Június 2020  << >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Ez következik

miskolci regizene egyutesRepertoárjuk a 13-18. századi nyugat- és dél-európai illetve ugyanezen korszak magyar zenéjéből áll. Több Magyarországon még el nem hangzott művet mutattak be, továbbá Kerek Gábor: Régizene című művének ősbemutatója is nevükhöz fűződik.

Az együttes a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének furulya szakos hallgatóiból 2001-ben alakult. Tagjait miskolci furulya- és régizene tanárok alkotják.

Hangszeres és vokális repertoárjukat elsősorban régi fúvós hangszereken szólaltatják meg (reneszánsz és barokk furulyák és fuvolák, reneszánsz harsona, töröksíp, görbekürt, zergekürt) reneszánsz- és barokk lant, valamint koboz kíséretében.

Az együttes fellépett már az olaszországi Gesualdo mellett a kelet-magyarországi régió megyéinek szinte minden nagyvárosában, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye szinte minden várában. Szerepeltek a Borsodi Zenei Társaság több rendezvényén és a Bartók Rádió élő műsorában is.

Fellépésük:

2017. 04. 09.
» Virágvasárnap az avasi templomban

címkék: fesztiválok listája: 2017
közreműködők: zenekar
emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook