2010. 06. 12. – Kortársunk, Wallenberg

WallenbergKortársak és klasszikusok adtak találkát egymásnak a negyedik napon: a Wallenberggel kortárs ősbemutatót hozott az Észt Nemzeti Opera Miskolcra, a világhírű finn énekesnő, Tarja Turunen „Calassic and Divine” rock-show-ján pedig klasszikus zeneszerzők műveinek átiratából is hallhatott kompozíciókat a mintegy másfél ezer fős közönség. A Szent Efrém férfikar „Bizánctól Budáig” koncertjét a Búza téri görög katolikus templomban jótékonysági célra, az árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta. A Városház téren a Vám- és Pénzügyőrség Zenekarának koncertje után az Esztenás együttes várta táncházba a népzene barátait.

Képgaléria »

Hősből brand – előjáték egy rendezéshez

Dmitri BertmanDmitri Bertman visszatérő vendég a „Bartók +…” operafesztiválon. A moszkvai Helikon Operával Bellini Normáját, Giordano Szibériáját, Muszorgszkij Borisz Godunovját, Berg Luluját, Rimszkij-Korszakov Mozart és Salierijét, Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth-jét hozta el Miskolcra. Ezúttal kortárs operával, az észt Erkki-Sven Tüür Wallenbergjét láthattuk az Észt Nemzeti Opera előadásában.

– A Wallenberg tallini előadásának létrejötte érdekes történet – kezdi a beszélgetést Bertman. – Az észt Erkki-Sven Tüür művét Dortmundban mutatták be először, ami nem aratott sikert. Évekkel később határozott úgy az Észt Nemzeti Opera, hogy bemutatják honfitársuk művét. Megkaptam a partitúrát, ami – talán nem túlzás – sokkolt. Láttam a dortmundi előadást, és nem lett jobb a véleményem. A német rendezés teljes mértékben a náci időkre volt hangolva, csupa horogkereszt, Gestapo, vér, börtön, gyilkosság. Visszamondtam a felkérést, mert nem találtam meg benne a darabban a költészetet. Rábeszéltek, hogy gondoljam át még egyszer – és lassan megértettem, hogy ez bizony egy nagy történet. Egy különleges emberé, aki megmentette mások életét. Egyetlen ember históriája ez – amely megmutatja, mit tehet az egyetlen személy a háború, totalitárius hatalom – a náci, a kommunista diktatúra ellen. Rájöttem, hogy Wallenberg emberek iránti szeretete maga a költészet, és a közönség szeretete, együttérzése a hős iránt teszi líraivá az operát.

Dmitri Bertman– Amikor a próbák elkezdődtek volna, konfliktus támadt az oroszok és az észtek között egy a tallini második világháború szovjet hősi emlékmű áthelyezése kapcsán – eleveníti fel a 2007 tavaszi eseményeket. – Az észtországi orosz kisebbség és az észtek tüntetései zavargásokba csaptak át, az orosz diplomácia rendkívül kemény és ellenséges hangot ütött meg. Nem tudtam, hogy mit is csináljak. Moszkva városa finanszírozza az általam vezetett színházat, és azokban a napokban világos volt, hogy nem utazhatok egy „ellenséges” államba – még operát rendezni sem. Ami persze nevetséges… Mivel nem ez volt az első alkalom, hogy az Észt Nemzeti Operában dolgoztam, sem a körülmények, sem a művészek nem voltak előttem ismeretlenek, két héten át az interneten tartottam velük a kapcsolatot, egy webkamera segítéségével folytak a munkák. Ebben a munkában nagy segítségemre volt az opera igazgatója, Neeme Kuningas. Ezután Helsinkiben tartottam a társulatnak egy work-shopot, és azt terveztem, hogy repülővel érkezem Tallinba, de megtudtam, hogy a repülőtéren orosz újságírók várnak engem, mint hazaárulót. Sajnos ez nem vicc…! Ezért aztán hajón utaztam Tallinba, bezárkóztam a színházba, hogy végre senki se zavarjon meg… A vihar természetesen elcsitult, és minden ment simán és csendben a maga útján. Nos, ennyit a rendezés körülményeiről.

Tüür operája és a Wallenberg-stációk

Tüür: Wallenberg– Egy olyan emberről szól Tüür operája, aki fokozatosan vált azonossá a missziójával, és aki – bár megcselekedte, amit kimért rá a sors – életében és halálában is szinte teljes mértékben ki volt szolgáltatva a hatalomnak. A küldetés bibliai jellegét erősíti az opera elején Jézus és a zsidók megjelenése, és amikor a németek után a szovjet hatalom is betör Budapestre, ahol Wallenberg a mentőakcióit végezte, Mózesként tárja szét a karját a fenyegető vörös lobogók előtt. Wallenberg belépett és beleszólt a nagy történelembe. A rendezésem egyik fontos vonulata: hogyan ébred rá valaki arra, hogy neki feladata van a világban?

– A másik vonulat pedig, hogy milyen az a világ, amelyben valaki beteljesíti a küldetését? Vagyis nem szűkítettem le a történetet a második világháborúra és azt követő évtizedekre. Nem arról akartam beszélni, hogy a nácik ki akarták irtani a zsidókat. Ennél általánosabban akartam megmutatni az emberellenesség működését, és azt, hogy mindig akadnak emberek, akik ezt a maguk módján megpróbálják megakadályozni. Nálam nincsenek nácik, Eichmann fekete ruhásai inkább egy utópisztikus sötét kor emberei, a szovjet hatalom operettes figurái nevetségesen gonosz pojácák. A diplomaták ironikus beállítása is ellensúlyozni kívánja, azt a tragikus sorsot, ami Wallenbergnek osztályrészül jutott. A világ túllépett ugyanis rajta: Eichmann beteljesítette a feladatát, Wallenberg pedig eltűnik a Gulágon – máig nem tudjuk pontosan hol és mikor. De még ez sem elég: megkezdődik Wallenberg kifosztása: amíg az igazi Wallenberg a Gulagon elpusztul, már épül a Wallenberg-brand. Vagyis megfosztják a személyt a maga történetétől, sorsától, hősiességétől – ezért lett Wallenberg 2. nálam egy Elvis-imitátor, aki a hős sorsából showt és üzletet csinál. És ezért áll – már nem egyenruhában, csupán feketében – Eichmann alakja Ronald Reagen mögött, amikor a tiszteletbeli állampolgárságot adományoz Wallenbergnek. A diplomaták cinikus cselszövése, és a hatalmukat rosszra használók pedig mindig megtalálják a maguk útját a legfelsőbb körökhöz.

– Az utolsó képben Mickey Mouse-ok és matrjoska babák járják haláltáncukat, amihez a Wallenberg-mítosz szolgáltatja a zenét. Az egyéni helytállás történetét meghamisítják, kisajátítják, a lényegét elhazudják – és ebben egykutya a szovjet hatalom, amely eltüntette, és az amerikai mosolyvilág, amely kitüntette a hőst. Marad a brand, amely mögül hiányzik az ember, a sors.

A Wallenberg előadás színlapja »

Kritika az előadásról »

Rock-találka a klasszikusokkal

Tarja TurunenAz operafesztivál opera-rock show-ja a világ minden tájáról Miskolcra vonzotta az idősebb és fiatalabb korosztályt egyaránt. A hívónév nem más, mint a finn szoprán énekesnő: Tarja Turunen volt…

Két órás koncertje a Jégcsarnokban felejthetetlen élményt jelentett minden látogatónak. A rajongók már dél körül gyülekeztek a helyszínen, és estére már türelmetlenül várták az első számokat.

A Tarja show, a „Classic and Divine” két részből állt. Az est első felében – mintegy hangulatteremtőként – olyan lassabb tempójú dalok szerepeltek, mint az I walk alone, My little Phoenix, a Nightwish-korszakból az Angels fall first, a klasszikusok közül pedig Dvořák Ruszalka című operájából a Dal a holdhoz ária. Emellett persze az új, What lies beneath albumról is felcsendültek dalok.

A program második részében eljött a rock számoknak is az ideje! Hallhattuk többek között a Whitesnake 1987-es Still of the night című rock-klasszikusát, valamint az In for a kill című új szerzeményt is.

Felejthetetlen előadásnak lehettünk szem és fül tanúi, amiért a köszönet nem csak a finn énekesnőt és együttesét, hanem a Reményi Ede Kamarazenekart és a Miskolci Nemzeti Színház énekkarát is illeti. Szinte elmondhatatlan összhangot teremtettek a klasszikus és a rock zene között. Mondhatnán ennél többet? Talán annyit, hogy kiderült: a zene nem csak várost épít, hanem – Tarja Turunen szavaival élve – „a zene mindig ott él mindannyiunkban!”