A miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon hosszú évek óta hagyomány, hogy egy-egy előadást „kivisznek az utcára”, azaz szabadtéri produkciókat, a város különböző helyszínein zajló előadásokat is bemutatnak. Az „Ezrek operája” névre elkeresztelt, népszerű operákat műsorára tűző eseménysorozat keretében a Fesztivál közönsége idén Mascagni Parasztbecsületét láthatta, amelyre ezúttal is formabontó helyszínen, a miskolci Kálvária-dombon került sor. (operaportal.hu, Csák Balázs)
Hatalmas térről van szó, a domb tetején a kápolnával, lejjebb pedig az előadásra épített két kisebb és egy nagyobb színpaddal. Középtájékon egy terebélyes gesztenyefa színesíti a tájat, balra pedig hatalmas lépcsősor látható. Számos jelenet – elsősorban az áriák, duettek – az említett színpadi emelvényeken zajlott, de a tömegjelentekben Paolo Panizza olasz rendező a füves domboldalt teljes terjedelmében kihasználta. A környezet igencsak illúziókeltő volt, kis fantáziával könnyedén odaképzelhettük magunkat a Parasztbecsület cselekményének helyszínére, ami egy szicíliai faluban játszódik, a templom előtti főtéren húsvétvasárnap. A rendező igazi showműsort kreált, a különleges színtér olyan látványos megoldásra is lehetőséget adott, mint például hogy Alfio, a fuvaros ezúttal valóban kétlovas fogaton érkezzen haza. A falu lakói pedig tőlünk szinte karnyújtásnyira, a füvön sétáltak, táncoltak, élték a kis közösség életét.
Ahhoz, hogy ezt a tágas teret tényleg betöltsék, nagy létszámú kórusra volt szükség, ami ezúttal a Miskolci Nemzeti Színház kibővített Énekkarából, a miskolci kórusokból összeállt Fesztiválkórusból és a dél-koreai Asan Civic Choir-ből állt. (Asan Miskolc testvérvárosa, a kórus pedig az Operafesztiválon külön koncertet is adott.)
A produkciónak nem mindennapi vendége is volt Guida Mascagni, a zeneszerző Pietro Mascagni dédunokája személyében, aki a zeneszerző Iris című operájának másnapi előadását is megtekintette.
A mikrofon használata szabadtéri előadáson elkerülhetetlen, így azonban az énekesi produkciókról, elsősorban a hangok volumenéről nehéz pontos képet kapni. A főszereplők, Balga Gabriella, Hector Lopez Mendoza és Haja Zsolt egyébként ugyanazok voltak, mint akik a néhány héttel ezelőtti budapesti Edgarban (Puccini) is a főszerepeket alakították. Véletlen egybeesés, de jó alapot nyújt az összehasonlításra. Akkor mindhárman remekeltek, ezúttal azonban csak Balga Gabriella tudta megismételni akkori produkciója színvonalát.
A mostani előadáson Santuzzát alakító fiatal énekesnő egyértelműen az előadás legjobbja volt. Színészi játéka szenvedéllyel, fájdalommal teli, árnyalt volt. Szopránja végig kiegyenlítetten szólt, szép dallamvezetéssel, biztos magasságokkal énekelt.
A Turiddu szerepében fellépő Hector Lopez Mendoza vokális szempontból most kevésbé volt jó formában. Hangja nem a tőle megszokott módon szárnyalt, valószínűleg túl sokat is mozgott, futott, és nem bírta levegővel. Legatói meg-megtörtek, és kicsit mintha be is lett volna rekedve. Lendületes, temperamentumos színészi játéka azonban nagyrészt feledtetni tudta a haloványabb énekesi produkciót.
Hasonló volt a véleményem az Alfiót megformáló Haja Zsolt baritonról is. Mint mindig, most is energikusan, nagy intenzitással játszott, de olykor hamisan intonált. Az volt a benyomásom, mintha a két férfi főszereplő a szabadtéri előadás miatt végig teljes hangerővel akart volna énekelni, nem bízva a mikrofonban, amihez nyilván kevésbé vannak hozzászokva.
Balogh Eszter alkatilag jó választásnak bizonyult az ezúttal a kálvária hatalmas lépcsőjének tetejéről érkező, csábító Lola kisebb szerepére, és vokális produkciója is megfelelő minőségű volt.
A hangmérnöki munka elsőrangú lett (Carsten Kümmel felelt érte), a mikrofonba éneklő szólisták hangja torzítás nélkül szólt, és a hangmérnök professzionálisan teremtette meg a kényes egyensúlyt a mikrofon nélkül éneklő kórus és a szólisták hangzása között. (Pedig az előadás alatt néha még a fölöttünk keringő drón zaja is bezavart.)
A körülményekhez képest jó produkciót nyújtott a szintén a domb oldalában elhelyezkedő Miskolci Nemzeti Színház Zenekara is, amelyet Kocsár Balázs dirigiált.
Egy ilyen jellegű szabadtéri produkció nagyon sok mindenen elbukhat, az időjárás csak az egyik tényező ezek közül. Az alapos előkészítő munkának és a megfelelő számú próbának – no meg némi szerencsének is – köszönhetően ezúttal szinte minden sikerült. Olyan perspektívából, és olyan légkörben nézhettük meg a Parasztbecsületet, amilyet egy kőszínházi előadás nem tud nyújtani.
