A Bartók Plusz Operafesztivál tíznapos rendezvénysorozata sok érdekességgel, kiváló produkciókkal dédelgette közönségét. Természetesen, amint azt a „Legyen az opera mindenkié!” mindenkori fesztivál-mottó is sugallja, az alapvázat az opera műfaja képviselte, de a tereken, a színház árkádjai alatt, valamint a sétálóutcán zajló kísérőprogramok is színvonalas, színes programokkal csábították a zenét kedvelők táborát. (2019. 07. 17. – szabadsag.ro, Kulcsár Gabriella)
Az „Ezrek operája” cím alatt, minden évben más-más operával ismerkedhet a közönség, és nem is akárhogyan. Rendszerint, az „igazi” előadást egy ingyenes szabadtéri „beavató” előadás előzi meg, ahol egy szakértő „mesélő” segítségével az érdeklődök megismerhetik az opera cselekményét, nyitányát, főbb áriáit. Az idén a Parasztbecsület, Pietro Mascagni remekműve volt meghirdetve, amelynek a Szent István téren megtartott „beavató” előadására, ha nem is ezren, de sok százan gyűltek össze, hogy az egyfelvonásos opera cselekményét és főbb zenei mozzanatait megismerhessék. A Miskolci Nemzeti Színház Zene- és Énekkarát, az előadás szólistáit Kocsár Balázs vezényelte. A helyi énekkart az Asan Civic Choir egészítette ki, akik a Dél-Korea-i Asanból, Miskolc testvérvárosából érkeztek a fesztiválra.
A „mesélő”, Hábetler András operaénekes-rendező, már bevezető mondatával magával ragadta a közönséget mondván, hogy a Parasztbecsület a legtökéletesebb opera, mert olasz, mert nagy szerelmi dráma, mert gyönyörű a zenéje, és mivel csak egy felvonásos, lábon is végig lehet állni. A cselekmény ismertetése közben azt is elmondta, hogy amikor még a kora tavasszal szó esett arról, hogy a koreai kórust meghívják, még nem sejthették, hogy nemcsak a testvérvárosi kapcsolat köti majd össze őket, hanem a május 29-én bekövetkezett szörnyű hajóbaleset is. A Hableány áldozatainak ajánlott Parasztbecsület amúgy is megható Intermezzója, óhatatlanul könnyet csalt az ember szemébe.
Hábetler András érdekfeszítő „mesélése” felcsigáz(hat)ta a közönség érdeklődését, mivel az „Ezrek operájára” ezernél jóval többen lettek kíváncsiak. Az „igazi” előadás díszvendége Guia Farinelli Mascagni asszony, Pietro Mascagni dédunokája volt, aki férjével, a zeneszerző kevésbé ismert Iris című operájának bemutatóján is részt vett.
A Parasztbecsület húsvétvasárnapon játszódó szerelmi drámájának színteréül, általában egy szicíliai falu templom előtti főterét idézik meg. Paolo Panizza vérbeli olasz rendező, nem is találhatott volna szebb és megfelelőbb színhelyet, mint a miskolci Kálvária-domb, ahol a szereplők nagy térben mozoghattak és minden élethűbbé vált, ahol a vallásossággal átitatott dél-olasz társadalomban játszódó szerelmi drámát jobban átélhette a közönség, és ahol a filmszerű rendezés élménye lélegzetelállító volt. Feltételezem, hogy az előadás létrejöttében nem kis fejtörést okozhatott a térben egymástól nagy távolságra lévő zenekar, az óriási létszámú énekkar és a szólisták előadásának összehangolása, az akusztikai körülmények megteremtése. Bevallom, néha izgultam a harmonikus összedolgozás sikeréért, de végül, szinte minden a helyére került volna, ha a vérszomjas szúnyoginvázió és a fejünk fölött keringő drón zaja sem gátolt volna a tökéletes műélvezettől.
A cselekményt számos látványos megoldás hozta emberközelbe, varázsolta elhihetővé. (Látvány- és jelmeztervező: Zeke Edit) A Kálvária-domb kápolnájának tövében, a kálvária lépcsőinek szomszédságában megelevenedtek a falu életének sokszínű mozaikpillanatai, a terebélyes gesztenyefa árnyékában szerelemtől, féltékenységtől fűtött lelki drámák zajlottak, hangos tetszésnyilvánítást váltott ki a kétlovas fogaton hazatérő Alfio, a falu lakóinak nagy térben koreografált tánca önfeledt örömöt sugárzott, a gyermekek mókáskedvű játszadozása mosolyt csalt az arcokra, és megindító látványt nyújtott a húsvéti misére induló hívő sereg, amint a hatalmas, kivilágított keresztet hordozva a kápolna felé igyekezett.
Balga Gabriella meleg tónusú, tisztán csengő szopránhangjára, színészi játékának meggyőző erejére már a „beavató” előadáson felfigyeltem. Santuzza, a fiatal parasztlány szerepében az elhagyott kedves lelki drámáját mély átéléssel, fájdalommal telt szenvedéllyel közvetítette. Turiddu, a szicíliai parasztlegény szerepét Hector Lopez Mendoza (tenor) színészileg kifogástalanul, a karakternek megfelelő drámaisággal, temperamentumos szenvedéllyel alakította, hangilag sajnos nem győzött meg, habár voltak drámai erejű, érzésteli pillanatai, de a kolozsvári fellépésein megszokott ragyogó magabiztosságát sajnos hiába vártam. Alfio, a fuvaros szerepében Haja Zsolt színpadi játékát meggyőző erő, baritonhangját – néhány intonációs bizonytalanságot leszámítva (főleg a lovas fogaton énekelt belépőjében) – szenvedélytől fűtött drámai erő jellemezte. Lola szerepében Balogh Eszter szép csengésű mezzoszoprán hangjával, és meggyőző színészi játékával olyan provokatív-kacér figurát alakított, akire bármilyen rövid volt a szerepe, oda kellett figyelni. Kocsár Balázs karmesternek oly módon sikerült összefonnia a zene- és énekkar, valamint a szólisták előadását, hogy a harmonikus együttléten belül, az érzelmeket kivetítő dinamikai sokféleség, a megható lírai hajlatok, a táncos ritmusok ünnepélyes eleganciája, a drámai és lírai kontrasztok szépsége és mélysége is érvényesülhessen.
„Mascagni operája olyan remekmű, ami teli van csodálatos dallamokkal, érzelmileg túlfűtött jelenetekkel, és ha ezeknek át tudja magát adni a közönség, katartikus élményben lesz része” – olvashattuk Kocsár Balázs szavait a műsorfüzetben. Ígérete bevált, hiszen azon az estén a miskolci Kálvária-dombon, a Parasztbecsület csodálatos dallamainak és szenvedélyektől fűtött szerelmi drámájának bűvkörében valóban megszületett a katarzis.
