Bécs gálával zárult a miskolci operafesztivál ez évi rendezvénysorozata. Az utolsó napra azonban emellett is marad néhány felejthetetlen produkció: kórushangverseny az avasi műemlék református templomban és egy Mozart-opera, a Bastien és Bastienne előadása, amelynek rendhagyó helyszíne a Miskolci Nemzeti Színház előcsarnoka volt.
Bécs gála
Mozart és Richard Strauss muzsikájával zárta kapuit a „Bartók+Bécs 2009” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A záróhangversenyen, amely csupán szűk keresztmetszetét adta a fesztivál bécsi programjának, két tapasztalt énekes, Komlósi Ildikó és Ingrid Kaiserfeld mellett három fiatal tehetség, Rácz Rita, Sebestyén Miklós és Otokar Klein lépett a közönség elé.
A Bécs gála első részében Mozart operái közül a Don Giovanni és a Titus kegyelmessége, míg a másodikban Richard Strauss Ariadné Naxos szigetén és a Rózsalovag című operák legszebb áriáit hallhattuk. Az estet a Carlo Montanaro vezette Miskolci Szimfonikus Zenekar kísérte. Az együttes önálló zenekari számként a Figaro házasságának és a Titus kegyelmességének a nyitányát, Richard Strauss Salome című darabjából a Hét fátyol táncot, valamint a Rózsalovag nyitányát adta elő.
A közönség tapsviharától kísérve ráadásként Don Giovanni bordalával búcsúztak az énekesek, s velük együtt a „Bartók+Bécs 2009”.
Koncert az avasi templomban
A Bartók Béla Zeneművészeti Intézet növendékeiből alakult kórus és zenekar az avasi református templomban lépett föl. Koncertjükön Joseph Haydn Paukenmesse és Franz Schubert G-dúr miséjét hallhatta a közönség, Bartal László vezényletével (karigazgató Sándor Zoltán). A szólisták Kriszta Kinga, Hircsu Veronika, Balczó Péter és Cser Péter voltak.
Bastien és Bastienne
Mozart muzsikájának még csupán csírái mutatkoznak meg azokban a művekben, amelyeket a zseniális muzsikus tizenévesen komponált. Ezen zsengék közé tartozik a Bastien és Bastienne daljáték, amelyet 12 éves korában, 1768-ban mutattak be Bécsben. A habkönnyű szerelmi történet szálait szokatlan helyszínen szőtték kamaraoperai egésszé a Kassai Állami Színház művészei a kassai Musica Iuvenalis Vonósegyüttes kíséretében: a Miskolci Nemzeti Színház földszinti társalgójának oszlopai között.
A 18. század zenei nyelvezetét átformáló, magabiztos és könnyed rokokó hangulatú muzsikát használó történetet rozzant 21. századi környezetbe helyezte a rendező, Gianni Marras. Elképzelése szerint Colas (Marián Lukáč), a történetben kulcsfiguraként elénk álló varázsló kukázó hajléktalan. Bastien (Ján Rusko) és Bastienne (Lucia Knotekova) a mai kor gyermeke (esőkabátban és gumicsizmában), a szerelmesek közé álló csábító „szőke nő” pedig a zenekar egyik hegedűse. Körülöttük pedig a szemét, amely a rövidke darab vége felé, amikor Bastien és Bastienne ismét egymásra talál, az Európai Unió zászlaját magára öltő Colas varázsigéire virágosa rétté változik – virágokkal díszített zöld posztót húznak rá a darab gyermekszereplői, ha úgy akarjuk, a jövő gyermekei.
A probléma megoldva: mindenki egymásra talál, az európai közösség pedig minden konfliktusra gyógyír – legalább is ezt az üzenetet hordozza a rendezői kép. Mozart idejében persze még szó sem volt az euroszkeptikusokról (mint ahogy ebben az előadásban sem). Sem arról, hogy a hallgatóságnak föl kellene készülnie valamennyi európai nyelvből, így a szlovákból is, amelyen az opera keretjátéka elhangzott…
