Szergej Prokofjev: A három narancs szerelmese – a zágrábi Horvát Nemzeti Színház vendégjátéka a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon. (Vona Ildikó – operavilag.net, 2018. 07. 09.)
Nem egy bulvárújság címlapsztoriját szándékozom megírni, de képzeljék csak: Marilyn Monroe szerepelt Szergej Prokofjev operájában! Aggodalomra semmi ok, mindez csupán az idei Bartók Plusz egyik előadásában történt. A Horvát Nemzeti Színház társulata az orosz mester A három narancs szerelmese című tragikomikus operájával érkezett Miskolcra.
Igazi kuriózumnak számít a Carlo Gozzi meséje alapján komponált mű. Ősbemutatója 1921-ben volt Chicagóban, és azóta sem vált igazán ismertté. A magyar közönségnek ritkán van lehetősége látni, hallani ezt a kitűnő darabot, ezért is érthetetlen számomra, hogy a Nagyszínház nézőtere miért nem telt meg teljesen? Talán az előzetesen közzétett reklámanyagok fotói riasztották el a nézőket. Színpadi látvány tekintetében Dmitrij Bertmantól láthattunk már hasonlóan merész megoldásokat, nekem rögtön a Wallenberg című rendezése jutott eszembe (zeneszerző: Erkki-Sven Tüür). Azt a produkciót pár éve az Észt Nemzeti Opera hozta el Miskolcra, és míg ott komoly témákat boncolgatnak a főszereplők (pl. a náci tiszt és Raoul Wallenberg arról vitáznak, melyikük volt a sikeresebb: aki elpusztított háromszázezer zsidót, vagy, aki megmentett százezret?), addig Prokofjev operájára egyáltalán nem jellemzők az ilyen gondolati mélységek.
A három narancs szerelmese monumentális és abszurd komédia, mesés cselekménnyel. A mókás történet szerint Treff király fia, a Herceg gyógyíthatatlan hipochondriában szenved és súlyosan depressziós. Meg kell őt nevettetni, ám ez senkinek sem sikerül. Azonban mégis elneveti magát, amikor meglátja a hasra eső gonosz boszorkány, Fata Morgana pöttyös bugyogóját. Sőt, egyenesen röhögőgörcsöt kap a körülötte lévőkkel együtt. A boszorkány ezért megátkozza az ifjú trónörököst, aki onnantól kezdve mániákusan keres három darab narancsot. Udvari bolondja társaságában útra kel, hogy megszerezze a gyümölcsöket az emberevő Szakácstól. Minden narancs egy-egy gyönyörű hercegnőt rejt. Közülük kettő szomjan hal a sivatagban, viszont a harmadik lány, Ninetta megmenekül. A Herceg beleszeret, és rögtön kigyógyul minden betegségéből. Persze a fiataloknak meg kell egymásért küzdeniük, de – mint minden mese végén – megtalálják a boldogságot, a gonoszok pedig elnyerik megérdemelt büntetésüket.
Krešimir Dolenčić rendezésében mozgalmas produkció született, ami egyetlen pillanatra sem vált unalmassá, hiszen folyamatosan történt valami a színpadon. Koncepcióját a commedia dell’arte hagyományaira építette, ahol a vándortársulatok által bemutatott darabokban fontos szerepük volt a nézőknek, ugyanis befolyásolni tudták az előadás menetét. Itt is megszűnt az előadói és hallgatói tér közötti határ. A zágrábiak úgy indítottak, hogy a még zárt függöny elé kijött az ügyelő, és felolvasta egy céduláról: „A ma esti előadás elmarad”. Ekkor berontottak a nézőtérre a tiltakozó szereplők. Külön feladatot kapott a rendezőtől a közönséget megjelenítő csoport, akik hol az első sorban, hol az emeleti páholyokban foglaltak helyet, és időnként kommentálták az eseményeket, vitatkoztak egymással a színházról, de közülük vált ki az a tízfős társaság, akik végül a happy end irányába fordították a cselekményt. Megitatták a harmadik narancsból kilépő, szomjazó hercegnőt, majd elkapták Fata Morganát, és bezárták.
Három nyelven hallottuk a szöveget. Az első felvonásban horvátul, a másodikban oroszul, a narancshercegnők pedig franciául énekeltek. Kiemelt szerepe volt a magyar fordításnak, amit Jánszky Lengyel Jenő készített, gondosan ügyelve arra, hogy a librettóban található poénok valóban célba érjenek, és a nézők mindig értsék a színpadi történéseket. Ő végezte a feliratozást is az előadás folyamán, munkájával jelentősen hozzájárulva ahhoz a hatalmas ovációhoz, amivel a legvégén a miskolci közönség ünnepelte a horvát társulatot. Ritkán szokott ekkora súly nehezedni a fordítóra, de ezúttal magyar szöveg nélkül csupán színes, mozgalmas összevisszaság lett volna az egyébként ötletekben gazdag produkció.
A merész díszletek, jelmezek tervezője, Simon Bejer igyekezett látványban is megvalósítani azt az igényességet, ami zeneileg jellemzi Prokofjev operáját. Ugyanez igaz a színpadi mozgásra is.
Minden szereplő aprólékosan kidolgozott, egyedi mozdulat- és gesztusrendszerrel rendelkezett, a táncosoknak pedig gyakran akrobatikus elemeket is be kellett mutatniuk – lehengerlő teljesítményt nyújtottak Larisa Navojec és Mario Vrbanec csöppet sem könnyű koreográfiájára. Tovább emelte a látottak színvonalát az ámulatba ejtő fényjáték, valamint a videotechnika.
Saját zenekarral, énekkarral érkezett a Horvát Nemzeti Színház társulata. Nikša Bareza karmester nagyon figyelt a színpadi történésekre, különösen arra, hogy az erőteljesebben megszólaló részeknél a zenekar ne nyomja el az énekesek hangját. A muzsikusok energiával, lendülettel telve, ugyanakkor pontos ritmusban játszottak – gyönyörű hangszeres szólókat hallottunk, és jót tett a hangzásnak az a néhány hangszer, ami az árok méretei miatt kiszorult a nézőtér oldalára. Például a proszcénium páholy alatt elhelyezett timpani olykor egészen félelmetes hatást keltett.
Valamennyi szereplőre általánosan jellemző, hogy zenei és színészi szempontból egyaránt magas színvonalon teljesített. Michael Robert Hendrick nagyszerűen alakította a kicsit debil Herceget, aki egy nyafogós, puhány fiatalemberből fokozatosan vált hősszerelmessé. Édesapja, Treff király csupán deréktól fölfelé király, ám lefelé inkább teniszezőre emlékeztetett (rövidnadrágot, fehér zoknit, sportcipőt viselt), a gyönyörű hangszínnel rendelkező Berislav Puškarić ügyesen ki is használta ezt a kettősséget és humorosra vette a figurát. Ladislav Vrgoč az udvari bolond, Truffaldino szerepében remekül kiaknázta a karakter által kínált lehetőségeket. Nagyon erős színpadi jelenléttel bírt Tamara Franetović Felbinger, igazi gonosz Fata Morganát testesített meg. Első ránézésre meglepő a vérengző, kannibál Szakács alakja, aki harci sisakban, öregasszonyként állt előttünk, ám Siniša Štork basszista telitalálat volt erre a szerepre. Zseniálisan megmutatta karaktere ellentétes oldalait: merőkanállal szokta agyonütni áldozatait, amikor viszont Truffaldino megajándékozta egy szép szalaggal, azonnal ellágyult. (Kihasználva a vérszomjas Szakács gyengéjét a Hercegnek sikerült a három narancsot ellopni.) Figyelemre méltó alakítást nyújtott Sofia Ameli Gojić (Klarissza hercegnő, a Király rosszindulatú unokahúgaként) és Davor Radić (Leandro, a csúszó-mászó miniszterelnök szerepében).
Tanja Ruždjak bájos és imádni való Ninetta. A harmadik narancsból előbújó ártatlan és csodaszép hercegnő Marilyn Monroe-külsejével teljesen elbűvölte a Herceget. A rendező egy zseniális ötlettől vezérelve még Monroe legismertebb jelenetét is behozta a színpadra. Ki ne emlékezne a Hétévi vágyakozás című film azon részletére, ahol a hősnő állt a metrórácson, és a megállóba érkező szerelvény keltette huzat felfújta a fehér szoknyáját? A cselekmény folyamán Fata Morgana boszorkány patkánnyá változtatta a szépséges lányt, csak az utolsó pillanatban sikerült visszaváltoznia, ám a fülektől és a patkányfaroktól nem tudott megszabadulni, az végig megmaradt.
Felmerült bennem a kérdés: vajon Marilyn Monroe mit szólna hozzá, ha látná magát farkincával a színpadon?
Mozgalmas, látványos, ötletekben tobzódó produkciót hozott el Miskolcra a Horvát Nemzet Színház társulata. Prokofjev szatirikus remekműve extravagáns kivitelezésben került a közönség elé, de nem úgy, mint a korábban már említett Dmitrij Bertmannál. Ő módszeresen sokkolt és folyamatosan feszegette a nézők tűrőképességét, míg Krešimir Dolenčić rendező csupán elkápráztatni és szórakoztatniakart ezzel a különleges meseprodukcióval. Sajnálhatják, akik nem jöttek el megnézni az előadást. Persze ez csak az én szubjektív véleményem, de: „Aki nem hiszi, járjon utána!”
