Bő szekund, azaz Bősze Ádám vidáman komoly, komolyan vidám zenei stand-up estje; operakarakterek lélektanát boncolgató PszichOpera; a Miskolci Egyetem Nőikarának hangversenye a Zenepalotában; Kossuth-díjas jazz- és klezmermuzsikussal fellépő Sziámi AndFriends; a Parasztbecsület kórusának „látványcsődülete” a fesztivál főutcáján... Izgalmas stíluskavalkád egy napba sűrítve, hogy minden fesztivállátogató megtalálhassa a maga számára a legkedvesebbet.
Számi AndFriends (Jávori Ferenc Fegya)
A mai naplóbejegyzés címét a Sziámi AndFriends kedd esti koncertjének címéből kölcsönözte a naplóíró. Ezzel a két szóval foglalható a legegyszerűbben össze, hogy a kőszínház falain kívül miként is hömpölyög a fesztivál óráról órára, napról napra. Szinte kézzel tapintható, hogy a szabadtéri programokon a komoly műfaj mennyire békésen megfér a könnyű, de igényes szórakoztatással a Bartók Plusz miliőjében. (Hasonlóképpen ahhoz, ahogy a két Kossuth-díjas muzsikus, Szakcsi Lakatos Béla és Jávori Ferenc Fegya együttjátéka az 1980-as évek undergroundját klasszik-modern hangszerelésben újrafogalmazó Sziámi AndFriends-szel.)
PszichOpera
PszichOpera A könnyű-komoly szemléletes példáját adta a FaReMiDo Társulat PszichOperája (operakoncertje) azzal az ígéretes és sokatmondó kiegészítéssel: „Freud és az opera”. Mert abból, amit a közönség mindig is tudott, tehát hogy az operákban szereplő karaktereket a drámai hatás elérése érdekében lélektani struktúrák szerint „működteti” a librettista a zeneszerzővel karöltve, több kötetre való elemzést tudnának írni a pszichológusok.
Az opera összművészeti katarzisáért színházba járóknak azonban a legritkább esetben jut eszükbe, hogy a szereplők személyiségjegyeit külön-külön értelmezzék. Ellenben kitűnő ötlet, ha erre egy művészcsoport színpadi előadást épít. PszichOperát (Hábetler András rendezésében), amelyben cselekmény nincs, csak közismert operaslágerek és „terhelt” lelki alkatok – a Don Giovanniból, a Carmenből, A sevillai borbélyból, a Porgy és Bessből –, akiknek F. Várkonyi Zsuzsanna pszichológus élőben ad személyes és párterápiás tanácsokat a közönség legnagyobb derültségére. (Kéz a szívre! Ki ne derülne szívesen más súlyproblémáin, szerelmi életének buktatóin, letargiáján, vagy a lelkét mérgező féltékenység zöld szörnyecskéin?) A problémát a színpadi „analitikus ülésben” ugyan nem oldotta meg a lélekgyógyász, de új, mélylélektani nézőpontokat felkínált Mozart, Gershwin, Rossini, Puccini (és még számos) színpadi szerző karakterábrázolásának az értelmezéséhez.
Bő szekund
Bősze Ádám
Bősze Ádám rádiós-televíziós műsorvezető, a Bartók Plusz előadásainak állandó konferansziéja jól felkészült szakember. Igényes a nyelvi és a szakmai kérdésekben, éppen ezért külön élvezettel gyűjti a saját és a mások bakijait. S hogy ne csak a fiók és a digitális felvétel őrizze ezeket a gyöngyszemeket, az előző évben megszületett az első, #szeretnekahallgatók stand-up. Majd folytatásaként a Bő szekund (szolmizálva: dó-ri), amit keddi előadásán hangzó formában is intonált a nagyérdemű előtt a szerző. Bősze Ádám ezzel továbblépett a rádió- és televízióstúdiókban elhangzó nyelvbotlásokon, félreértéseken és kétértelműségeken, és humoros pillanatokat és helyzeteket (is) idézett fiatalkori szerzetesi életéből, akár gregorián stílusban.
A naplóírónak a Bősze Ádámmal készült tavalyi interjú jutott eszébe, amikor erre az időszakra így emlékezett vissza: „Amikor szerzetesként éltem, az első évben volt egy kollégám, akin nagyon sokat tudtunk nevetni, szórakoztató volt, ahogy viselkedett, és én gyakran kifiguráztam. Aztán egyszer azt mondta valaki: előbb csinálj magadból bohócot, utána nekieshetsz másoknak. Ez megmaradt bennem. Azon pedig nem csodálkozhatom, hogy így reagálnak a hallgatók, hiszen én piszkálom őket – még ha én ezt pozitívan is értem. Úgy igyekszem beszélni a zeneszerzőkről, zenészekről, hogy az emberi tulajdonságok kerüljenek előtérbe. Mert a művészek szobrokként, félistenekként állnak előttünk. Én elismerem, hogy Mozart minimum félisten volt, de közben ugyanolyan ember is, mint mi. Ezért sokkal árnyaltabb képet alkothatunk róla. Ennyi viszont elég ahhoz, hogy kiborítson egy hallgatót, aki ragaszkodik a szoborszerű képhez – és ezért ír egy nem kedves sms-t.”
A stand-upról, az egyórányi beszédfolyamról, a közönség újra és újra felhangzó nevetésére okot adó szösszenetekről, humoros történetekről a naplóíró meg sem kísérel beszámolni. Ami viszont biztos: Bősze Ádám most sem döntött le művészszobrokat, a félistenek félistenek maradtak, csak kicsit emberibb lett az arcuk.
