Május 2024  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Ez következik

Kálmán Lászlótenor

1975-ben született Budapesten. 2001-ben szerzett egyetemi diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énektanár, karvezetés szakán. 2002 óta Lax Éva énektanár növendéke.

2002-től 2008-ig a Honvéd Férfikarban énekelt. 2008-tól a Nemzeti Énekkar tagja, valamint 2000-től kórustagként és szólistaként is közreműködik a Vashegyi György által alapított és vezetett Purcell Kórusban. Repertoárjában elsősorban Haydn-, Mozart-misék, oratóriumok, Bach-kantáták szerepelnek. Szólistaként lépett fel számos nagyobb mű előadásában, mint például Bach h-moll miséjében, valamint több ízben szerepelt Bach János-passiójának és Máté-passiójának evangélistájaként.

Az oratorikus irodalom mellett az opera világa is közel áll hozzá. Láthattuk Haydn Aki hűtlen, pórul jár! című szerzeményében Filippo (2011, miskolci operafesztivál), Mozart La Clemenza di Tito-jában Titus szerepében (2014, MÜPA).

Kortárs művek bemutatásában is szívesen közreműködik, többek között Selmeczi György Szirén, Gyöngyösi Levente Naphimnusz, Lukács-passió, Karácsonyi oratórium című alkotásaiban is hallhattuk őt.

Operafesztiváli fellépése:

2017. 06. 24.
» Gyöngyösi Levente: A Mester és Margarita

 

címkék: fesztiválok listája: 2017
közreműködők: operaénekes
kategóriák: előadók, alkotók
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook