Tartalomjegyzék

Dr. Kriza Ákos: „Találkozunk 2012-ben is”

(Miskolc polgármesterének a fesztivál nyitóhangversenye előtt elhangzott ünnepi beszéde)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

Megtiszteltetés, hogy eljöttek a „Bartók + Verdi 2011” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál első rendezvényére, az ünnepélyes nyitóhangversenyre. Azt jelzi ez a fesztivált szívügyüknek tekintők számára, hogy az operafesztivál olyan társadalmi és közéleti eseménye a városnak, amely minden nehézség ellenére figyelmet követel magának.

Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestereDr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestereÜnnepi alkalomkor nem illik problémákról beszélni – arra ott vannak a mindennapok, amelyekben ezeket el sem kerülhetjük.

Örüljünk ezért inkább például annak, hogy az első operafesztivál idején született gyermekek ma már tízévesek. Egy új generáció nőtt fel ezzel a rendezvénnyel, amely más utat nyitott Miskolc számára. Nem könnyen járható, kitaposott utat, hanem egy olyan, a jövőbe vezető út lehetőségét kínálta fel, amelyen járva egy szebb világba, élhetőbb városba érhetünk.

Bizonyosság nem volt ebben, csupán lehetőség – és a megőrzött hit abban, hogy megvalósíthatjuk majd az álmainkat.

Az első operafesztivál szervezői is álmodtak… Az ő testet öltött álmaik révén állhatunk most tizenegyedik alkalommal a Bartók plusz nyitóhangversenyének közönsége elé, hogy hivatalosan is útjára indítsuk a miskolci operaünnepet. A programsorozatot, amely egy évtizeddel ezelőtt elhelyezte a várost Európa kulturális térképén.

Miskolc az operafesztiválnak köszönhetően válhatott olyan várossá, amelynek neve ismerősen cseng a zenei világban. Abban a világban, amelyben egy univerzális nyelven, a mindenki számára érthető muzsika nyelvén beszélnek egymással. Ízlésbeli különbségek természetesen vannak, de amin nem változtathat senki: az a kotta. A leírt hangjegyek pedig a világon mindenütt ugyanazokat a hangokat jelölik.

A hétköznapi emberek egymás közötti kommunikációjában nem mindig lehet harmónia és összhang… Viszont mi azért rendezünk operafesztivált itt, Miskolcon, hogy megpróbáljunk esélyt teremteni erre. Olyan barátokat, jó ismerősöket szerezzünk, akik a válságos időszakban is kitartanak mellettünk, és segítő jobbot nyújtanak, ha szükségünk lenne rá. Szeretném, ha a megértés és a jó szándék lehetne mindig a plusz az operafesztivál – és Miskolc mellett.

A gazdasági nehézségekkel küzdő régiók számára az egyik kiút a magas szellemi javak, a tudomány és a művészet felé nyílik, amely felhívja a figyelmet a rejtőző értékekre és a helyi tudásra. Miskolc felismerte ezt. Keresi a lehetőségét annak, hogy újabb és újabb oldaláról mutatkozzon meg. Örüljünk ezért együtt a város sikereinek, a Miskolci Operafesztivál révén szellemi sikerének, amelyben oroszlánrésze van a miskolciak áldozatvállalásának, a szervezők elhivatottságának, nem egyszer önfeláldozó munkájának.

A „Bartók + Verdi 2011” rendezvényein régi és új értékeinkkel, kiváló előadásokkal várjuk Önöket, régi és új barátainkat. Vigyék tovább városunk jó hírét és vendégszeretetét az országban, Európában és a világban.

És mondják el azoknak, akikkel találkoznak: jövőre, 2012-ben, a „Bartók + Puccini” rendezvényeire ugyancsak várunk mindenkit Miskolcra!

 


emmi logo 80px miskolc cimer fel 80px nka csak logo rgb 80px    

Copyright © 2016 Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!  |   Impresszum »  |  Közérdekű információk »Adatkezelési tájékoztató »

↑ Top

facebook