Girolamo Deraco korábban nyolc másodperces operájával lepte meg a Bartók Plusz Operafesztivál operaíró versenyét. 2017-ben pedig száz gramofonra komponált zeneművet, Kodály Zoltánnak ajánlva. (Dobos Klára – 2017. 06. 28., ujmisszio.hu)
Girolamo Deraco korábban nyolc másodperces operájával lepte meg a Bartók Plusz Operafesztivál operaíró versenyét. A 2017-es fesztiválra is hozott egy különlegességet: Dél-Olaszországban rátalált egy gyűjtőre, akinek száz gramofonja van, s rávette, hogy szállítsák a gyűjteményt Miskolcra. A színházat így ellepte két kamionnyi – a 19. század végéről és a 20. század elejéről származó – gramofon. Tulajdonosuk, Giuseppe Nicoló élvezetes tárlatvezetéseket is tartott az érdeklődőknek, kiemelte a különleges darabokat, (pl. azt, amelyiket királynők és pápák számára gyártottak), s óriási lemezgyűjteményéből is elindult néhány, jellegzetes sercegő hangot adva...
Deraco pedig komponált egy közel 40 perces művet, amely megszólal ezen a száz gramofonon: nyomtattatott 100 db ilyen lemezt, amelyeket a karmesteri intésére száz ember indít el, s az indítók fele kórusként is közreműködik a produkcióban.
– Képzeljenek el egy leeresztett színházi függönyt, melynek szétnyílása után nem egy hagyományos, hanem száz gramofonból álló zenekar válik láthatóvá. Ez sokkolóan látványos dolog. Erre gondoltam, amikor megálmodtam ezt a művet – mesélte a komponista. – De hogyan tudnánk felhasználni ezt a száz gramofont? – gondolkodott el, majd abból indult ki, hogy manapság mindent digitalizálunk, tehát érdekes lehet megfordítani a folyamatot: számítógépen megalkották a hangokat, majd a gramofonok segítségével analóggá alakították vissza...
Zenei puzzle a csíkos kottából
Cser Ádám karmester mutatta be annak idején a 8 másodperces operát, már akkor megismerte Girolamo Deraco kísérletező személyiségét. Mikor ránézett a gramofonkoncert kottájára, azt látta, hogy nem látott még ilyet: track1 track 2... stb... jelezték a fekete csíkok, melyeket egy akármilyen profi kottaolvasó sem tud kiolvasni. Így igazából csak a próbán szembesültek a darabbal, ott rakták össze egységenként, mint egy puzzle-t.
– Ezek halk hangszerek, melyeknek nagyon személyes hangja van. Mindegyik egyéniség, ha nincs kedve, hát nem szólal meg. Úgy kell bánni velük, mint egy hímes tojással. Ebből adódóan a próbafolyamat nagyrészt gramofonhasználati továbbképzés volt – mondta, majd így ajánlotta a művet a hallgatók figyelmébe: Nagyon halk, nagyon meditatív, ,,elgondolkodós” mű, nem egy bombasztikus DJ mutatvány. Halljuk, ahogy recsegnek picit a lejátszók, halljuk, hogy a lemezen elindul valamilyen hang, melyek összerendeződnek, s lesz belőlük egy elnyújtott, hosszú, meditatív gondolkodás. A szerző Kodálynak ajánlotta szerzeményét, aki maga is használta felvételek készítésére a gramofont, és életében nagyon meghatározó volt, hogy hangfelvételeket tudnak reprodukálni. Ez segítette a zenei élet fejlődését is. Girolamo Kodály-harmóniákat használ, de egy kétmásodperces harmóniából nála 40 másodperces lesz. Időt ad, hogy átgondoljuk az egésznek a finomságait, dramaturgiáját, hogy mi is az, ami megszólal. A jól ismert pentatóniákból és a népdalkincsünkből is beépül egy-két idézet. Minden apró szegmensére és pillanatára lehet figyelni, mert halkan és hosszan történik, át lehet érezni egyfajta érdekes, fura, régies atmoszférát.
Az 50 tagú kórus olasz karnagya szerint a szólamok átúsznak egymásból, mindig változik egy picit a harmónia. A legtöbbje marad a szólamoknak, csak mint egy kaleidoszkóp, amit kicsit elfordítunk, a szivárvány minden színében tündököl, s kicsivel mindig tovább megy ezen a színrózsán.
