2009. 06. 13. – Nevek napja: Wozzeck, Mozart, Salieri, Apollo, Hyacinthe

Franziska Rauch és Andreas ScheibnerNévnapot tartott a „Bartók+Bécs 2009”: először Wozzeck, később Mozart és Salieri, és végül Apollo és Hyacinthe. Ezek a nevekbe foglalt előadások szerepeltek az esti fő programban. A gyermek mini fesztiválon egy hely sem maradt üresen a két Szőnyi-darabra, de nagy érdeklődés kísérte Érdi Tamás zongorakoncertjét is.

Ezen a napon gazdag programot kínált a fesztivál. Az ínyenceknek Wozzeck, Mozart és Salieri és még egy kevéssé ismert egyfelvonásos, a gyerekek Szőnyi-mese, a koncertkedvelőknek pedig Érdi Tamás...

Wozzeck

Alban Berg Wozzeckje a 20. század egyik legjelentősebb operája, amelyet itthon ritkán hallatunk. A németországi Gera színházának előadása hatásosan, nyomasztóan és megrendítően tárta elénk a megalázott és megcsalt Wozzeck sorsát, aki féltékenységből megöli szerelmét, és öngyilkos lesz. A Matthias Oldag által rendezett opera a Gerai Színház és a Miskolci Operafesztivál Kht. közös produkciója.

A kísérlet alanya: Wozzeck (Andreas Scheibner)Büchner töredékben megmaradt drámája, a Woyzeck (a gótbetűs átírásból származó félreértés révén lett belőle Wozzeck) valós történeten alapul: a szegény katona megölte szerelmét, ezért elítélték és kivégezték. Az eljárás során vizsgálták, hogy beszámítható állapotban volt-e Woyzeck, és ha nem, az vajon enyhítő körülmény lehet-e. Büchner ismerte az ügy dokumentációját, és abból dolgozott. A mindössze 24 évet él, 1837-ben meghalt Büchner műve befejezetlen maradt. Berg 1914-ban látta a darabot, amelyet csupán egy évvel előtte mutattak be először. Az opera ősbemutatója 1925-ben volt Berlinben (érdekesség, hogy a Gerában, ebben a thüringiai városkában már 1930-ban játszották a Wozzecket).

Négy nyomasztóan szűk perspektívát alkotó ferde, fekete fal határolja jobbra és balra, alul és felül a teret: ebből a torz nézőpontból látjuk a világot. A háttérben óriási korong világít, amely hol a nap, hol a hold. Az embernek azonban néha az az érzése, mintha valamilyen mocskos kanális végén mutatkozó vakító fényt látnánk (díszlet Thomas Gruber), ám a kijutás nem kecsegtet semmiféle reménnyel. Az első jelenetben Henrike Bromber jelmezei révén karikatúraszerűek a kapitány és a tamburmajor, és furcsán idegen a fehérre ’vakolt’ arcú Wozzeck (Andreas Scheibner). Az első pillanattól kezdve nem tudni, mi a valóság, és mi az, amit a zavarodott Wozzeck lát a világból. Talán mégis mindent az ő szemszögéből látunk ilyen torznak. Így aztán a zavaros beszédű kapitány (Patrick Jones), vagy a Wozzecken az egyoldalú táplálkozással kísérletező doktor (Bernhard Hänsch) áltudományos okoskodásain átsüt Wozzeck egyszerű észjárása. Amikor a kapitány Wozzeck egyházi áldás nélkül született gyermekéről kezd prédikálni, így felel meglehetősen indulatosan: „Szegények vagyunk mi! Nézze, százados úr: pénz, pénz... – de akinek nincs! Az tesz a világ erkölcsére! Hiszen ő is csak hús és vér! Nem mondom, ha úrnak születtem volna, lenne házam, órám, pápaszemem, és tudnék amúgy, előkelően beszélni, hát akkor erkölcsös lennék én, de még mennyire! Szép dolog lehet az az erkölcsösség, százados úr. De hát én csak egy ágrólszakadt flótás vagyok! A magamfajta bizony erkölcstelen itt is, meg odaát is: még a mennyországban sem kap jó helyet, beosztják majd a mennydörgéshez...” (Lengyel Jenő fordítása, 2009)

Disznóvágás a táncmulatságonMarie (Franziska Rauch), Wozzeck szép szerelme, szánandó figura, hiszen csábítója, a Tamburmajor (Jürgen Müller) gusztustalan szépfiú, egy bőrjakós átlagmacsó, aki a második felvonás 4. képében, a rendezői elképzelés szerint disznóvágássá alakított „táncmulatságon”, a fellógatott tetem felett trónol. Amikor pedig a féltékeny Wozzeck nekiront ennek a ’helyi menő csávónak’, az csak belevágja a vaktában támadó férfit egy üstfélébe, aztán kiborítja belőle. Mindenki a szerencsétlen Wozzecken nevet.

Oldag Wozzeckje nem holmi szánandó véglény. Csak tehetetlen, nyomorult és kiszolgáltatott. Figuráján keresztül azt kutatja a rendező – és az énekes, Andreas Scheibner ebben partnere –, hogy mivé lesz az ember ennyi megaláztatás következtében. Wozzeck – aki egy mai figura – nem extrém eset. Egy eset a sok közül. Oldag kérdése: mi visz rá valakit mégis, hogy elmenjen a végletekig? Wozzeck a gyilkos, ő döfi a kést a kedvesébe. Oldag nem hárítja át a felelősséget a közösségre, amely a személyiséget megnyomorítja. Ám amikor a tett után az éjszakai sötétben a tóparton sétáló kapitány és a doktor hallják, hogy valaki a vízben van (nem látják, hogy Wozzeck az, vagyis bárki lehetne), tovább mennek, meg sem próbálnak segíteni. (Wozzeck a tóba dobott kést meg akarja keresni, de közben elmerül). Az utolsó előtti kép döbbenetes erejű: az alsó ferde síkon fekszik Marie holtteste, a fenti fekete síkról pedig Wozzeck lóg: mintha alulról látnánk a tó felszínén lebegő hulláját. A két sík közül, a szűk perspektíva mélyéből tömött sorban közelít a „közösség”, amely egy hatalmas véres lepedőt rugdal-görget maga előtt, mígnem eltakarják vele a halott Marie-t, és tudomást sem vesznek Wozzeckről. Mintha mi sem történt volna!

A leírásból úgy tűnhet, hogy a világosan dekódolható képek didaktikusak. Ám a rendező állításai, a szimbolikus és összetett színpadkép, valamint a szereplők remek énekesi és színészi teljesítménye révén egyáltalán nem szájbarágósak, hanem határozottak. Akárcsak a záróképben. Az „igazi” tragédia ugyanis a szörnyű tett következménye: a magára maradó gyerek sorsa. A kisfiú egyedül van, és miközben egy gyerekdalt dúdolgat, kezébe veszi a kést, amellyel az apja gyilkolt…

Mozart és Salieri – Apollo et Hyacintus (Apolló és Jácint)

Sokoldalú színház a moszkvai Helikon. Repertoárjában megtalálható a klasszikus és a kortárs nagyopera, ám ha szükséges – akár a közönség, akár a szakmai ambíció kívánalmainak megfelelve – kamaraoperát is színpadra állítanak. Zenés színházi értelmezésükben pedig nemcsak hogy megfér, de ki is egészíti egymást a hagyományokat szem előtt tartó és a provokatív rendezés, a monumentálisra alakított színpadi tér és a végletekig leegyszerűsített színpadkép-vázlat. A Mozart és Salieri, valamint az Apollo és Jácint, e két egyfelvonásos bemutatója ez utóbbira volt példa. Rendezőjük, Dmitrij Bertram egy-egy fricskával, többféleképpen értelmezhető jelenetsorral természetesen „helikonosra” szabta mindkettőt.

Mozart (Vasily Efimov), Salieri (Andrej Serov) és ifj. Bátor TamásMozart és Salieri egyetlen térbe összezárva jelenik meg. A középpontban fekete zongora, néhány barokkos gyertyatartó, imbolygó gyertyafény. Nyomasztó kép, amelyben csupán egy-egy fejlámpa emeli ki a sűrű homályból a szereplőket. A színpadi pillanatot az a legenda szervezi, amely szerint Mozartot egykori mestere, Antonio Salieri gyilkolja meg. A visszaemlékezések és a szóbeszéd úgy tartja ugyanis, hogy a 74 éves Salieri Mozart megölésével vádolta magát. Az előrehaladott öregkori szenilitásban szenvedő zeneszerző állítását vitatták ugyan, de a história ettől fogva önálló életre kelt. Az egyfelvonásos opera szerzője, Rimszkij-Korszakov viszont nem kérdőjelezi meg a történetet, és nem tér el ettől a felfogástól a rendezés sem. Látjuk, miként szenved Salieri attól, hogy képtelen virtuóz módon komponálni (a figurát érzékletesen megformáló, remek hangi adottságokkal rendelkező Andrej Serov által). A színen megjelenő Mozart (a zongorával is bánni tudó Vasily Efimov) pillanatokon belül fölé kerekedik, átnyúl a zongora előtt ülő Salieri fölött, játszik néhány futamot, majd letaszítja a zongoraszék „trónról” az idősödő mestert és átveszi a helyét.

Mozart (Vasily Efimov) Salieri (Andrej Serov) fölé kerültA mérget a zongora rejti, onnan veszi elő Salieri, aki azon tépelődik, hogy megteheti-e azt, hogy riválisát eltakarítsa az útból. A méreg végül a borospohárba kerül, de jön a „Bertrami-csavar”: Mozart – afféle „itt a piros, hol a piros” játékkal – megkeveri a poharakat, mielőtt az egyiket kiissza. A Rimszkij-Korszakov muzsikájába komponált Requiem – amit saját gyászmiséjeként mutat meg a darabban Mozart Salierinek – teszi egyértelművé Salieri tervének sikerességét. (A történelmi hűségért idézzük azonban ide Salieri vallomását, amelyet a betegágyán tett Ignaz Moschelesnek, Beethoven tanítványának: „Halálosan beteg vagyok, ezért aztán becsületszavamra elmondhatom önnek, hogy egy szó sem igaz abból a képtelen pletykából, tudja, hogy megmérgeztem volna Mozartot. Nem igaz, rosszindulatú rágalom az egész, mondja meg a világnak kedves Moscheles.”)

Az Apollo et Hyacintus (Apollo és Jácint), Mozart gyermekkori, 11 éves korában a salzburgi egyetem diákjainak írt ókori istenekkel incselkedő „pásztorjátékát” családi körbe helyezte Dmitrij Bertman. A görög mitológiát idéző operai cselekmény – amelynek alapja a Helené című Euripidész-dráma és Ovidius Átváltozások című műve – 19. század végi orosz vidéki kúria jelzésszerű díszletei között jelenik meg, és egy születésnap alkalmával adják elő.

Viktoria UnguryanuA bonyodalom legfőbb szereplőit – Méliát (Maria Andreeva), Jácintot (Marina Kalinina) és Apollót (Alexandra Kovalevich) – három nővér alakítja, az öntelt Oebalust az apa (Dmitry Khomorov), míg a Jácintba szerelmes szélistent, Zephyrust az anya (Ksenia Vyzanikova) alakítja. A családi hierarchia szerint felosztott szerepekben így egyedi emberi tulajdonságok jelennek meg, a nyilvánvaló konfliktust azonban feloldja a közös ünnep pillanata. A játék csak játék marad, boldog együttlét, amelyhez azért szükség van egy „moderátorra”, a viszályt elsimítani olykor a színpadra föllépő karmesterre, Viktoria Unguryanu-ra is…

Opera és oratórium – gyermekeknek

Szőnyi Erzsébet két, gyermekeknek szóló művét miskolci iskolások előadásában láthatták az operafesztiválon. Mindkét produkciót megnézte az idén 85 éves Kossuth-díjas zeneszerző is.

A diderdő király gyermek oratóriumot a Fazekas-Istvánffy Általános Iskola gyermekkara, zenekara és néptánccsoportja mutatta be. Az illusztrációk az iskola festészeti tanszakán készültek.

Az igazmondó juhász című gyermekoperát az Egressy-­Erkel Alapfokú Művészeti Intézmény diákjaiból alakult társulat, a zeneiskola gyermek- és vegyeskara, valamint szimfonikus zenekara adta elő.

Érdi Tamás koncertje

Érdi Tamás zongoraművész a Miskolc belvárosi evangélikus templomban adott hangversenyt. A koncert programjában Beethoven, Mozart és Schubert darabok szerepeltek.