Vasárnap egyáltalán nem lepődtem meg, hogy tömeg volt a miskolci fesztiválzónában. Szép idő, hétvége, változatos programkínálat: természetes, hogy sokan látogatták a Bartók Plusz előadásait. Legnagyobb meglepetésemre azonban hétfőn is ugyanez a kép fogadott: tele a tér, a sétálóutca, mindenki a programfüzetet forgatja. (Hózsa Zsófia – fidelio.hu, 2017. 06. 20.)
Sajnos én szinte mindig, mindenhonnan elkésem. Itt viszont egészen pontosan kezdik a programokat, s így esett, hogy lemaradtam a Szent István térre a Székely fonó első beavató előadásaként meghirdetett program elejéről. Ezért azt sem sikerült megtudnom, hogy az előadás helyett miért egy koncert várt a szabadtéri színpadon: a Magyar Állami Operaház művészei – köztük Sáfár Orsolya és Wiedemann Bernadett – adtak elő operaáriákat. A műsorváltozás a látottak alapján azonban nem volt a közönség ellenére, a téren minden ülőhely foglalt volt, még a padkák is. A tűző nap sem riasztott el senkit, a pár napja eső ellen menedéket nyújtó ernyőket most napellenzőként használták az élelmes fesztiválozók. Hosszas helykeresés után lekuporodtam egy árnyékos helyre, és figyeltem a közönséget.
Ezrek operája - Székely fonó
A szabadtéri koncerteknek természetes velejárója a lárma, főleg, ha a tér szélén juhtúrós lepényt és gyulai pálinkát árulnak.
Itt viszont alig volt némi zsivaj, az is inkább a futkározó gyerekeké: mindenki figyelt, átadta magát a zenének, volt, aki dúdolta is a jól ismert áriákat. Közben barátok, családok, fiatalok és idősek találkoztak egymással. Bizonyára a fellépők közvetlensége is sokat hozzátett a jóleső hangulathoz, a koncert végén még azt is megkérdezték tőlünk, hogy heroikus vagy megható zárószámot szeretnénk-e. Persze – sírva vigad a magyar – meghatót kértünk.
Az operaműsort a Fourtissimo jazz-zenekar követte, este pedig Fekete Nándor orgonaművész Zene a képekben című koncertjét hallgattuk meg a szabadtéri színpadon. Illetve néztük is, hiszen közben K. Orosz Ila miskolci fotóművész az elhangzó darabokhoz összeállított fotósorozatait vetítették.
Candide (a Theater Pforzheim társulata)
Közben a Nemzeti Színház toronyerkélyén szokás szerint megszólalt a rezesfanfár a Kékszakállúban, az ötödik ajtó kinyitása után elhangzó részlettel – még jó, így éppen odaértem a Nyári Színházba, ahol a műfaji határátlépések jegyében folytatódott az este. Leonard Bernstein musical-operettjét, a Voltaire azonos című regénye alapján írt Candide-ot adta elő a Theater Pforzheim társulata. Minden szempontból bravúros előadás volt: kifogástalan énekesi és színészi teljesítmény minden szereplő részéről, izgalmas rendezés, látványos jelmezek, igényes zenekari megszólalás. Csupán az időnként pontatlanul megjelenő magyar felirat vont le valamennyit az élményből. Az előadás az éjszakába nyúlt – bizonyára ennek köszönhető, hogy a teltházas nézőtér néhány sora kiürült a második felvonásra. Akik maradtak, jól tették: fergetegesen szórakoztunk.
