Tosca – repülnek a galambok...Operaénekesek és zenekar a flaszteren: Tosca-előadás a miskolci Városháza előtti téren... Szokatlan helyszínen, a miskolci Városháza főbejáratánál tartotta formabontó nyilvános (és ingyenes) előadását Puccini operájának első felvonásából a Miskolci Operafesztivál – kiváló énekesekkel, kiváló miskolci kórusok közreműködésével, a Miskolci Nemzeti Színház zenekarának kíséretével. (A második felvonás „díszlete” ugyancsak a Városháza lesz június 13-án este – egy másik nézőpontból, az épület régi szárnya felől.)
Győzött a Tosca
Ha a háborút még nem is nyerte meg a „Bartók+…”, egy csatányi fényes győzelmet már aratott. A szabadtéri és ingyenes Tosca első felvonása nagy siker. A jó hadvezér persze háborút akar nyerni. Ez a háború pedig nem más – hirdeti Kesselyék Gergely fesztiváligazgató –, minthogy „Legyen az opera mindenkié!” Hogy újra sokan megszeressék ezt a műfajt. Ezért keresik a módját annak, hogy a műfajok királynőjének nevezett operához minél többen hozzájussanak, olyanok is részesüljenek a magaskultúra élvezetéből, akiknek egyébként eszük ágába sincs, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy színházjegyet váltsanak. Nem titkolt cél az sem, hogy a formabontó szabadtéri előadásokat látva a fiatalok is ráérezzenek e nemes csemege ízére.
Cavaradossi Szívből kívánjuk, hogy legyen a szervezőknek igaza, és hosszú távon valóban növelje az operarajongó közönség számát egy-egy olyan magas színvonalú és ingyenes operaesemény, mint az utcára vitt miskolci Tosca.
Hétfőn este, a fesztivál negyedik napján sok száz ember önként egy „ócska” opera megtekintését választott programnak. Sokan az esti tévézés gagyidózisa, vagy a foci EB helyett. Jól tették. Jelentkezzen, aki megbánta.
Miskolc belvárosában a modern városháza épületének oszlopos bejárata és tornya (építész: Viszlay József) jelezte a római Szent András templomot, ahol majd Cavaradossi, a festő dolgozik, és ahová a börtönéből megszökött Angelotti menekül.
Még mielőtt azonban a történetben idáig jutottunk volna, vagy egyáltalán elkezdődött volna az előadás, megszólíttatott a produkcióra várakozó, kordonok mögött álló kíváncsi nagyérdemű. A Sekrestyést alakító Hábetler András ráhangoló konferanszéja elején még kereste a hangnemet. Nagyon mélyről indított: „azt szokták mondani – fejtegette –, hogy az operában kövér férfiak és nők ordítoznak, de ez nem igaz”. Aztán meg azt, hogy „bevallom őszintén, nekem a Tosca kedvencem” – és ezt olyan kikacsintással tette, mint aki az „őszintét” mondja. Pucciniről megjegyezte, hogy nagy gazember volt, mert többek között szerette a nőket…
A Sekrestyés és narrátor: Hábetler AndrásA közvetlenkedő hangnemből szerencsére folyton kiesett Hábetler, és a nők kapcsán átváltott arra, hogy Puccini szoknyabolondságáért máig hálásak a szopránok, hisz a világ legnépszerűbb operáiban (n)ők a főszereplők. Majd a közönséggel együtt számba vette Puccini műveit, úgymint… Ez már rendben volt, és többnyire ügyesen mozgatta Hábetler ráhangolásként a közönséget. Az egyik technikai szünetben kifejezetten ütős poént eresztett meg: „aki fel tud sorolni öt olasz zeneszerzőt, akinek nem i-re végződik a neve, visszakapja a jegy árát”. Abból a gondolatmenetből azonban, hogy ha az opera mindenkié, miért nem magyarul éneklik például a Toscát, nem igazán tudott meggyőzően kikeveredni – de már kezdődött is az előadás, így ezt a kérdést most válaszolja meg mindenki magának…
A Tosca első felvonása jól sikerült. Sőt! Amikor Cavaradossi első áriáját megzavarta egy technikai malőr, Kiss B. Atilla rövid szerelés után megismételte a slágert, és hálásak voltunk a duplázásáért. A nagyszerű Rálik Szilviát (Tosca) dívaként tapsoltuk meg, de osztatlan sikert aratott Szvétek László (Angelotti) és Martin Bárta (Scarpia) is. A Sekrestyés (Hábetler András) lubickolt operai szerepében is, de láthatóan mindenki élvezte ezt a különleges helyzetet – többek között azért, mert a közönség örömködve díjazott minden megmozdulást.
Rálik Szilvia (Tosca) és Kiss B. Atilla (Cavaradossi)Nagy taps fogadta a felröppenő galambokat és a Városháza tornyából szórt piros szalagesőt. A festő, Cavaradossi vörös angyalkái a közönség soraiból sereglettek a színre, és a Tosca rajongóit adó statisztéria is elvegyült a nép között (a Miskolci Nemzeti Színház következő évadát hirdető szórólapot osztogatva). Nagy tetszést váltott ki a felvonás végi menet: egy száz főnél népesebb, hét együttesből összeállított kórus vonult végig a Széchenyi utcán (kár, hogy ők nem voltak kihangosítva). A Kesselyák Gergely vezényelte Miskolci Nemzeti Színház zenekara jól szólt, a muzsika betöltötte az egész Városház és Szent István teret, és még a távolabb falatozók, sörözgetők, gyereksétáltatók is Puccinit hallgatták.
A Tosca nagyszerű választás egy ilyen, sok száz nézőt vonzó rendezvényre. Dallamos, talán sokak számára ismerős slágerekkel teli, magával ragadó muzsika.
Hétfőn egy felvonást láttunk egy nagyoperából, mégsem volt hiányérzetünk a végén – és már várjuk a második felvonást (június 13., Városház tér, Miskolc; 21:00 óra).
A Tosca első felvonása több lett, mint fesztiválesemény. Ünnep lett. A zene, Puccini, a művészek és a közönség ünnepe. És ez a darab valamennyi közreműködője mellett Vidnyánszky Attila rendezőnek köszönhető. „…azoknak a majdnem testi élvezeteknek, amelyeket Puccinitől kapunk, emléke bennünk marad” – írta Csáth Géza Pucciniről 1908-ban. Vidnyánszky Attila az a fajta emocionális rendező, aki olyan felfokozott érzelmeket gerjeszt a színen, amelyeket „testi élvezet”-ként él meg a nyitott és ráhangolódni képes néző. A felröppenő galambok kiváltotta spontán örömtől az énekeseket tiszteletben tartó jelenetépítésen át a monumentális kórusjelenetek pátoszáig minden ezt szolgálja – a műhöz, a szerző szándékhoz való hűségen keresztül.
Az ünnephez nem kellett más, „csak” nagyszerű művészek, egy kis rendezői varázslat, és Puccini. A régi jó Puccini.
