Hallott ön már ragtime-operát? És tangó-operát? Az idei Bartók Plusz programja az opera újjászületése, a műfaji határok átlépése körül forog. Így tegnapra mindkét hibrid műfajból jutott egy-egy, ráadásul az egyik ősbemutató volt. (Hózsa Zsófia – fidelio.hu, 2017. 06. 19.)
Mindeddig egyetlen ragtime-opera létezett, amit Scott Joplin írt a Kékszakállú keletkezésével azonos évben, 1911-ben. Ittzés Tamás most megírta a másodikat A Lutherek címmel, Lanczkor Gábor szövegére. A fesztivál és a debreceni Csokonai Nemzeti Színház közösen állította az MNSz Nagyszínházának színpadára a kétfelvonásos darabot, mely az amerikai baptista tiszteletes és polgárjogi harcos, Martin Luther King életének néhány mozzanatát dolgozza fel. De tényleg csak néhányat, és ez a darab legfőbb problémája: nincs ütős cselekménye, ami működtetné. Az első felvonásban megházasodik és beszédet mond híveinek – azt, hogy gyermeke születik, hogy tiltakozásokat szervez a feketék elnyomása ellen, vagy, hogy már számtalanszor letartóztatták, csak felesége párbeszédeiből és a narrátor szövegéből tudjuk meg.
Ittzés Tamás–Lanczkor Gábor: A Lutherek
Pedig micsoda lehetőségeket kínál egy ilyen téma! A következő rész elején aztán mindjárt meg is gyilkolják Kinget, csak az a kár, hogy nem a közönség előtt.
Persze nem vérre szomjazom, hanem cselekményre, drámára!
A teljes második felvonás a Luther Mártonnal való mennyországi találkozásával, feleségével való spirituális kommunikációjával és eszméinek zengedezésével megy el. A téma fennkölt, transzcendális jellegű, a ragtime viszont laza – hogyan egyeztethető ez össze? Rajongok a korai jazzműfajokért, de néhány ponton kifejezetten zavarba ejtett az a zene, amire egyébként táncolni szokás. Hozzá kell tennem, hogy igazán szellemes megoldás volt egy koráldallam jazzes feldolgozása King halála után: a vidám zene itt felfogható az üdvözülés, a Lutherrel való találkozás ábrázolásaként is. Ezt a találkozást azonban végképp máshogy képzelném. Martin Luther King ugyanis kicsit sincs meglepve vagy megilletődve példaképétől, sőt. Ő maga mondja ki: „Méltó vagyok hozzád.”
Nagyon tetszettek a zene swinges, bluesos, gospeles elemei. Az opera egy vonósnégyest és egy tizenegy tagú jazz-zenekart foglalkoztat. A tegnapi ősbemutatón a kibővített Bohém Ragtime Jazz Band játszott, a zongoránál maga a zeneszerző ült – stílushű, érzékeny, színes zenélést hallhattunk tőlük. Néhány énekes szám is kifejezetten magával ragadott, például Lucy Memphisről szóló dala a második felvonás elején, bár ehhez kétség kívül hozzájárult az előadó teljesítménye is. A műfajok ütköztetése mindig nagy kihívás elé állítja az énekeseket. Tegnap este a Lucyt alakító Mudrák Mariann találta meg a leghitelesebb utat: klasszikus hangképzése jazzesen dögös és musicalesen szabad volt. A narrátort alakító Sárközi-Nagy Ilona és a Luther Márton szerepében fellépő Kovács István is bravúrosan szerepelt. A tánckoreográfiák nem sikerültek túl fantáziadúsra, de a hagyományos, mégis változatos díszlet és jelmezek (Mészáros Zsófia munkái), illetve a kreatív fénykezelés nagyon élvezetessé tették a látványt. Az előadás minden gyengesége ellenére bebizonyította, hogy az opera más műfajokkal való keresztezése működőképes darabokat segíthet a napvilágra. Jómagam nagyon örülnék, ha a jövőben minél több ragtime-opera születne.
Astor Piazzolla–Horacio Ferrer: Maria de Buenos Aires
Astor Piazzola tangó-operája a Buenos Aires-i Maria történetét feldolgozó szürreális darab, főelemei ugyanis a hangulat, az érzelmek és a ritmus. Bár a zene és a tánc magával ragadó, igényes és érthető volt, a nehezen követhető szöveggel és cselekménnyel sokan megküzdöttünk. A Kamaraszínházból kifelé hömpölygő tömegben kétszer is elkaptam ugyanazt a mondatot: „Hát, nem igazán sikerült az, amit a Bősze [Ádám] az elején tanácsolt: nem tudtam elengedni magam.”
Annak viszont örülök, hogy a publikum végül is lelkes vastapssal jutalmazta A Luthereket. A fesztivál célkitűzése megvan, újabb közönségbarát, szórakoztató kortárs opera került színpadra.
