Kovács János karmester nyílt levelet fogalmazott meg Szüts Apor RockGiovanni című Mozart-átirata ellen, a kérdés felzaklatta az operarajongó facebookozókat, és rámutatott néhány fontos dologra. (Csabai Máté – fidelio.hu, 2018. 08. 04.)
Június 15-én mutatták be a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon Szüts Apor Don Giovanni-átiratát, amely a rock, a jazz, a swing és a Mozartot követő zenetörténeti korok nyelvét is beemelte az eredeti operazenébe.
Kovács János karmester viszont mintegy bő másfél hónappal a bemutató után nyílt levelet juttatott el a momus.hu szerkesztőségébe, amelyet alább közlünk:
„Kovács János karmester vagyok. Nemsokára betöltöm a 67. életévemet, de nem érzem magam sem öregnek, sem kórosan konzervatívnak.
Már az ötlet hallatán erős ellenérzés ébredt bennem, hogy Mozart Don Giovanniját rockosítva adják elő. Ma elolvastam az előadásról az operavilag.net-en megjelent recenziót, amelyből megtudtam, hogy a produkció két teltházas előadáson nagy sikert aratott, és hogy tulajdonképpen ez az út akár a jövőben is járható volna, azzal a nemes céllal, hogy az opera-irodalom gyöngyszemeit közelebb vigyük az ifjúsághoz, ill. az operát kevésbé kedvelő közönséghez.
Az utóbbi években nem nagyon szólaltam meg, de most erős kényszert éreztem, hogy néhány gondolatomat leírjam az ügy kapcsán.Megengedhetetlen dolognak tartom, hogy klasszikus remekműveket ilyen módon interpretáljanak. Durván úgy fogalmaznék, ha ezen múlik, hogy a műfaj népszerűvé váljon, akkor nem kell erőlködni: ne legyen népszerű a műfaj! De nyilvánvaló, hogy nem ezen múlik.
Semmi kifogásolnivalót nem látok abban, hogy kortárs művészek nyúljanak az örökzöld Don Giovanni-témához és egyéni invencióval új művet alkossanak. Azonban biztos vagyok benne, hogy Mozart nem szorul arra, hogy „kisegítsék”. Hogy butának tűnő hasonlattal éljek: ez körülbelül olyan, mintha a Mona Lisát úgy tálalnák az ifjúságnak, hogy közelebb kerüljön a szívükhöz, hogy aranykarikát kapna orrába, szájába, fülébe, tetoválást a nyakára, és kihívó dekoltázst a keblére.
Az előadó-művészetben az új utak keresése gyakran azzal a veszéllyel jár, hogy az előadók megfeledkeznek közvetítő szerepükről és „társ-alkotókká” akarnak válni. Maradjon mindenki a kaptafánál, próbálja a szakmáját lehetőség szerint tisztességesen gyakorolni, ez untig elég! Az előadás mindkét alkotóját nagyon tehetségesnek tartom egyébként. Nem személyek ellen, hanem a határok tiszteletben tartása miatt fogalmaztam meg véleményemet.”
Az augusztus 2-án közzétett nyílt levélre, amely egyébként nem szólítja meg a fiatal zeneszerzőt, pár órával később Szüts Apor a Facebookon válaszolt:
„Nagyon sok minden eszembe jutott ezzel a dologgal kapcsolatban. Én pontosan tudom, hogy saját magam alatt vágom a fát azzal, hogy ezt megosztom. Bár az „alkotók” név nélkül szerepelnek a nyílt levélben, semmi titok nincs abban, hogy az egyik én vagyok.
A „klasszikus zene közelebb hozatala” címszó alatt nagyon sok mindent megélt már a zenetörténet. Legyünk őszinték, nem volt mindegyik olyan, amire szakmai szemmel érdemes lett volna odafigyelni. Tény, hogy akadtak, de a különböző átdolgozásokat elég rosszul fogadja, és fogadta a zenész közösség, nem ok nélkül.
Sokszor, sok helyen elmondtam: Mozartnak nincs szüksége arra hogy BÁRKI feldolgozza, és az én részemről sem azért történt mindez, mert hiányérzetem lenne a Mozart művel kapcsolatban. Ez egy új nézőpont, mondhatjuk úgy, hogy humoros zenei megközelítéssel történt zenei újragondolás, amely igazán azok számára volt szórakoztató, akik ismerik az eredeti művet. Ebben a koncepcióban minden típusú zenének volt helye. Richard Strausstól a balkáni zenén át Prokofjev groteszk zenei világán keresztül a jazzen át, igen, a rockig.
A kérdés feltevése talán jogos: Jó-e, ha a Don Giovannit rockosítják?
Most azon túl, hogy szívesen belemennék abba, hogy miért ilyen provokatív a kérdés, már csak azért is, mert a címe ellenére (RockGiovanni) a legkevésbé sem ez történt. De akkor én is felteszek egy kérdést: jó-e, ha olyan előadásokról, és zeneművekről alkotunk véleményt, amelyből egyetlen hangot sem hallottunk?
Nekem is le kell szögeznem. Kovács János megnyilvánulásáról alkotott véleményem nem az ő személye ellen szól. Volt alkalmam vele dolgozni, valóban az egyik legkiválóbb karmesterként, és fantasztikus emberként ismertem meg. A véleményem vele kapcsolatban most sem változott. Még azt is meg tudom érteni, hogy a koncepció valakinek nem tetszik, azt is el tudom fogadni, hogy a hallott, és ismert alkotás nem nyeri el valakinek a tetszését. De nem mindegy, hogy az illető egyáltalán találkozott-e a művel, vagy a csak a címe alapján von le messzemenő következtetéseket.
Én minden véleményt, és megnyilvánulást elfogadok, és tudomásul veszek. Az egyáltalán nem baj, ha valaki a mű ismeretében megfogalmaz egy negatív kritikát. Ugyanis én is abból tanulok.
Kovács Jánossal nem régen beszéltem, és barátsággal váltunk el egymástól. Egyetértettünk abban, hogy nem értünk egyet, de ez sem szakmailag, sem emberileg nem határozza meg az egymáshoz való viszonyunkat.
A rengeteg levél amit az elmúlt néhány órában kaptam, a „hallod milyen igaza van", meg „most már látod hogy egy kalap sz*r, amit csináltál?", és egyéb, hasonló tárgyú levelek mellett most egy kicsit szeretném én is elmondani hogy mit gondolok.
Köszönöm hogy elolvastátok a gondolataimat
Barátsággal: Apor”
Június 15-én az előadás mindenféle botrány nélkül lement, tudtommal nem reklamált senki. A fesztiválról tudósító szerzőnk, Hózsa Zsófia például így írt: „A Szüts Apor által átdolgozott Mozart-operát Kesselyák Gergely vezényelte és Vlad Troickij állította kilátóra, az előadásnak ugyanis a város emblematikus pontja, az Avasi kilátó adott helyet. Elolvasta a címet, és elképzelte, ahogyan bőrszerkós szereplők őrjöngenek a színpadon az elektromos gitárra és dobokra átdolgozott zenére? Nem, a RockGiovanni ennél sokkal többet takar: hihetetlen ötletgazdagságot, zenei sokszínűséget, az eredeti mű értését és tiszteletét. Ha már bátorkodunk hozzányúlni a zeneirodalom legnagyobb elefántcsont-tornyaihoz, akkor azt hiszem, így kell csinálni.”
Szüts Aport egyébként jómagam is kérdeztem a RockGiovanniról egy interjúban, amikor nekiszegeztem a kérdést, hogy mégis, mit akart kezdeni a Don Giovannival:
Voltak olyan stációk a komponálás során, amikor úgy érezted, több lett a mű?
Nem azért készítem az átdolgozást, hogy több legyen. A Don Giovanni egy remekmű, nem lehet hozzátenni, legfeljebb máshogy bemutatni, mi pedig élünk a XXI. század nyújtotta lehetőségekkel. Az átiratban semmit sem változtak az énekesi szólamok, az utolsó kottáig megmaradnak Mozart hangjegyei. Ez egy különleges koncepció, a jelek szerint nagyon jól fog működni.
Tehát ez egy hasonló dolog, mint amikor Mozart áthangszerelte Händelt.
Igen. De nem az a kategória, mint az Amadeus-filmben, amikor Mozart odabökte Salierinek, hogy „írtam variációt az egyik darabjához, és igen sokat javított rajta”.
A nyílt levél és a válasz facebookos utóélete is érdekes. Szüts Apor bejegyzésénél Kocsis Krisztián zongoraművész például ezt az igen lényeglátó megjegyzést tette: „Nem tudom, azért ebben a témában pro és kontra el lehetett volna mélyülni, vagy esetleg nyilvános fórumon egy konstruktív, tanulságos véleménycserét lefolytatni. Ennek így ebben a formában kevés értelme van. Pláne, hogy körülbelül a rock műfaj feltalálása (vagy kialakulása) óta születnek rossztól zseniálisig terjedő, klasszikus műzenei feldolgozások, és egyik sem ejtett csorbát az eredeti darabon.
Mi az értelme 2018-ban határvonalakat felhúzni, amikor azok már szinte nem is léteznek, annyi sokféle és fajta zene létezik.
Az egész zeneirodalom, sőt zenei ösztöneink gyökerei is utánzáson alapulnak, mindig lesznek átfedések műfajok között, rockzene pedig 50 éve ha létezik. Felesleges ezen rágódni.”
Az OperaTV nevű, rendkívül kulturáltan működő facebook-csoportban viszont többnyire helyeslésre talált Kovács János levele, és a kommentelők többsége hajlandó volt anélkül is állást foglalni, hogy hallotta volna a Szüts-féle átiratot. Volt, aki azt kifogásolta, hogy a nagy művészeknek a saját invencióikkal kell sáfárkodni, ne átdolgozásokkal akarjanak nyeregbe kerülni. Egy másik kommentelő az alábbiakban fogalmazta meg a klasszikus operarajongó pozícióját: „Nem kell mindenkinek ezt a műfajt kedvelni, nem vagyunk egyformák, de igenis az opera népszerű is lehet a gyerekek között, csak fel kell készíteni őket a befogadására. Hogy később esetleg miért fordulnak el az operától? Én is elfordultam mára már. A mostani rendezések nem az én világom.
Én úgy szeretem, ahogy megálmodták, nekem kellenek az illúziók, a díszletek, a kosztümök, nekem nem szükséges az áthallás, hogy mai viszonyokra újra értelmezzék a történetet.
Egy átírt, rockosított feldolgozással, nem az opera műfaját szerettetjük meg.”
Mások egyszerűen úgy fogalmaztak: „El a kezekkel Mozarttól!” Volt, aki rámutatott, hogy Kovács János analógiája a Mona Lisával igencsak demagóg, hiszen rengetegen – Dalí, Warhol, Duchamp – is feldolgozták Leonardo festményét.
A Fidelio Kult50 című 2018-as kiadványában egyébként szerepel egy írásom „Régen minden jobb volt! A kortárs opera is” címmel (98. oldal), amely arról kíván érdemben szólni, hogy mit lehet kezdeni azzal a műfajjal, amelyet kvázi a múltban felejtettek. „Te, operalátogató, tapsolj vagy dühöngj, ünnepelj vagy fütyülj, ha valami tetszik vagy nem tetszik – pont úgy, ahogy Wagner, Verdi, Rossini közönsége is tette” – olvasható a cikkben.
Éppen ezért minden véleménynek helye van. Hiszen az opera műfaja épp abban az időszakban jutott káprázatos magasságokba, amikor a közönség heves tetszés- vagy nemtetszésnyilvánítása egyengette az útját. Nem feltétlenül a nyílt levél az út. Ki kell fütyülni, ami nem tetszik. Hát ha annyira rossz átirat a Szüts Aporé, miért nem fütyült senki?
Az eredeti cikk a fidelio.hu-n »
Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport
Megjelent: fidelio.hu – 2018. 08. 07.
A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”
Most Kesselyák Gergely, a Magyar Állami Operaház karmestere, a Bartók Plusz Operafesztivál művészeti igazgatója is nyílt levelet írt, amelyet az Opera-Világ tett közzé. „Ami ellen tiltakozol, az ellen én is tiltakozom, de a RockGiovanni nem az, ami ellen mi tiltakozunk” – kezdi az írását, majd kifejti, hogy a "klasszikusok popritmusban"-típusú dolgoktól ő is idegenkedik, de Szüts átdolgozása egy másféle zenei kísérlet:
A RockGiovanni esetében az operafesztivál felkért egy – Mozart személyiségéhez nagyon is hasonló személyiségű – rendkívüli zenei képességekkel rendelkező ifjú zeneszerzőt egy zenetörténeti-szellemi intellektuális játékra: hogyan használná Mozart azokat a zeneszerzői lehetőségeket (új hangszerek, hangosítás, elektronikus effektek, 19-20. századi harmóniák), melyek halála után jöttek létre.”
Kesselyák szerint az így létrejött produktum „egy majd’ ezer oldalas, Richard Strauss-i összetettséggel kidolgozott önálló partitúra”, amely „hatásos, de mély odafigyelést igénylő, értékes zenemű”. A karmester megvédte a fiatal zeneszerzőt, aki „operát is komponált már, tizenkilenc évesen díjat nyert vele első operaíró versenyünkön, később pedig a művet bemutatta és sorozatban játszotta a debreceni operatagozat”.
A Bartók Plusz Operafesztivál művészeti igazgatója, Kesselyák Gergely leginkább annak örül, hogy valami végre hullámot vert az állóvízben. Mint mondja, ő a fesztivál keretein belül már meghirdetett egy kiáltványt, amely arra buzdított, hogy jöjjenek létre új operát, közérthető, sok embert vonzó művek. „Négyszer futottam neki, hogy konferenciát rendezzen a fesztivál, melynek vitaindítója ez a kiáltvány. Újra és újra teljes érdektelenség” – írja.
„Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.
(...) Szerettem volna, ha ennek következtében a szakmából is sokan eljönnek az előadásra. Jól esett volna, Janó, tőled is, aki húsz éve ismersz, és értékrendemet is ismered, hogy nem azt feltételezed, hogy megzavarodtam, és ezúttal értéktelen bóvlit dobok a közönség elé, hanem bízva bennem, előbb meghallgatod, hogy mit takar a cím.”
Az eredeti cikk a fidelio.hu-n »
