdésről, amiről fontos beszélni, mert tisztában kellene lenni vele...
Eötvös Péter: Az AranysárkányMindezt persze nem mondják ki – miközben igen sok mindent kimondanak a szereplők, olyasmit is, amit általában nem szokás. A darab (a librettót Roland Schimmelpfennig azonos című színdarabja alapján Eötvös Péter írta) mintha egy ház ablakain húzná szét a függönyt – hol a földszinti éttermén, hol az első emeleti lakásén, a tetőtérén. De nemcsak látjuk a szereplőket, hanem halljuk őket, sőt, halljuk róluk, mit gondolnak, éreznek. Mintha a játszóknak szóló szerzői utasításokat is elénekelnék a szereplők – ahogy a zenekar rendre bemondja: rövid szünet, hosszabb szünet.
És ahogy a tekintetet röpteti ablakról ablakra, úgy játszik a közönség érzéseivel is a zene, a szöveg. Ha éppen elmerülnénk Kicsi fájdalmában, jön egy poén, ha kíváncsivá válnánk, jön az elhallgatás. Nevetés máskor is felhangzik egy (víg)opera nézőterén, de az undor vagy megdöbbenés moraja ritkább, és a megérintettség néma csendje is. Mekkora út van csak ebben a négy rövid mondatban, amit Kicsi fölött mond négy társa: Fehér, mint a hó. Fehér, mint a liliom. Fehér, mint a cseresznyevirág. Halott.
Ahhoz, hogy a zene és a szöveg így tudjon hatni, szükség volt az előadók nem mindennapi énekesi és színészi teljesítményére is. Einat Aronstein, Meláth Andrea, Andrew Mackenzie-Wicks, Daniel Norman, Mikecz Kornél és a Nagy Zsolt által vezényelt Israel Contemporary Players által lett átütő erejű Eötvös Péter operája Bruno Berger-Gorski rendezésében. Olyan szenzáció, ami nemcsak egy napig tart, hanem hosszú ideig velünk marad. (Színlap »)
Konstantia gourzi: Paharión – a Vörös Angyal
Paharión – A Szent Efrém FérfikarAz ortodox pünkösd ünnepe köszöntött be egy hangverseny erejéig a Bartók Plusz Operafesztiválra, ahol a Münchenben élő kortárs görög zeneszerző, Konstatia Gourzi Paharión – a Vörös Angyal című művét adta elő a Szent Efrém Férfikar a szerző vezényletével, görög és moldáv vendégszólisták közreműködésével.
A széles zenei ívekben hullámzó, végtelen nyugalmat árasztó műben a keleti és nyugati liturgikus hagyomány köszönt vissza a 21. századi kortárs zene hangzásvilágával egységbe ötvözve. Liturgikus „world music”, ha szabad ezt a kifejezést használni a mai dzsessz által (újra)felfedezett harmóniákra, amik lépten-nyomon tettenérhetők voltak a Paharión tizenöt kompozícióból álló zenefolyamában. Gourzinál a gregorián, a középkori polifónia és a bizánci ének egymást egészítette ki, hasonlóképp a kórust kísérő kamaraegyüttesben használt modern és tradicionális hangszerek, a basszusklarinét, a hegedű, a líra és a perzsa nádfuvola, a ney hangképének kombinációjához.
A hangverseny záróakkordjaként a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar és a hallgatóság együttes énekével valóban „hangangyal” szállt le a belvárosi evangélikus templomban... (Színlap »)
videónapló
