Szimfonikus installáció kórusra és 100 gramofonra – Hommage á Kodály Zoltán
Koncepció és zene: Girolamo Deraco
Hangmérnök: Alberto Maria Gatti
Lemezek restaurátora: Alberto Gaetti
A gramofonokat kölcsönözte: Giuseppe Nicoló
Karmester: Cser Ádám
Előadás:
2017 június 23. – Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház
A koncepció
Manapság szinte minden digitalizált: a pénz, a fényképek, a könyvek, a dokumentumok... Minden elképzelhető dolog megkapja a maga elektronikus formáját, és ez alól a zene sem kivétel.
Analóg hangokat tehát már tudunk digitalizáltuk. De vajon tudunk-e digitális hangot analóggá alakítani?
A projekt
A PHONE’ egy installációs zenei performansz, amelyben a nagyrészt számítógép alkotta digitális hangokból újra analóg hangok válnak. A visszaalakítás, azaz a hangok reprodukciójának mechanikus eszköze egy klasszikus hanglejátszó készülék, a gramofon. Az évszázados technika segítségével válik lehetségessé, hogy a mesterségesen előállított hangot valódi, élő hangként mutassuk be.
A zenei kísérletben száz gramofon szólaltatja meg azt a száz darab előre nyomott és sokszorosított (78-as) bakelitlemezt, amelyre a digitális hangot rögzítették. A digitálisból analóg hanggá átalakulás az előadás hallgatósága előtt történik meg. A projektben felhasznált zenei kompozícióból egy olyan zenei hang-tér jön létre, amelyet korábban senki nem hallhatott.
A cím
A gramofon szó a görög gramma – vésett jel, és a fón – hang szavakból tevődik össze, végső soron hangjegyzést jelent. A hang-fón fordítása a phone – erről kapta a zenei performansz a címét. A Phone’ ebben az értelemben egyidejűleg jelenti mind a hangot, mind a hangzás jelenségét.
A közreműködő kórus és a gramofonok zenekara együtt mindkét jelentést egy hangeseménnyé egyesíti.
Az analóg hang és hangzás par excellence az emberi lény belső hangszere. A kórus a sokaságot képviseli, amely nem egy személyiség egyedi hangjaként definiálható, hanem abszolút jellegű, speciális személyiséget kap, csakúgy, mint a száz gramofon együttes hangzása.
A szöveg
A PHONE’ szövege az olasz ábécé öt magánhangzójának használatán alapul – azokon a magánhangzókén, amelyek lehetővé tették magának az operának a megszületését. Ez a választás lehetővé teszi a magánhangzók „hangspektrumának” a tanulmányozását, amely így túlmutat beszédhangi jelentésükön, azzal a szándékkal, hogy ezt a sajátosságot mint kifejezésmódot alkalmazhassuk. Keresünk egy „lelkiállapotot”, egy hangzó gesztust, amely ékesszólóbb beszédhangbeli jelentésénél.
