Március 2024  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Ez következik

szinvavolgyi webSzinvavölgyi NéptáncműhelyA Szinvavölgyi Néptáncműhely és a Szinva Art Társulat műsora.

 

Az 1946-ban alakult Szinvavölgyi Táncegyüttest, illetve utánpótlás csoportjaival együtt a Szinvavölgyi Táncműhelyt a ,,Bükkalja Táncszínház" Alapítvány működteti.
2006-ban a Szinvavölgyi Táncegyüttes a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díjban részesült az eddig végzett hagyományőrző tevékenységéért. 2007-ben az együttest Miskolc város Múzsa-díjasává választották.

A Duna televízió által 2014-ben megrendezett tehetségkutató verseny elődöntőjébe jutott Maródi Eszter és Nyilasi Zoltán az együttes szólistái, a néptáncműhely pedig a döntőben a külügyminisztérium különdíját kaphatta meg. Jóna István az együttest működtető alapítvány elnöke 2014-ben Megyei Príma-díjat kapott. Az együttes művészeti vezetői, Kiss Anita és Maródi Attila idén két művészeti nívódíjat is átvehettek: februárban a Martin György Néptáncszövetség, májusban pedig Miskolc város jutalmazta Nívódíjjal színvonalas munkájukat.

A Szinva Art Társulat 2008-ban alakult az országosan is elismert Szinvavölgyi Táncegyüttes legkiválóbb táncosaiból. Az együttes az Interkoncert támogatásával két nagy mexikói turnén is részt vett. Idén nyáron pedig második alkalommal utaznak az izraeli fesztiválra.

A táncműhely koreográfiái a magyar folklórból táplálkoznak, de bennük az érzelmes líra és a tánc show-elemei vegyülnek a modern formai elemekkel és hangzással.
A Szinva Art Társulat vezetője: Maródi Attila, Nívódíjas koreográfus.

2015. 06. 21., vasárnap 18:00 – Miskolc, Erzsébet tér

címkék: fesztiválok listája: 2015
műfaj: balett és tánc,kísérőrendezvény
kategóriák: fesztiváli főprogramok, kísérőrendezvények
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook