Október 2019  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Ez következik

b_250_250_16777215_00_images_stories_szek_eloadok_kat_szolista_derecskei_zsolt_web.jpgA hazai zenés színpadok mellett Európa több országában szerepelt, különböző produkciókban 1990 óta a Magyar Állami Operaház tagja, magánénekes szólistaként. 1992-ban szakmai elismerésként Bartók–Pásztory díjas lett, 2006-ban Pro Civibus díjat kapott.

 

Zenei tanulmányait az általános iskolában kezdte, a Dózsa György úti iskola ének-zenei tagozatán. 1958-ban lett a Magyar Állami Operaház gyermekkórusának tagja, ahol színpadi pályafutását kezdte.

A Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumban hegedű főtanszakos Sepsei József tanítványaként. Az I. István gimnáziumban érettségizett 1970-ben, ahol a nagyhírű „István zenekar” második hegedű szólam-vezetője volt 1967-1979-ig.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1976-ban ének főtanszakon.

Ezután rövid ideig tanít (1976-1977), majd a Honvéd Művészegyüttes szólistája.

A Magyar Rádió és Televízió énekkarának tagja és belső szólistája (1979-1987). 1987-től 1990-ig a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött.

A nagy európai fesztiválok között részt vett a 2000. évi Kórusolimpián, Linzben, ahol a nyitó gálaesten Orff: Carmina Buranájának tenor szólóját énekelte. Külön felkérésre énekelte – korábbi énektanára – Záborszky József mindhárom színpadi művének egy-egy szerepét.

 

Főbb külföldi szereplések, meghívások:

1992. Albi (FRA): Barokk Európa Fesztivál
1993. Bregenz (AUT) – Szöktetés a szerájból
1994. Bad Arolsen (GER) – Barokk Fesztivál
1996. Ludwigshafen (GER) – Verdi: Falstaff
1997. Bad Kissingen: Barokk Európa Fesztivál
1998. Japan Tour: Tokyo, Fukuoka, Kagoshima – Traviata
2000. Japan Tour: Tokyo, Fukuoka, Kagoshima – Madama Butterfly
2000. Linz (AUT) – Kórusolimpia – Carmina Burana
2001. Japan Tour: Tokyo, Fukuoka, Kagoshima – Figaro
2001. Gars am Kamp (AUT) – Turandot
2002. Japan Tour: Tokyo, Fukuoka, Kagoshima – Carmen
2002. Kassel (GER) – Ötvös Péter: Három nővér
2004. Gars am Kamp (AUT) – Madama Butterfly – Goro
2005. Bangkok (THA) – Madama Butterfly – Goro
2006. Mexikó (MEX) – Carmina Burana – 13 koncert
2007. Ciprus – Carmina Burana
2008. Villach, Klagenfurt – Carmina Burana

 

Főbb szerepeiből:

Rossini: Sevillai borbély: Almaviva gróf
Rossini: Hamupipőke: Don Ramiro herceg
Donizetti: Don Pasquale: Ernesto
Mozart: Cosi fan tutte: Ferrando
Donizetti: Szerelmi bájital: Nemorino
Verdi: Traviata: Alfréd
Erkel: Hunyadi László: V. László
Erkel: Bánk bán: Ottó meráni herceg
Flotow: Márta: Lyonel
Wagner: Nürnbergi mesterdalnokok: Dávid
Mozart: Szöktetés a szerájból: Pedrillo
Puccini: Turandot: Pong
Puccini: Pillangókisasszony: Goro
Bizet: Carmen: Remendado
Giordano: Andrea Chenier Incredibile
Mozart: Figaro házassága: Don Basilio
Mozart: Varázsfuvola: Monostatos
Vajda: Karnyóné Tipptopp
Ránki: Pomádé király új ruhája Dani

A klasszikus szerzők mellett romantikus és kortárs magyar zeneszerzők (Vajda János, Ligeti György, Ötvös Péter, Jeney Zoltán, Csemiczky Miklós, Gyöngyössy Levente, Fehér Miklós György) művei is szerepelnek repertoárján.

címkék: fesztiválok listája: 2013
közreműködők: operaénekes
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook