Fesztiválnapló – 2009

Bővebben: Elisabeth musicalHárom ritkán látható, könnyű és kedves Haydn, Mozart és Gluck opera szerepelt a fesztivál hétfői programjában. Bécs tematikájához kapcsolódva császári történettel zárult a nap: Elisabeth-tel – musical formában. A Jégcsarnokban pedig gőzerővel próbáltak a mai Beethoven-koncertre.

Bővebben: Emlékezés BeethovennelAz 1989-es rendszerváltozás 20. évfordulójáról nagyszabású Beethoven-koncerttel emlékezett meg az operafesztivál. A több száz fős alkalmi együttesben magyar, szlovák és lengyel művészek léptek a közönség elé a miskolci Jégcsarnokban. Aznap lépett föl a világhírű King’s Singers, a Varázsfuvolából pedig gyermekeknek szóló összeállítást láthattak.

Bővebben: Schönberg: Mózes és Áron. Az aranyborjú jelenet.Ősbemutató helyszíne volt a „Bartók+Bécs 2009”. Magyarországon először itt láthatta a közönség Schönberg ószövetségi témájú operáját, a Mózes és Áront. A Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Miskolci Operafesztivál együttműködésében megvalósult előadásra eljött a köztársasági elnök, Sólyom László is. Schönberggel azonban már az operabemutató előtt is találkozhatott a közönség: A bibliai út című színdarabja a Játékszínben felolvasószínházi formában elevenedett meg. Ezzel egyidőben tartotta a miskolci zsinagógában Matthias Rexroth kontratenor áriaestjét, amelyre Purcell, Haydn, Mozart és Richard Strauss műveket válogatott. A színház művészbejárója előtt pedig kilencedik alkalommal tartották meg a fesztivál irodalmi eseményét, a Légyottot.

Bővebben: Párhuzamok - Honvéd TáncegyüttesRichard Strauss-operát, az Ariadné Naxosz szigetén című művet hozta el az idei fesztiválra a Pozsonyi Nemzeti Színház. A szlovák társulathoz hasonlóan visszatérő vendég Miskolcon a Honvéd Táncegyüttes, amely a „Bartók+Bécs 2009’” alkalmával először mutatta be együtt, egy estén új koreográfiáit, a Bartók és Kodály muzsikájára készült Párhuzamokat.

Bővebben: Három tenor - Yeong Won Lee, Badri Maisuradze, Juhász Tamás és a karmester, Ivan AnguélovSzinte leírhatatlan sikert aratott a fesztivál három tenor koncertje: a közönség állva követelte ki a szólistáktól – Tomas Juhás, Yeong Won Lee, Badri Maisuradze –, hogy harmadszor is elénekeljék közösen Kalaf áriáját. Az esten közreműködő Debreceni Szimfonikus Zenekart Ivan Anguélov vezette.

emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook