Szeptember 2019  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
      

Világhírű gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Rendkívüli tehetségként már hétéves korában felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozatára, ahol előbb Zsámboki Miklós, majd 1959-től Banda Ede tanítványa lett, Simon Alberttől előadóművészetet és műelemzést tanult.

Első önálló koncertjét 1957-ben, kilencéves korában adta a Zeneakadémián. Később részt vett Enrico Mainardi mesterkurzusain Salzburgban, Luzernben, majd a római Santa Cecilia Accademián, ahol 1962-ben művészdiplomát szerzett.

1963-ban a Budapesten megrendezett Pablo Casals Gordonkaversenyen második díjat nyert. 1965-ben és 1966-ban, valamint 1969 és 1972 között meghívást kapott Pablo Casals mesterkurzusaira.

Pályafutása során koncertezett a világ szinte összes rangos koncerttermében, fellépett többek között a Marlboro Fesztiválon, Luzernben, Rómában, Münchenben, Prágában, Salzburgban, Bécsben, Varsóban, Berlinben, Kronbergben, valamint Japánban, Kínában, Észak- és Dél-Amerikában. Schiff András kamarapartnereként fellépett az ausztriai Hohenemsben megrendezett Schubertiadén, a londoni Wigmore Hallban, az Edinburgh Fesztiválon és a Ruhr Fesztiválon.

A koncertezés és az oktatás mellett zeneszerzéssel is foglalkozik. Repertoárja a barokktól a huszadik századi zenéig terjed, beleértve kortárs szerzők kompozícióit is. Több lemeze jelent meg.

Számos kitüntetésben részesült: 1970-ben Liszt-díjat, 1976-ban Érdemes Művész címet, 1980-ban és 2007-ben Kossuth-díjat, 1984-ben Kiváló Művész címet, 1987-ben Bartók-Pásztory-díjat kapott. 2002-ben Franciaországban elnyerte a Chevalier de l’orde des Arts et des Lettres címet, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést, 2007-ben a Prima Primissima-díjat vehette át.

Operafesztiváli fellépés:

2010. 06. 13.

» Perényi Miklós és Perényi Benjamin közös hangversenye

 

2004. 06. 11.

» Nyitókoncert

címkék: fesztiválok listája: 2004 Csajkovszkij,2010 Európa
közreműködők: hangszeres szólista
kategóriák: előadók, alkotók

Bő szekund 2.0 – Bősze Ádám zenei stand-up

szeptember
hétfő
30
19:00 h
Bősze Ádám rádiós/televíziós műsorveztő zenei stand-up estje teltházas volt nyáron a Bartók Plusz 2019 programjában. A produkcióra a... | tovább az esemény részleteihez »

Bartók titkos színháza – színpadi fantáziák Bartók Béla hangszeres műveire

október
kedd
1
19:00 h
A Színház és Filmművészeti Egyetem végzős rendező-koreográfus hallgatói Horváth Csaba és Selmeczi György irányításával Bartók... | tovább az esemény részleteihez »
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook